FONTOS


 

Kolonics alatt kicsit billeg a hajó
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Sportonline, 2001.05.07
--------------------------------------------------------------------------------

A kaja-kenu sport is rövidesen elindítja idei versenysorozatát, először a szolnoki bajnoki futammal. A különböző szakágak erőfelmérőnek, ellenőrző versenynek tekintik, igazolásul a télen és a koratavaszban elvégzett munka helyességére. Kolonics György, új hajóját próbálgatja, hogy páratlan sikersorozata az idén is folytatódhasson, vele beszélgettünk.


Nem olyan régen új autóval bővült a felszerelésed, hogyan működik a szerzemény?

Remekül. Jól elférek benne, van hely a ruháimnak, a lapátoknak és a hajóimnak is. Az igazi előnyeit akkor fogom élvezni, amikor elindul a versenyszezon.

Hajóid?

Igen, mert kaptam egy új hajót is, de a régit is hordom magammal, mert szoknom kell még az újat és néha, ezért a régivel edzek. Nem egész két hete kaptam meg, barátkozunk még. Ugyan olyan lengyel hajó, mint az előző volt, csak sokkal keskenyebb. Ez annak köszönhető, hogy eltörölték a méretkorlátozásokat, így élesebb hajók építhetők.

Mennyiben változott a stabilitása az új hajónak a régihez képest?

Hát ez az, sokkal labilisabb, mint az előző volt, a keskenységéből adódóan, ami egyébként nagymértékben növeli a testhez közeli húzás lehetőségét, a nagyobb erejű húzás lehetőségét, csak meg kell szokni. El kell még érnem azt a biztonságot, ami az előzőben volt. Valójában keskenyebb, mint egy kajak és sokkal magasabban van benne a súlypontom, mint egy kajakban bármikor is lenne, ennek köszönhető a billegés.

Mennyi idő, amíg megszoksz egy ilyen új dolgot?

A Sydney-ben használt hajómat egy hét alatt megtanultam, ez egy kicsit tovább fog tartani, mert nagyobb a változás, mint akkor volt.

Milyen előnye van ennek, ha ennyi vele a gond?

Lényegesen gyorsabb lehetek vele, mint a régiekkel voltam. Jóval kisebb a közegellenállása, mint mondtam, közelebb tudok magamhoz húzni, ami egyébként, bizonyos stílusoknál nem kifejezetten szerencsés, de én bízom benne, hogy nekem be fog jönni a dolog. Bíztató, hogy hosszabb távokon, már most jobb időket megyek, mint a régivel. Érdekes, hogy sokkal nehezebb a kormányzása is, igaz már Olaszországban mondták nekem a Németek, akik már ilyennek edzettek, de nem gondoltam, hogy ennyire.

Eddig a hajóról beszéltünk, de mi van veled?

Köszönöm jól vagyok, angolra járok, mert a diplomához kell egy nyelvvizsga, meg edzek, ez a kettő tölti ki az életem.

Mi újság az erőnléti felkészüléssel?

Minden rendben, ha a hajó gond nem lenne, tökéletes lenne a dolog. Semmivel sem vagyok gyengébb, mint tavaly ilyenkor voltam. Szerencsére még van idő a válogatókig, a szolnoki verseny egy erőfelmérő lesz, így javulni is fogok még a nagy megmérettetésig.

Milyen számokat tervezel?

500 m egyest biztos, hogy megyek, szeretnék 1000 m egyest is menni és 500 négyest is. Valószínűleg 200 m-en pedig párosban is elindulok, de lehet, hogy egyesben. Még pontosan nem tudom a végét.

Szeretnél ismét egy csapathajót hajtani?

Igen, jó lenne, de az egyeseket mindféle képen megtartanám. 3 számban indulhatunk, abba bele kell, hogy férjen egy csapat egység is.

Mi a terved ebben az éveben?

a VB-re én mindig a dobógót tervezem, aztán majd meglátjuk. Sok mindentől függ, hogy valaki tud e nyerni, de a dobogó az megvalósítható nagy biztonsággal.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Kolonics György