FONTOS


 

Kajak-kenu, Európa-bajnokság
Kolonics párosban indul, de feltérképezi az ötszáz egyest is Poznanban
Athéni jegyek válthatók a kenusoknál

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Lipiczky Ágnes, Nemzeti Sport 2004.05.20
--------------------------------------------------------------------------------

Kozmann György, Kolonics György – talán érdemes megjegyezni, ízlelgetni e neveket. Lehet, hogy augusztusban, az athéni olimpián nagyon is szépen cseng majd, ahogyan a dobogóra (hogy melyik fokára?) szólítják kenusainkat.


Kolonics György az Európa-bajnokságon párosban szerepel, de olimpiai címvédôként még nem tett le arról, hogy Athénban egyesben is szerepet kapjon (fotó: Danis Barna)
De ne rohanjunk ennyire előre az időben, hiszen hátravan még egy Európa-bajnokság, jelesül Poznanban, no és a június közepi szegedi második olimpiai válogató viadal is, amelyre azonban már meglehet, nem lesz szüksége Ludasi Róbert tanítványainak.
Kolonicsék ugyanis nagyon meggyőzően lapátoltak az első válogatón, május elején Szolnokon, mindkét távon olyan fölénnyel nyertek, ami Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint mérvadó lehet az Európa-bajnokságra is. Vagyis ha Kolonicsék dobogós helyen zárnak, puszta formalitás lesz majd a szegedi viadal.
A fiúk tehát "rátaláltak" egymásra, igaz, a kétszeres olimpiai bajnok, Szolnokon 500 méter egyesben is diadalmaskodó Kolonics György még azon töri a fejét, hogy Athénban egyesben vagy párosban próbálkozzon-e majd a rövidebbik távon. Poznanban egyelőre Joób Mártonra hárul a feladat, hogy olimpiai kvótát szerezzen ezen a távon.
"Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit tudnak a riválisok ötszáz méteren – mondta az olimpiai címvédő. – Megígértem Angyal Zoltán szövetségi kapitánynak, hogy a második válogatóig meghozom a döntést, és Szegeden már csak abban a hajóban rajtolok, amelyikben az olimpián is tervezem az indulásomat. Ez a poznani viadal egyértelműen jó képet ad majd arról, hogy melyik számban érdemes indulni."
Joób Márton jókora szerencsével szintén megválthatja athéni repülőjegyét. A fiatal kenusnak ugyanis, ha 1000 méter egyesben sikerülne felkapaszkodnia a dobogóra (ez egyértelműen kvótát érő hely) olimpiai csapattagnak vallhatná magát.
S hogy a többi – nem olimpiai – számban mire juthatunk?
A tavalyi vb-eredményeket tekintve nagyon is sokra. Ha minden az elképzelések szerint alakulna, akkor előfordulhat az is, hogy öt számban térnek majd haza éremmel a magyar kenusok.
És ez ugyebár jeles teljesítmény!

Angyali jóslatok

"Kezdjük azzal, hogy az alapot a Kozmann György, Kolonics György páros képezi. Ôk azok, akiktől ötszáz és ezer méter kettesben is egyértelműen dobogós helyezést várok. Az egyes számokat a fiatal Joób Márton fedi majd le, és a szolnoki válogatón mutatott teljesítménye alapján azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy mindkét távon megszerzi majd az olimpiai kvótát. A többi szám igazából lutri lesz, egyrészt azért, mert nagyon sűrű a mezőny, másrészt pedig néhány fiatal kenus került a csapatba, akik nagy nemzetközi viadalon Poznanban mutatkoznak be. Gondolok itt a kétszáz párosban rajtoló Bozsik Attilára és Kovács Gergelyre, az utóbbi például a négyesben is helyet kapott. A négyeseink egyébként nagyon rutinos versenyzőkből állnak össze, és ha a gainesville-i világbajnokság eredményeit veszem alapul, több érem is kinéz a mieinknek, bár hozzá kell tennem, itt is történtek változások. Az ezer méteren világbajnoki címet szerző négyesben Joób Mártont Fürdök Gábor váltotta fel, ötszáz méteren Buzál Miklós és Ispán László evez, míg kétszáz méteren a vébéezüstérmes csapatból kivált Kozmann és Kolonics helyett Belicza Béla és, mint már említettem, Kovács Gergely kap lehetőséget. A kétszázasok között érdemes megemlíteni Malomsoki Sándort is, aki tavaly ugyan gyengélkedett, de mostanában nagyon is meggyőző a formája" – mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

A címvédők
Férfiak, kenu

200 m. C–1: Makszim Opaljev (orosz). C–2: Buzál Miklós, Végh Attila (magyar). C–4: Oroszország (Roman Krugljakov, Szergej Uljegin, Makszim Opaljev, Alekszandr Kosztoglod). 500 m. C–1: Makszim Opaljev (orosz). C–2: Szergej Uljegin, Alekszandr Kosztoglod (orosz). C–4: Magyarország (Malomsoki Sándor, Kozmann György, Belicza Béla, Iván Gábor). 1000 m. C–1: Andreas Dittmer (német). C–2: Silviu Simiocencu, Florin Popescu (román). C–4: Magyarország (Novák Ferenc, Iván Gábor, Belicza Béla, Kozmann György)

A magyar indulók
Férfiak, kenu

200 m. C–1: Malomsoki Sándor. C–2: Bozsik Attila, Kovács Gergely. C–4: Malomsoki Sándor, Kovács Gergely, Belicza Béla, Vasali László. 500 m. C–1: Joób Márton. C–2: Kozmann György, Kolonics György. C–4: Buzál Miklós, Ispán László, Pulai Imre, Novák Ferenc. 1000 m. C–1: Joób Márton. C–2: Kozmann György, Kolonics György. C–4: Hüttner Csaba, Fürdök Gábor, Pulai Imre, Novák Ferenc

A program
Férfiak, kenu

Május 20., csütörtök: 1000 és 500 m, előfutam. Május 21., péntek: 1000 és 500 m, középdöntő. Május 22., szombat: 1000 m, döntő és 200 m, előfutam, középdöntő. Május 23., vasárnap: 500 és 200 m, döntő

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

LINKEK