FONTOS


 

Rábatrans maratoni országos bajnokság, Győr
Duplázóké a bizalom
Hüttner kihagyja a maratoni Eb-t

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: GG, Nemzeti Sport 2003.05.19
--------------------------------------------------------------------------------

A hét végi Rábatrans-kupán kiderült, a kajakosoknál főként a duplázókkal jár jól Borsodi Géza, a maratoni válogatott kapitánya. A 36.6 km-es távot egymás után két nap is teljesítő vasakaratúak és acélizomzatúak közül a férfiaknál a szóló szám első két helyezettje, Jámbor Attila és Salga István alkotja a legjobb párost, a nőknél pedig az egyes mezőny éllovasa, Csay Renáta és – a viszszavonulását előkészítendő – a K–1-ről most abszolút esélyesként is lemondó Szonda Kornélia.

Hazai vízen bírták a csúcsterhelést, ám Borsodi a nemzetközi mezőnyben is lemérné lapátforgatóinak emberfeletti munkabírását: "Júniusban Norvégiában részt veszünk a Világkupán, és ott mindhárom duplázó, Jámbor, Salga és Csay esetében is választ kaphatok arra, hogy érdemes-e majd az Eb-n és a vb-n is ily nagy terhet róni rájuk”.

A kajakosoknál a maratoni ob alapján egyesben Szabó Gergely, vagy Limp Alpár, illetve Benedek Linda, párosban pedig Szakály Viktor, Szigeti Krisztián és Harkai Orsolya, Giczi Zsuzsanna kaphat lehetőséget a világversenyeken.

A kenu szakágban némiképp a síkvízi esélyek alakítják a csapatot: az egyest nyerő Hüttner Csaba rögvest jelezte Borsodinak: a júliusi, gdanski Eb-t kihagyja, mert az azonos időpontban sorra kerülő síkvízi vb-válogatón versenyez, a maratoni vb-n ellenben elindul Valladolidban. A riválisokat fél térdre kényszerítő, négyszeres maratoni világbajnok Györe Attila, Csabay Edvin duó ezúttal nem kényszerül hasonló lemondásra. A csepeli klasszisok úgy vélik, síkvízen főként a négyesbe kerülésre lehet esélyük, ám szerencséjükre kvartetteknek külön válogatót szerveznek, így nyugodtan elutazhatnak az újabb Eb-aranyukért, miként a második magyar egység, a Gilányi Zsolt, Kolozsvári Gábor duó egy másik éremért.


Maratoni ob, felnőtt- és vb-válogatóverseny
Csay és Jámbor duplázott

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Havasréti Béla, Nemzeti Sport 2003.05.18
--------------------------------------------------------------------------------

A kisalföldi megyeszékhelyen folyó maratoni ob pénteki első napján meglepő eredmények születtek.

A három egyes szám egyikében sem sikerült az elmúlt évi győztesnek megvédenie bajnoki címét. Így mindhárom számban új bajnokot avattak. Ezután vajon mit hoz a második nap, vajon mit hoz a párosok csatája? – ez a kérdés foglalkoztatta a vezetőket, a szakembereket és a versenyzőket egyaránt. Aztán három órával később eldőlt, hogy a páros számokban az elmúlt évi bajnokok megvédték címüket. A férfiak K–2-es versenyében a Salga, Jámbor kettős szoros küzdelem után nyert. "Végtelenül örülök annak, hogy ami nem sikerült pénteken egyesben, az most párosban valóra vált, megszereztem tizedik bajnoki aranyérmemet” – mondta a verseny után Salga István.

A női kettesben a Csay, Szonda páros óriási fölénnyel győzött, és védte meg bajnoki címét. "Nem számítottunk ilyen fölényes győzelemre, de az igazság az, hogy Kornéliával nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Azt még nem döntöttem el, hogy a közelgő világversenyeken melyik számban vállalom az indulást” – mondta Csay Renáta. Ugyancsak megvédte bajnoki címét a kenu kettesek mezőnyében a csepeli Csabai, Győre kettős. A verseny befejezése után Borsodi Géza szakágvezető adott tájékoztatást arról, hogy az ob-n elért helyezések alapján kik szereztek indulási jogot a júliusban Gdanskban sorra kerülő Eb-re, illetve a szeptemberben Spanyolországban, Valladolidban sorra kerülő vb-n.

"A férfi kajakosok közül az ob első helyezettjei Európa-bajnoki és vébé indulási jogot szereztek, az ob második helyezettjei a vébén indulhatnak, míg az ob legjobb utánpótláskorú ígéretei az Európa-bajnokságon vehetnek részt. A női, valamint a kenuszámokban az ob első helyezettjei a vébére szereztek indulási jogot, míg a második helyezettek az Európa-bajnokságon képviselhetik hazánk színeit. Az utánpótlás-válogatón – melyet július végén Győrött rendezünk – az első helyezettek indulhatnak a világbajnokságon” – így Borsodi.

