FONTOS


 

Edzőtáborban a női kajak válogatott
Főzés és erősítés

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: MKKSZ, 2001.11.27
--------------------------------------------------------------------------------

Lassan véget ér a női kajak válogatott tíznapos tiszaújvárosi edzőtábora. A Fábiánné Rozsnyói Katalin által irányított csapat tagjaira embert próbáló munka várt a folyóparti városban. Az úszás, a futás és az erősítés mellett azonban jutott idő a kikapcsolódásra is: Katalin-napon mesterszakácsokkal közösen készítettek ebédet az egyik helyi szállodában.

A lányok már szeptember végén elkezdték a jövő évi versenyszezonra való felkészülést, az edzőtábor elmúlt egy hete azonban így is komoly erőpróbát jelentett. Délelőtt úszással, délután szabadtéri futással és erősítéssel telnek a kajakos hölgyek napjai. Edzőjük, Kati néni kemény munkát írt elő számukra, de azzal a lányok is tisztában vannak, a siker egyik záloga a megfelelő alapozás.


Az edzések egyhangúságát a hétvégi programok törték meg, Tiszaújváros polgármestere, Farkas Zoltán gondoskodott róla, hogy a világhírű versenyzőknek ne kelljen unatkozniuk szabad idejükben. Szombaton a Magyarország-Lettország kosárlabda mérkőzésre kaptak meghívást, ahol a mérkőzés szervezői virágcsokrokkal köszöntötték őket. Másnap egy helyi szálloda Katalin-napi rendezvényére voltak hivatalosak, ahol a lányok két mesterszakáccsal közösen készítettek ünnepi ebédet. Az ünneplésre megvolt az okuk, hiszen két névnapos is volt a csapatban: Fábiánné Rozsnyói Katalin edző és Kovács Kati, a magyar női válogatott jelenleg leggyorsabb versenyzője.

Az edzőtábor november 29-én véget ér, de az edzések természetesen folytatódnak. Legközelebb februárban indul táborozni a csapat, akkor azonban uszoda helyett az osztrák sípályák várják őket.
Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  Kati néni
  Dékány és Bóta Kinga
  Szabó Szilvia
  Viski Erzsébet
  Bóta Kinga erősít
  Az edzőteremben
  Farkas
  Fazekas
  Futás

 
LINKEK

  női kajak négyes
  Szabó Szilvia