FONTOS


 

Tíz arany a magyaroknak

Még a minden várakozást felülmúlóan sikeres szombatot is lehetett feledtetni Szegeden a kajak-kenu Európa-bajnokság második napján: az 500 m-es döntőkben a magyarok 4 arany- és 3 ezüstérmet nyertek délelőtt, a délutáni kétszáz méteres futamokon pedig tízre növelték az aranyérmek számát.


Kovács Katalin (elöl) 3 aranyérmével az Eb legeredményesebbje (kép: Népszabadság - Gárdi Balázs)
Szegeden a kajak-kenu Európa-bajnokság második napjának délelőttjén az abszolút főszereplő Kovács Katalin volt, aki rögtön a nyitányon Szabó Szilviával, Bóta Kingával és Viski Erzsébettel 1999 és 2001 után megint első lett a négyesben, majd nem egészen egy óra elteltével már szólóban bizonyult a legjobbnak. Hihetetlenül magabiztos, fölényes győzelmet aratott, a mögötte második olasz Josefa Iden több, mint egy hajóhosszal maradt le.

Dicséret illeti Vereckei Ákost, aki megszakítás nélkül harmadszor lett Európa leggyorsabb kajakosa. Úgy nyert, hogy féltávnál még csak ötödik volt, utána kezdte hagyományosan eredményes és hatásos hajráját, s végül centikkel megelőzte a bolgár Merkovot.

A nap első felének negyedik aranya a kenunégyesnek jutott: Belicza, Kozmann és Iván társaságában az ezres kvartetthez képest Novák helyett Malomsoki lapátolt, de csak ez volt az egyetlen különbség: nagy finissel verték a címvédő oroszokat.

Kis híján nyert az olimpiai bajnok Kammerer, Storcz kajakpáros is: a második 250 m-en a negyedik helyről fokozatosan zárkóztak fel, de a németeknek maradt velük szemben hetvenhat ezredmásodpercnyi előnye. A nők hasonló számában Szabó Szilvia és Bóta Kinga nem bírt az ellenállhatatlan lengyelekkel. A harmadik ezüst a férfi kajaknégyesé lett: Gyökös, Borhi, Kökény és Hegedüs a kilencedik, azaz az utolsó helyről rukkolt előre az ezüstöt érőre a táv második részén.

Mindössze két számban nem köszönthette a hihetetlenül lelkes, közel 30 ezres publikum a vendéglátók csapatának képviselőit: a címvédőként induló Kolonics c-1-ben negyedik lett, a szintén kenus duó, Hüttner Csaba és Fürdök Gábor a hatodik helyen végzett.

200 m: két arany, egy ezüst, egy bronz

Öt percen belül két számot nyertek, s ezzel rekordot jelentő 10-re növelték aranyaik számát a magyarok a szegedi kajak-kenu Európa-bajnokságon. Előbb a viszonylag esélytelennek ítélt Buzál Miklós-Végh Attila kenupáros végzett az első helyen, igazolva, hogy ők valójában ennek a villámszámnak a specialistái. Nem kellett sokáig várni a második magyar sprintaranyra sem: a Fehérvári Vince-Hegedüs Róbert duó eddig három világversenyen bizonyult a legjobbnak, s most hatalmas csatában hódította vissza a tavaly elveszített elsőséget. Nem sokkal a cél előtt érték be az addig vezető németeket, s a végén szinte milliméterekkel előzték meg őket.

A Paksy Timea-Szabó Szilvia-Bóta Kinga-Janics Natasa kvartett elsősége két tizedmásodpercen múlott, a spanyolok ennyivel voltak gyorsabbak. Kitünően helytállt a világversenyen egyesben most debütáló huszonhárom esztendős paksi kenus, Malomsoki Sándor, aki beékelődött a nagy nevek közé, csak az orosz Opaljev, s a lengyel Jezierski tudta megelőzni. A bronz maximális dicséretet érdemel! 

Népszabadság 2002.07.21.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK