FONTOS


 

Továbbra is egy hajóban
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Népszava 2002.09.30.
--------------------------------------------------------------------------------

Ha nem is újították meg a vérszerződésüket, továbbra is Sári Nándor vezetésével készülnek a sevillai világbajnokságon a várakozás alatt teljesítő férfi kajakosok.

A négy olimpiai bajnok versenyző - Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor -, továbbá a csapat törzséhez tartozó Kökény Roland és Veréb Krisztián a sikertelen szereplés után edzőjükkel együtt úgy gondolták, változtatniuk kell. Az sem titok, egy-két kajakosban felmerült a gondolat, hogy máshol, másik trénerrel vágjon neki a következő idénynek. Végül, legalábbis ami a csapat összeállítását illeti, minden marad a régiben. Az új módszerekről, a közös álláspontról Sári Nándor a tegnapi első edzés után a következőket mondta:

- Külön-külön elbeszélgettem a fiúkkal, felsorolták, szerintük mit kellene másként csinálni, s ugyanígy tettem én is. Nem hallgattam el, hogy a jövőben keményebbnek kell lennem, csak úgy dolgozhatunk együtt tovább, ha mindenki elfogadja a játékszabályokat. Mostantól nem lehetek elnéző az edzésmulasztások terén, s a tréningeken is nagyobb fegyelemre lesz szükség. Mindannyian belátták, hogy csak így léphetünk előre, ezért is örültem volna, ha a szóbeli elhatározást rögtön a tettek is követik. Hivatalosan ugyan csak október elsején, kedden kezdünk, de azt is tudta mindenki, hogy már hétfőn lehet edzeni. Ehhez képest többen hiányoztak. Pedig hogy mást ne mondjak, amíg mi pihentünk, a világbajnokságon ezer méteren győztes norvég kettes a maratoni vb-re készült, és ott nyert is. Ebből kell kiindulnunk. Hasonlóképpen nehezen tolerálom az olyan híreket is, amit például az egyik újságban olvastam, miszerint Horváth Gábor és Vereckei Ákos motoros gyorsulási viadalon akar szerepelni. És ha valamelyikük összetöri magát, azért ki vállalja a felelősséget? Vagy például Storcz Botond tervét is át kell gondolni, hogy ő délelőttönként iskolába fog járni. Hogyan akar ugyanabban az időben edzeni? Egyelőre csak azt mondhatom, közösen megkezdtük a munkát, minden egyéb menet közben derül majd ki.


Az edző szavai nem igényelnek kommentárt, talán annyit tehetünk hozzá, hogy mint ígérte, Sári Nándor tényleg "megrázza a fát".

A Sevillában taroló és ezért extraszabadságot kiérdemlő Kovács Katalin, Szabó Szilvia és Bóta Kinga kivételével maholnap valamennyi válogatott kajak-kenus megkezdi felkészülését. Az új idény két meghatározó versenyző életében hoz változást. A kenus Kozmann György Kolonics Györggyel, Ludasi Róbert irányítása alatt Csepelen kezdi meg a munkát, a kajakos sprinter Fehérvári Vince pedig lényegében felhagy az aktív sportolással. Levezetésképpen talán Ausztráliában próbál szerencsét, de magyar színekben aligha látjuk már vízre szállni.
Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK