FONTOS


 








Westel-Sportfogadó
A munka már elkezdődött

Utolsó állomásához érkezett a Westel-Sportfogadó a 2012-es budapesti olimpia témájában. A fedélzeten helyet foglalt Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezeto igazgatója, aki elmondta, hogy az emberiség legnagyobb kulturális és gazdasági vállalkozásáról van szó. Az igazgató arról is beszélt, hogy az ötkarikás játékok hatalmas fejlodésen ment keresztül, mert például amíg a barcelonai olimpiáról tizenkétezer újságíró tudósított, Sydneyben már huszonnégyezren voltak, és az ötödik kontinensrol sugárzott közvetítéseket hatszázmillió tévénézovel többen nézték, mint az atlantai versenyeket.

Seprényi Gábor, az ISM közgazdasági szakembere szerint az olimpia olyan presztízst és státuszt adna Magyarországnak, mint a világon semmi más.

Berényi János, a Nemzeti Sportszövetség elnöke az olimpiát a Forma-1-hez hasonlította, amelyet a kilencvenes évek elején a magyar társadalom jelentos része még nem pártolt. Most viszont az akkori ellentábor is lelkes támogatóvá lépett elo, és el sem tudná képzelni az országot a "Száguldó Cirkusz" nélkül. A Nemzeti Sportszövetség elso embere hangsúlyozta: Magyarországnak meg fog térülni a pályázatba és a felkészülésbe fektetett pénze.

Nébald Rudolf , az OPEB társelnöke, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének elnöke megállapította: a nyári olimpiai játékok rendezését az utóbbi idoben jelentos gazdasági háttér? országok kapták meg, és Magyarország ezen nemzetek listájára sportteljesítményeivel iratkozott fel.

Fürjes Balázs, az ISM miniszteri biztosa felhívta a figyelmet arra, hogy a 2004-re elkészülo budapesti pályázatot nemzetközi tapasztalatokra kell építeni. Ezt csak kemény és tisztességes munkával lehet végigcsinálni. Az eredményes munka elvégzésére jó esély van, hiszen tapasztalható a nemzeti összefogás csírája.

Szalay Péter, aki többek között aktív szerepet vállalt az 1992-es barcelonai olimpia elokészítésében, elmondta: nem biztos, hogy Magyarország a legesélyesebb az olimpiára pályázó országok közül, lehet, hogy elso nekifutásra nem kapjuk meg, de akkor sem szabad feladni, hiszen ezzel is csak nyerhetünk - nem beszélve arról, hogy ha úgy érezzük, hogy mi mindent megtettünk, akkor senki sem fog haragudni azokra, akik az olimpiai pályázaton dolgoztak.

A Westel-Sportfogadó olimpiai sorozata véget ért, de a szervezok jövo hétfon is várják a vendégeket, elsosorban a labdarúgás szerelmeseit. December 10-én, hétfon, 18.30-tól a labdarúgó Borsodi Liga oszi idényének elemzésére kerül sor.

Nemzeti Sport 2001.12.06.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004