FONTOS


 

Műkedvelő műugrók

Főként a gyerekekben, de valljuk be, bennünk felnőttekben is megvan a hajlam, hogy az uszodában vagy a strandon ugrálni kezdjünk. Aztán mire kibontakoznánk, bátorságot vennénk egy szaltóhoz, már fütyül is az úszómester. Azonban ne hagyjuk annyiban, ugyanis van, ahol kiélhetjük műugróvágyunkat.

Tömegsport szempontjából a műugrást szinte sehol sem jegyzik. Pedig műkedvelők is hódolnak a sportágnak. És nem is akárhogyan, némelyek már versenyen is deszkára álltak.

A Bobcat nevű egyesületben Gedeon András edzőhöz például több mint tíz amatőr műugrójelölt jár. A lelkes csapatban van orvos, főiskolás és túlsúlyos felnőtt is. Mindez jó példa lehet arra: akaraterővel, elszántsággal sok minden elérhető. A kedvtelésből, saját "szórakozásukra" járó amatőrök hetente egyszer, vasárnap délután edzenek. Mint azt az edző mondja: van már olyan műugrója, aki nyílt versenyen szerencsét próbált. A műkedvelők körében a szaltók, az előre másfél, illetve a hátraugrások a legnépszerűbbek, melyet egyébként bárki meg tud tanulni. Természetesen az edzések alaposan fel vannak építve, az alapokat mindenkinek meg kell tanulni, majd ezt követően egyeztetnek, hogy ki mit szeretne elsajátítani. Az ugrásokat egy méteres magasságból, illetve ritkábban három méteres deszkáról hajtják végre. Játékként, kiegészítő feladatként pedig aki akar, ugorhat toronyból is. Mindezt persze megfelelő felkészültség után.

A szabadidős foglalkozásokra életkor megkötése nélkül lehet jelentkezni. Kizáró ok a súlyos gerincferdülés, egyensúlyzavar, illetve fülbántalmak lehetnek. Aki még nem döntötte el, de kacérkodik a versenyszerű műugrással, annak idejében ajánlatos elkezdeni. A Bobcatnél azt vallják, hogy általános iskolás kortól érdemes levinni a gyereket, előtte semmiféleképpen sem. A jelentkezésnél fontos, hogy a gyerek megfelelő vízbiztonsággal rendelkezzen. A technikás úszástudás nem kitétel. A céltudatos, jó képességű gyerek néhány hónap alatt elsajátíthatja az alapokat, melyekkel már versenyképessé válik - természetesen saját korosztályában. A versenysportosokat általában 8-9 éves korig fogadják; ez az a kor, amikor még be tudják hozni a lemaradást, később már nehezebb. Persze, akadt már példa arra is, hogy valaki 16 évesen kezdte a műugrást, és egészen a bajnoki címig vitte, de ehhez megfelelő sportmúlt szükségeltetett. Hazánk jelenleg legjobb műugrója, Lengyel Imre, egykori tornász, sportmúltja nélkül nem valószínű, hogy ilyen magasságokig vitte volna. Gedeon András egyébként hangsúlyozta: a tornászmúlt nagyon sokat számít.

A sportág javítja a koncentrálóképességet, erős tartást ad, és (főként a lányoknál) az sem mellékes, hogy szép alkatot formál.

Arany-Média 2002.02.25.

MŰUGRÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK