FONTOS


 

Storcz és Horváth: a hajójuk helyett csak a sanyarú helyzetük közös
Olimpiai bajnokok számadása

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: GG, Nemzeti Sport 2003.07.22
--------------------------------------------------------------------------------

A kajakosok első vb-válogatója után két olimpiai bajnok is hoppon maradt. Storcz Botond és Horváth Gábor egyesben és párosban egyelőre a közelébe sem kerül Angyal Zoltán szövetségi kapitány csapatának. Edzőik - Sári Nándor és Tóth László - és ők maguk is többször egyeztettek az elmúlt másfél hét folyamán, ám az már most biztosnak tetszik, hogy az olimpiai számokat illetően aligha működnek együtt.


Horváth Gábor (balra) és Storcz Botond egyelôre keresi a lehetôségeket, ám könnyen lehet, hogy a vb-szereplésük is veszélybe kerül (Fotó: Danis Barna)
Közös sydneyi számuktól, a négyestől eleve messze kerültek: Storcz a télen elhagyta a négyest műhelymunkával összeállító Sári-csapatot, Horváth pedig sérülése folytán került ki a kvartettből. Ám azután, hogy a Bártfai Kisztiánnal versenyző Storcz és a váltott partnerekkel kajakozó Horváth sem remekelt Szolnokon, párosban logikus lehetett volna egymásra találásuk. Mi több, kézenfekvő, hiszen 1999-ben vb-ezüstérmesek voltak így, együtt K-2-ben.
A Storczot korábban elküldő Sári Nándor maga állt elő a javaslattal: próbálják meg újra közösen, ám az edzőnek akadt egy feltétele. Arra kérte a Démász-Szeged klaszszisát, hogy a K-2 1000 méteres szám mellett kizárólag a K-4 500-as számban nevezzen a második válogatóra. "Korrekt ajánlat volt a részemről, s az ő helyzetében őrültség volt visszautasítani - mondta Sári. - Az ugyanis egyértelmű, hogy olimpiai számokban csak kompromisszumok árán lehet kiharcolni a válogatottságot, az első versenyen ugyanis mind a négy számban az én versenyzőim nyertek. A Kammerer, Storcz páros és Vereckei azonban a négyesbéli szereplésért valószínűleg elesik az ezren félig már megszerzett lehetőségtől. Párosban Horváth motiválása és a Storczcal elért korábbi sikerek is az általam kigondolt megoldást szorgalmazták, Botond azonban elutasított minket.”
Storcz amondó, ő hosszú távon nyitott az együttműködésre, ám most nem akart kapkodni: "Én ez ideig Bártfaival versenyeztem egész évben, s végül hiába igazolódott be, hogy nem alkotunk tökéletes párost, kapkodásnak érezném, ha két héttel a második válogató előtt új partnerrel próbálkoznék. Ezért úgy döntöttem, inkább elindulok mindkét egyes számban - összegzett az 1997-ben mindkét távon Eb-t és vb-t nyerő klasszis. - Három érvem is akad: egyrészt egyesben edzünk szinte egész évben, másrészt általános megítélés, hogy ismét mind jobban teljesítek szóló kajakban, harmadrészt ha így sem jön össze semmi, csak magamat hibáztathatom. Jövőre, az olimpiai évben már kellő tapasztalattal felvértezve dönthetek. Hogy visszaverekedném-e magam a négyesbe?! Ennek eshetősége már az idén kiderül: minden a jelenlegi négyes vébészereplésén és az én egyes produkciómon múlik.”
Horváth Gábor számára a Storcz-féle kooperáció meghiúsulása mellett azt is nehéz elfogadni, hogy a szám olimpiai arany- és ezüstérmeseként egyelőre az ezres négyes közelébe sem fér: "Tudom, hogy én hoztam magam nehéz helyzetbe az újabb sérüléssel, ám szeretnék bizonyítási lehetőséget kapni - mondta a Honvéd-Westel kajakosa. - Sajnálnám, ha úgy menne el egy évem, hogy ki sem próbálnak abban a számban, amelyben oly sokszor bizonyítottam. Storcz döntését nem befolyásolhatom, ezért párosban valószínűleg még összeülök Gyökös Lajossal. A kétszázas meg az ötszázas négyesben is lehet helyem, miközben engem elsősorban az ezres csapathajó érdekel…”
Storcz és Horváth persze egyelőre csak kutat a lehetőségek után, s végül az is előfordulhat, hogy a korábban négy ötkarikás érmet begyűjtő kiválóságok ki sem jutnak majd, illetve mellékszereplőként vehetnek csak részt Atlantában az olimpiai kvalfikációs világbajnokságon.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

LINKEK