Rába-Trans-kupa, maratoni ob, egyben Eb- és vb-válogatóverseny, Gyôr (táv 36.6 km)
Férfiak. K–2 (17 induló). Bajnok: Salga István, Jámbor Attila (Gyôri Vízisport SE, Tolnatext, edzô: Borsodi Géza, Barina József) 2:16:51, 2. Szigeti K., Szakály V. (Délviép Kaposvár, Tolnatext) 2:16:52, 3. Szigeti G., Bauer (Gyôri Vízisport SE, BKV-Elôre) 2:19:16, 4. Botond, Börcsök (KSI, Démász-Szeged) 2:22:26, 5. Mátrai, Barina (Tolnatext) 2:23:33, 6. Limp, Makk (Gyôri Vízisport SE) 2:24:57 C–2 (12). B: Gyôre Attila, Csabai Edvin (Csepel, e.: Ludasi Róbert) 2:37.08, 2. Gilányi, Kolozsvári (Építôk Margitsziget, Honvéd-Westel) 2:42:40, 3. Sarudi, Tokár (Mezôgép KGF, Gyôri Vízisport SE) 2:43:48, 4. Kosdi, Erdélyi (Váci Hajó, KSI) 2:44:45, 5. Fodor, Vadász (Újpesti TE) 2:57.82, 6. Kirschner, Rácz (Atomerômű SE) 2:58:06
Nôk. K–2 (6). B: Csay Renáta, Szonda Kornélia (Gyôri Vízisport SE, Tiszaújváros, e: Ludasi Róbert, Jancsár László) 2:30.13, 2. Harkai, Giczy (Multi SE, Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Klub) 2:41:34, 3. Turi, Folláth (Gyôri Vízisport SE, Mezôgép KGF) 2:46:59, 4. Kollár Zs., Kollár J. (MTK) 2:48:29


Rábatrans maratoni országos bajnokság, Győr
Hüttner Csaba vigasza

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.05.17
--------------------------------------------------------------------------------

Az alacsony vízállás miatt és a nézőszám növelése érdekében új pályán versenyeztek a Rábatrans-kupa, vagyis a maratoni országos bajnokság résztvevői.

A korábbi három kör helyett ötöt teljesítettek, így több forduló és futószakasz várt a küzdőkre. A férfiak versenyében már az első parti futás és az újabb vízre szállás átalakította az élmezőnyt. Jámbor Attila és Salga István elhúzott a többiektől, tudniillik a fiatal Limp Alpár elesett a kiszállás után, a síkvízi világbajnok Borhi Zsombor pedig beborult a beszállásnál (kisvártatva fel is adta a versenyt). Jámbor az utolsó két kilométeren hagyta faképnél Salgát, s szerzett indulási jogot az Eb-n és a vb-n. A harmadik helyen – a remekül küzdő Limpet megelőzve – Szabó Gergely végzett. A fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését támogató elnökségi határozata alapján ő indulhatna a kontinensbajnokságon, ám síkvízen is harcolni akar a válogatottságért, ezért elképzelhető, hogy helyette Limp kap majd lehetőséget.

A hölgyeknél az egyesbéli versenyzéssel felhagyó Szonda Kornélia távollétében párospartnere, Csay Renáta nyerte a szóló kajakosok viadalát. A kenusoknál a zaklatott síkvízi idénykezdés után Hüttner Csaba a maratonin vigasztalódott: magabiztosan térdelte ki magának a kárpótlást és nemzetközi szereplést jelentő aranyérmet. Szombaton három órától az ob páros döntőire kerül sor Győrött.

Rábatrans maratoni kajak-kenu ob, Gyôr, a táv: 36.6 km
Férfiak. K–1. Bajnok: Jámbor Attila (Tolnatext, edzô: Barina József) 2:25:46, 2. Salga István (Gyôri VSE) 2:26:55, 3. Szabó Gergely (KSI SE) 2:31:09. C–1. B: Hüttner Csaba (Démász-Szeged, e.: Kása Ferenc) 2:51.10, 2. Gilányi Zsolt (Építôk MDKC) 2:51:18, 3. Lovászy Attila (Gyôri VSE) 2:52:24
Nôk. K–1. B: Csay Renáta (Gyôri VSE, e: Ludasi Róbert) 2:41:01, 2. Benedek Linda (KSI SE) 2:45:59, 3. Erdei Nóra (Multi SE) 2:49:18
Kőbán Rita
KAJAK-KENU

LINKEK