FONTOS


 

32. síkvízi világbajnokság, Sevilla
Mindenki folytathatja
Szieszta után, fiesta előtt



Kovács Katalin ismét legyőzte Brunet-t
Harminckét fok, verőfény, egy dél-spanyol város belvárosa, amelyet egy hűs vízű folyó szel át: ennél kellemesebb környezetet turista nem képzelhet el, válogatott kajakos vagy kenus - talán. A Sevillában zajló síkvízi kajak-kenu világbajnokságon ilyen környezet várta a négynapos regattát az 500 és 1000 méteres előfutamokkal kezdő, 74 ország legjobb lapátforgatóit felvonultató mezőnyt.

Csapatunk - szokás szerint ( ... ) - már a délelőtti program során túlragyogta az odahagyott mór templomok aranyozott kupoláit. A nap és könnyezésre hajlamos szemünk elhomályosításával alighanem még megvárják a szombati és vasárnapi döntőket, ám amit eddig láttunk, arra sem lehet panaszunk. A kilenc 1000 méteres előfutamból hat egységünk rögvest a döntőbe kvalifikálta magát, a maradék háromból kettő pedig csak azért nem jutott egyenes víziúton a fináléba, mert - a versenykiírás szerint - az adott számban kötelező a középdöntőt is teljesíteni.

Angyali vélemény

"Mindig az első pályák a legkínosabbak. A versenyzők most is arról panaszkodtak, hogy nehéz futamokat zártak, kissé megszenvedtek a továbbjutásért, ám én azt mondom: a győzelemért igenis küzdeni, küszködni kell. Az eredmények egyelőre maradéktalanul elégedetté tesznek, s még az sem zavar, hogy nem mindenki lapátolt a középdöntőbe, illetve a fináléba a legjobb időeredménnyel, elvégre remekelni ráérnek a hét végén is. Kovács Katalint mindazonáltal már most kiemelném: olyan tekintélyt parancsolóan versenyzett, hogy nem lennék Idem, Borchert és Brunet helyében ... Kolonics György formajavulása is biztató, klasszisunk egy hónap alatt utolérte magát, s tőle is azt várom, hogy éremszerzéssel billenti helyre az erőviszonyokat a kenu egyesek mezőnyében. A pályára egyébiránt nem lehet panaszunk, kellemes hátszél fúj, a négykor kezdődő program pedig ideális, hisz így délutánra kipihenhetik magukat a több számot vállalók"- zárta mondandóját Angyal Zoltán szövetségi kapitány.
A legfrissebb női négyesünk volt, amely reggel kilenc után néhány perccel a kínaiak előtt elsőként ért a célba, s nyomban bebiztosította helyét a vb első döntőjében. Eztán egy olyan úriember tett tanúbizonyságot hasonló üdeségről, akitől ez évi megpróbáltatásai után nem is vártunk ily könnyed versenyzést. Kolonics Györgyről van szó, aki az általa kevéssé szívelt egy kilométeres távon harcolt ki finalista helyet. A kajak egyesek mezőnyében világbajnokságon nyolc esztendő után vízre szálló, saját elmondása szerint önnön második debütálását megélő Borhi Zsombor szintúgy remekelt. Elsősége azonban a K-1-es mezőny telítettsége miatt pénteki folytatást, vagyis középdöntőt ért.
Kovács Katalin produkciójának leírásához a tudósító egyelőre tudatosan óvatosan válogat a sportújságírói jelzők kelléktárából. Maradjunk a tényeknél: az MTK kiváló versenyzője előfutamában hajónyival verte az ausztrál Borchertet, ráadásul olyan remek időeredménnyel, hogy a másik két selejtező győztesénél az - egyaránt klasszisként jegyzett - olasz Idemnél, illetve a kanadai Brunet-nél hat másodperccel bizonyult jobbnak.
Eztán férfi párosaink futamai következtek. A kenus duó (Hüttner Csaba, Fürdök Gábor) az ötszázon világbajnoki címvédő kubai Rojas, Balceiro páros mögé szorult, ami dicséretes, bár a bravúr döntőt ért volna. Kajak kettesünk (Vereckei Ákos, Veréb Krisztián) ellenben győzelme ellenére is túlórázik - ugyebár sűrű a mezőny ...
A délelőtt többi futamában sem a szabályzatban, sem a teljesítményben nem leltünk kivetnivalót - női párosunk (Szabó Szilvia, Bóta Kinga), kenu négyesünk (Novák Ferenc, Iván Gábor, Belicza Béla, Kozmann György) és kajak négyesünk (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Kökény Roland, Horváth Gábor) is immár szombatra készülhet. A kajakosok első helyen repesztettek a döntőbe, míg a tavaly már bajnokká avatott kenusok részéről a harmadik hely is elégségesnek bizonyult.
A hőguta és a szokásos szieszta miatt a délutáni, 500 méteres program csupán négykor kezdődött, noha ez nekünk nyolc volt. Lehet bármikor a futam, női négyesünk tagjai tán álmukból felkelve is nyernék a futamot - Bótáék most is így tettek. Fiaink és lányaink "hajókázása" később is élményszámba ment, de a következő hat szám mégsem hozott újabb döntős helyezést. Kolonics újra nyert, Vereckei egyesben sem hibázott, Kovács Kati ismételten önbizalomnövelő győzelmet aratott a futamába került nagymenő (Brunet) ellen, ám a középdöntőt így sem kerülhették el. Az ezres egységgel egyező összetételű kenu párosunk harmadik, illetve a Kammerer, Storcz K-2-es második helye, mi több, a két hajónyi előnnyel záró Szabó, Bóta hajó győzelme is ugyanezzel az eredménnyel járt. Végül egy szűkebb mezőnyű versengés, a kenu négyesek futama után jegyeztünk fel újabb neveket a döntősök listáján: Malomsoki Sándorét, Kozmannét, Beliczáét és Ivánét. "Villanyoltás" előtt az ötszázas férfi kvartett már kissé álmossá vált az estébe nyúló versenyen, ám ötödik helyével is versenyben maradt.
A szegedi szervezést példaként emlegető rendezők amondók: a jó idő és a magyar válogatott remeklése a hátralévő három napon garantált.

GG, Nemzeti Sport 2002.08.30.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK