-- Felébresztettem?

-- Nem, ...nem, már fél órája fenn vagyok. Éppen reggelizek -- mondja a Miamiban tanuló Lengyel Imre, aki az amerikai egyetemi bajnokság döntőjén toronyból aranyérmet szerzett, három méterről pedig a második helyen végzett

-- Akkor jó étvágyat!

-- Köszönöm, nincs vele gond.

-- Jó étvágya volt az egyetemi bajnokság döntőjén is, hiszen toronyból "megette" a mezőnyt. Hogyan fogadták Miamiban?

-- Olyan nagy szenzációt azért nem okoztam, hiszen a Miami University műugrócsapata a legjobb az országban, minden évben van bajnokunk. Most éppen én. Természetesen sokan gratuláltak, minden ismerősömmel koccintottam a győzelemre, de semmi több. Aminek viszont nagyon örülök, hogy végre a rólam készült festmény is kikerül az egyetem uszodájának a falára.

-- Festmény önről...

-- Igen, ez a szokás. Egy másfél méteres portrét képzeljen. Minden győztes képe kint van, az olimpiai bajnok Louganisé is, ő is Miamiból indult el a világhír felé.

-- Azért nem lehet olyan rossz úgy edzeni, hogy a falról egy önarckép mosolyog vissza.

-- Azt mondják a többiek, hogy meg lehet szokni, de már nagyon várom.

-- Mitől ilyen jó idén?

-- Nincs sok titka. Jól érzem magam, remekül kijövök az edzőmmel, Randy Ablemannal, körülbelül ennyi. Kétségtelen, ilyen sikerszériám már nagyon régen volt. A kelet konferencia döntőjén nyertem, engem választottak meg a régióban az év ugrójának, három méteren egyéni csúcsot döntöttem a pontszámot illetően, és akkor itt az egyetemi bajnoki cím. Sokkal stabilabban ugrok mint korábban.

-- Már csak egy Európa-bajnoki érem hiányzik a listáról.

-- Nekem is. Ha a júliusi, berlini Eb-ig nem változik a formám, akkor minimum egy érmet remélek. Ez a realitás. Toronyból, három méterről és egy méterről indulok majd, az egyikben csak összejön a siker. Úgy néz ki Ableman -- akit amúgy a keleti konferencia legjobb edzőjének választottak -- ott lesz velem a német fővárosban, ez pedig komoly pluszt jelenthet.

-- Jelenleg a pihenőjét tölti?

--Igen, de lassan vége. Még pénteken este elmegyek egy bárba -- az egyetemi csapat jön össze --, megiszunk egy-két sört, aztán jöhet a tanulás.

-- Milyen a floridai éjszakai élet?

-- A legjobban úgy jellemezhetném, hogy meglehetősen vad. De én az óvatosabb fajtához tartozom. Amúgy is óvatosabb vagyok az utóbbi napokban.

-- Mi történt?

-- Meggyilkolták a szomszédomat, betörtek hozzá és össze-vissza verték. Csúnya történet. Szerencsére nem voltam itthon -- pont az egyetemi bajnokságon versenyeztem --, de azért megviselt.

-- Még szerencse, hogy pszichológiát tanul az egyetemen.

-- Nem segít. Egyébként médiareklámot is hallgatok. Két hét múlva lesznek a vizsgáim, egyszóval melegszik a helyzet.

-- Az óceánparton is?

--Napközben úgy harminc fok lehet, elviselhető...

-- Szóval akkor mindent Berlinre tesz fel.

-- Szeretném kihozni magamból a maximumot. Ott is, és mindenhol. Az athéni olimpiáig mindenképpen versenyzek, utána viszont könnyen lehet, hogy befejezem. Túl leszek az egyetemen is, akkor már tudnom kell majd, hogy mihez kezdjek az életben.

-- Régebben a sportriporteri pálya érdekelte.

-- Most is érdekel, de immár van egy különleges lehetőségem.

-- Éspedig?

-- Februárban próbaképpen elmentem Orlandóba, ahol az egyik leghíresebb Las Vegas-i cirkusz tartott felvételit. Egész nap produkálni kellett, megnézték a színészi képességet, az akrobatikus tudást. Sokan voltunk, de végül is négyünknek azt mondták, hogy szerződést kapunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy holnaptól Las Vegasban dolgozom -- eszembe sincs --, de az olimpia után lehet, hogy kipróbálom magamat. Azt mondták, akkor megyek, amikor akarok.

-- Berlinben egyébként versenyzett már?

-- Biztosan tudja, tornászként kezdtem a sportot, Berlinben is ifitornászként fordultam meg.

-- Arra még emlékszik, hogy milyen eredményt ért el?

-- Dobogón végeztem. Látja, ezzel nyáron is kiegyeznék...

Sal Endre, Nemzeti Sport 2002.04.12.