FONTOS


 

A Honvéd-Westel olimpiai bajnokai új lehetőségeket keresnek
Vereckei és Pulai vízi útjai

Férfi kenusaink a legfrissebbek: a Honvéd-Westel menői - élükön Pulai Imrével és Novák Ferenccel - kedden kéthetes olaszországi edzőtáborozásra utaztak. Az említettekre ez évben nagy feladat vár, sajtóbéli és a szurkolók körében jegyzett népszerűségüket illenék újra megszolgálni. Pulai és Novák természetesen korántsem méltatlanul állandó szereplője a kereskedelmi televíziók showműsorainak, ám tény: az olimpia megnyerése óta itthon lapáttal a kézben rendre alulmaradtak, és tavaly nem jutottak ki sem az Európa-, sem a világbajnokságra. Pulai szélesítené repertoárját, s lehet, hogy előbb-utóbb egyesben ismét rajthoz áll. Hajója egyébiránt van, egy vadonatúj, XXL-es méretűt az elmúlt hetekben gyártattak le számára Lengyelországban. Sumák Atlantában, C-1 500-on már nyert egy bronzérmet, ám szólókenus visszatérését nehezítheti, hogy a szabályok megváltoztatása után mind keskenyebbre szabott hajók nem a termetes versenyzőknek kedveznek.

A másik honvédos ász, Vereckei Ákos fordított utat járhat be: az egyes mellett a páros felé kacsingat. Kézenfekvő lenne az is, ha a K-1 500 méter háromszoros világbajnoka visszaülne az olimpiai aranyérmes négyesbe, ám ez szerinte sem egyszerű eset: "A kvartettbe kerülésre jelenleg hatan egyforma eséllyel pályázunk Sári Nándor csapatából... Maradjunk annyiban, hogy az ötszáz egyes mellett ezer méteren pillanatnyilag bármelyik hajóosztályban szívesen elindulnék, sőt, ha lehet, az egyes, a páros és a négyes közül akár kettőt is bevállalnék" - jelentette ki Vereckei.

A pozícióharc egyelőre nem osztja meg a társaságot, igaz, az olimpiai bajnok is amondó: a versenyidény kezdetétől, a júliusi szegedi Eb közeledtével mind jobban növekszik majd a feszültség. Vereckeinek pillanatnyilag csupán anyagi természetű problémái lehetnek - egyelőre csak klubjához köti szerződés, korábbi főszponzorával és az egyéni támogatói megállapodást ígérő lengyel hajógyártó céggel, a Plastex-szel a mai napig nem egyezett meg.

Kedélyállapotát feltétlenül javítja, hogy a mátraházi szárazföldi edzőtáborozás csütörtökön véget ér, s március első napján a Soroksári-Duna-ágon hivatalosan is megkezdődnek a gárda kajakosedzései.

GG, Nemzeti Sport 2002.02.27.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK