FONTOS


 

Minden magyar döntős a kajak-kenu Eb-n

A délutáni 500 méteres kajakos középdöntők során az olimpiai bajnok Kammerer, Storcz duó és a Hegedüs, Borhi, Gyökös, Kökény négyes tette maximálissá a szegedi Európa-bajnokság első két napjának magyar mérlegét: 100 százalékos teljesítményt nyújtottak eddig a házigazdák, köszönhetően annak, hogy a szombati 1000 méteres finálékhoz hasonlóan a vasárnapi rövidebb táv mindegyikének lesz hazai érdekeltsége.

Óriási csatában futamgyőztesként került a döntőbe a Kammerer, Storcz duó. A délelőtti két döntőt érő futama után Storcz Botondnak ismét sikerült örömet okoznia az egyre nagyobb és hangosabb magyar szurkolótábornak. Ebben persze segítségére volt olimpiai bajnok párja, Kammerer Zoltán is, akinek már szintén volt egy futama délelőtt. Nos, a magyar kettős nem a legjobban rajtolt, kétszázötvennel a cél előtt még csak a második helyen eveztek, de egy szívszaggató hajrával nem csak a döntőbe jutást, hanem a futamgyőzelmet is megszerezték - ez ugyanis Szegeden szinte kötelező a mieinknek.

"A lengyelek nyerték 1999-ben, a németek tavaly a vb-t, közte mi az olimpiát, tehát hihetetlenül nagy döntő elé nézünk" - jósolt Kammerer Zoltán. "Nem mi vagyunk az esélyesek, de persze mindent megteszünk majd a győzelemért." Kammerer egyetértett azzal, hogy jelentős mértékben befolyásolja majd szereplésüket a szombati 1000 négyes eredménye. Ha ebben a számban nyernek, az feldobja őket, ha kikapnak, akkor meg amolyan "csakazértis" hangulatban állnak oda az 500 páros rajtjához.

A legszebb győzelmet a férfi kajak-négyes aratta az ötszázas középfutamok zárásaként. Igaz, ettől az egységtől is döntőbe jutást vártak a szurkolók, de a futamgyőzelemben kevesen hittek. Hiszen a nagyon erős németeket és románokat kellett hozzá legyőzni a fiúknak egy olyan versenyszámban, ahol éppen az előttük rendezett futamban szállt el a világ- és Európa-bajnok orosz egység. A Kökény, Gyökös, Borhi, Hegedüs összetételű négyest végül a közönség hathatós segítségével diadalmaskodott a futamon. A tizennyolc lehetséges döntős helyezésből tizennyolcat teljesített a csapat, s ilyen még nem volt a világversenyek történetében.

Angyal Zoltán, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem fűzött külön kommentárt ahhoz, hogy eddig 100 százalékos csapatának a produkciója. "Még nincs itt az ideje, hogy módosítsam korábbi jóslatomat, azt, hogy öt-hét aranyat jövendöltem" - jegyezte meg, hozzátéve: "Az 1000 méteres döntőkkel kapcsolatban nem mondok semmit, majd meglátjuk..."

Az Eb első döntőit szombaton délelőtt az 1000 méteres távon rendezik. Az érdekelt nemzetek rangsorát toronymagasan vezeti Magyarország, az összes fináléban lesz hazai versenyző. Az Európa-bajnokságon résztvevő 33 ország közül egyébként 23 delegált versenyzőt.

A nemzetek rangsora a döntőbeli érdekeltségeket illetően:
9 döntő: Magyarország
7: Lengyelország, Németország
6: Spanyolország
5: Bulgária, Csehország
4: Fehéroroszország, Oroszország, Norvégia
3: Olaszország, Ukrajna, Románia, Anglia, Szlovákia
2: Görögország, Jugoszlávia, Litvánia, Franciaország, Izrael
1: Svájc, Belgium, Hollandia, Svédország

Barok István, [origo] 2002.07.19.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK