FONTOS


 

Több vb-t nyert, mint szegedi nemzetközit
Boti és a baba

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: (tamás) A Színes Sport, 2001.05.30
--------------------------------------------------------------------------------

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos, Storcz Botond már mint hazai versenyző indult a múlt hétvégi szegedi nemzetközi regattán, hiszen hosszú évek után eljött az MTK-ból és szegedi "illetőségű" lett. A debütálás felemásan sikerült, de Storcznak nincs oka a búslakodásra.

Az olimpiai bajnok kajak négyes 1000 méteren a második helyen végzett, a Kammerer Zoltánnal alkotott - szintén olimpiai bajnok - párosa ötszázon a negyedik lett.

- A négyes azért vesztett, mert a verseny napján ültünk először az új hajónkban - magyarázta Storcz. - Ez a kajak keskenyebb, mint a korábbi, az új szabályok szerint már bármilyen keskeny lehet egy hajó. Egész jól haladtunk, de amikor 800-nál indítottunk, megbillentünk. Ha ez nincs, nyerünk.


Mesteri lapátos

Storcz az ötszázról röviden nyilatkozott:

- Elrontottuk - mondta. Lassan rajtoltak, és már nem tudták behozni hátrányukat, így meg kellett elégedniük a negyedik hellyel. A 26 éves kajakos - aki nemsokára édesapa lesz, hiszen párja, a szintén világbajnok kajakos, Mednyánszki Szilvia babát vár - elindult egykori fő számában, ezer egyesben is. Ezen a távon nyert már világ- és Európa-bajnokságot is, de tavaly nem akarta a csapathajók rovására erőltetni ezt a versenyszámot.

- Elégedett vagyok a harmadik helyemmel, bebizonyosodott, van értelme foglalkoznom ezzel a számmal is, megpályázom a vb-indulást - fejtegette. Hozzátette, a fenti eredményeket annak ismeretében kell kezelni, hogy a szegedi nemzetközin még sohasem szerepelt jól. Eddig kétszer nyert - vagyis annyiszor, ahányszor olimpián győzött. Vb-címe pedig több van - négy - , mint szegedi aranya.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Storcz Botond