FONTOS


 








A Népstadionból a Balogh Tihamér utcába
Ma például a Kisstadionról tárgyaltunk


Azt gondolná az ember, hogy Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Biztottság április elsejétől hivatalba lépő új igazgatója az elkövetkező másfél hónapban már csak "levezet" a munkahelyén, az NSI-ben, ahol a főigazgatói posztot tölti be, immáron tíz esztendeje. Amikor azonban szembesül az ember azzal, hogy a délelőtt tíz órára megbeszélt telefoninterjú csak valamikor délutánra jön össze, kiderülhet, hogy az NSI főnöke nem láblóbálással tölti a napjait a "régi" helyén. "Erről szó sincs, szó sem lehet. Ma például a Kisstadion mellett épülő jégpálya terveivel kapcsolatos hatósági egyeztetéseket végeztük el, s utána is volt még két megbeszélésem. De ezektől függetlenül sem tudnám elképzelni, hogy ne próbáljak meg valami hasznosat tenni. Huszonhét évet tudhatok magam mögött ennél az intézménynél, ez pedig - s nem üres frázisként mondom - arra kötelez engem, hogy az utolsó napig tegyem a dolgom. Nincs ebben semmi különös, így szoktam meg." A 46 éves, TF- és közgazdasági diplomával is rendelkező sportvezető örömteli hírként élte meg az áprilistól szóló kinevezését. Az a munka, ami majd a Balogh Tihamér utcai MOB-székházban vár rá, nem lesz ismeretlen a számára. Többször is "randevúzott" már az elmúlt tíz évben az olimpiával.


Molnár Zoltán áprilistól a MOB igazgatója lesz

"Barcelonában dolgoztam először a csapatirodán, majd ott lehettem négy évvel később Atlantában is. Tavaly pedig az a megtiszteltetés ért, hogy engem bíztak meg a magyar olimpiai csapat vezetésével. A sűrűben dolgoztam tehát, s biztos vagyok benne, hogy az igazgatói munkámban is tudom majd hasznosítani a játékokon szerzett tapasztalataimat. Amikor az elmúlt héten megtudtam, hogy áprilistól én lehetek a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatója, bizony nem jött álom a szememre. Olyan megtiszteltetés ért, amit nem lehetett volna visszautasítani. Persze, fel sem vetődött ez bennem."

Molnár Zoltán úgy véli, hogy az íróasztalát otthagyja ugyan a "toronyban", de a napi kapcsolat nem szűnik meg az ott dolgozókkal, hiszen itt is, ott is, egy célért dolgoznak.

"Kezdetben biztosan furcsa lesz, hogy nem a megszokott helyemre megyek majd reggelente, de a lényeg mit sem változik. A magyar sport sikereiért dolgoztunk a Népstadionban, s ezt tesszük majd a MOB-ban is. Számomra garancia és megnyugtató, hogy kiváló szakemberek dolgoznak ott. Olyanok, akik valóban profik a maguk területén. Erről meggyőződhettem Sydneyben is."

(róth), A Színes Sport 2001.02.16.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004