FONTOS


 








Párizs, Peking vagy Toronto?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i ülésén valamennyi, a 2008-as nyári játékok rendezési jogáért versengő jelölt pályázatát elfogadhatónak találta, ám Oszaka és Isztambul esetében hiányosságokat állapított meg. A NOB elsősorban a kandidáló városok által felvázolt, a létesítményekre, a közlekedésre, a szállásra és a környezetvédelemre vonatkozó részleteket vizsgálta, figyelmen kívül hagyva a politikai kérdéseket, noha a Tibeti Fiatalság Egyesület szervezetének tagjai folyamatosan tiltakoztak Kína Tibettel szemben mutatott magatartása, és a pekingi kormányzatnak az emberi jogokat földbe taposó politikája miatt.

A szigorú vizsgálat végül Párizs, Peking és Toronto sikerét hozta - mindhárom város pályamunkája kitűnő értékelést kapott - s az ülést követően kiadott nyilatkozat szerint bármelyikük méltó házigazdája lenne a hét év múlva esedékes rendezvénynek. Oszakával kapcsolatban pénzügyi és közlekedési problémák, míg Isztambul esetében a gazdasági mutatók elégtelensége vetődött fel. Mint ismeretes, a rendező város kiválasztására július 13-án, a NOB moszkvai ülésén kerül sor.

A kandidálók vizsgálata mellett döntés született a NOB indonéz tagja, Mohamad Bob Haszan sorsáról is. A sportdiplomata tagságát felfüggesztették, miután hazájában korrupció miatt elítélték. Esetleges kizárásáról a moszkvai ülésen döntenek majd.

OG, Nemzeti Sport 2001.05.16.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004