FONTOS


 








A dél-koreaiak felejthetetlen téli játékokat ígérnek 2010-re, tehetik, a költségvetésük 3.2 milliárd dollár
Pjongcsang egy igenre vár

----------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2003.06.26
----------------------------------------------------------------------

Három város: Salzburg, Vancouver és Pjongcsang számlálja a napokat a NOB július 2-i üléséig, hiszen Prágában dől majd el, melyikük kapja meg a 2010-es téli olimpiát. Az említett hármasból nekünk, európaiaknak kétségkívül az utóbbi helyszín hangzik a "legegzotikusabban”, lévén Dél-Korea említésekor eddig korántsem a sí- vagy bobversenyek ugrottak be elsőre. De még másodikra sem… Ám miután tizennégy külföldi újságíróval együtt alkalmam nyílt bepillantani a dél-koreaiak terveibe és megtapasztalni a téli sportokhoz való viszonyukat, valamint az idegenekkel szembeni vendégszeretetüket, már csöppet sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy - ígéretéhez híven - éppen az az ország rendezze meg az eddigi legfelejthetetlenebb téli játékokat, amely mindeddig csupán egy nyári olimpiával rukkolt elő. Feltéve persze, ha neki kedvez a prágai döntés.


A Szungvu Resort adna otthont a hódeszkásoknak, valamint a bob-, szánkó- és szkeletonviadaloknak
Ha már a meghívás az olimpia jegyében született, nem is lehetne elképzelni jobb helyszínt az érkezésünkhöz Szöulnál. Azt, hogy mennyit változott a város az 1988-as nyári játékok óta, nehéz lenne megítélni a rendelkezésünkre álló pár óra alatt, mindenesetre az első pillantásra nyilvánvalóvá válik, hogy igazi metropoliszba csöppentünk, annak minden előnyével és hátrányával. Egyik házigazdánk, Mun Von Dzsi nem titkolja, a rengeteg, egymás hegyére hátára felhúzott apartmanház nem kedvez a városképnek, és ugyancsak túlzás, hogy a magyarországnyi lakos szinte minden egyes tagja rendelkezik autóval. Azt viszont már mi állapítjuk meg a Gangvon tartományba tartó buszúton, hogy szinte csak hazai gyártmányú autóról van szó, elvétve látni egy-egy német luxusjárgányt. A szállodák, az üzletek, az éttermek és a szórakozóhelyek ugyancsak megütik a mércét, olyan színvonalasak, mint a világ bármely más nagyváro-sában.
Mindez persze csak pillanatnyi benyomás, hiszen nekünk Pjongcsangban és környékén van dolgunk, s vendéglátóink nem is vesztegetik az időt, hogy gyorsan - tehetik az utakra szánt 500 millió dolláros költségvetésből épített autópályán - a helyszínre juttassanak bennünket.

PjongCsang = Peace City

"Igen, Pjongcsang!”, "Készek vagyunk rá, hogy fogadjuk önt a 2010-es téli olimpián”, "Boldog 700” hirdetik az óriásplakátok a kandidáló városhoz közeledve. Az első kettőhöz nem szükségeltetik külön magyarázat, az utóbbi megértéséhez viszont tudni kell, hogy a város a tengerszint fölött 700 méterrel található, ami az emberi szervezet számára optimális, így aztán aki csak kis időt is itt tölt, igazán "happy”, azaz boldog lehet. S ezzel még nem merül ki a koreaiak címkézési kedve, PjongCsangot egyszerűen csak PC-nek rövidítik, amit hol Peace City-nek (békés város), hol Perfect Conditionsnek (tökéletes körülmények), hol Personal Computernek (személyi számítógép) fordítanak, s természetesen mindenre megvan a megoldókulcsuk is.
Kezdjük a legegyszerűbbel, a számítástechnikai fogalommal, amely a remek informatikai kiszolgálást hivatott propagálni, a tökéletes környezet ugyanakkor a tartomány kiváló természeti adottságait és a tervezett három olimpiai falut, valamint a nézőkre váró szállodákat szimbolizálja. S hogy mit takar a békés jelző? Egyrészt a játékokon immár elengedhetetlen biztonsági intézkedésekre utal, másrészt arra a megegyezésre, amely Észak- és Dél-Korea között született. Amennyiben ugyanis július 2-án Pjongcsang neve hangzik el a cseh fővárosban, a két ország válogatottja közös felkészülést tervez, sőt, nemcsak a nyitóünnepségen vonulna egy zászló alatt, hanem egyszerűen Korea néven indítana csapatot. Vagyis ami nem sikerült eddig a politikusoknak, az sikerülhetne a sportnak…

Távozzatok, ártó szellemek!

Utunk elsőnek a hangzatos nevű Sárkány-völgybe vezet, ahol végre belekóstolhatunk a tradicionális fogásokba. Az asztalra felhalmozott milliónyi tálkában talán helyi kísérőink sem tudják pontosan, mi minden is van. Legalábbis angolra fordítva elég érdekesen hangzik például a "hegyi spenót”. A bőséges választéknak hála, senki sem marad éhkoppon, igaz, némelyik választás túlontúl vakmerőnek bizonyul. Így például a zöldség alapú kimcsi a torkán akad egy-két kollégának, mivel az jóféle erőspaprikával fűszerezett, méghozzá alaposan. A kulináris élvezetek ezt követően - vagyis az ott töltött négy nap alatt - szinte háromóránként megismétlődnek, így a végére már mindenki profin használja az evőpálcikát.
Ha már Dél-Koreában jár az ember, ugyancsak kihagyhatatlan program egy igazi teaszertartás. Mi sem hagyjuk hát ki. Sőt, hogy mindez még érdekesebb legyen, egy ősi dinasztia kúriáján - a pagodarendszer lélegzetelállítóan szép - ejthetjük meg. A fahéjas, gyömbéres, mézes ital jólesően csúszik le a torkunkon, miközben a rizspapír fal előtt két zenész a citerához hasonló hagyományos hangszereken játszik. Zárásként pedig mi más is következhetne, mint a gvanno, amely Korea hagyományos jelmezben előadott pantomimdrámája. A nézelődésből egy "ártó szellem” szakít ki, aki táncba hív. Bizonytalanságomat látva házigazdánk megnyugtat, így legalább minden rontás - már ha volt - lekerül rólam, sőt, a jövőre is védettséget élvezhetek. Naná, hogy egy perc múlva már ott ropom a maszkosokkal.

3.2 milliárd dollár és Álomprogram


Impozáns látványterv a gangnungi gyorskorcsolyacsarnokról
Gangvon tartomány nyáron is csodálatos, ám nem nehéz elképzelni, milyen lenyűgözőek lehetnek a hegyek, amikor hótakaró fedi őket. Amint bejárjuk a lehetséges helyszíneket (egyórás úttal minden elérhető), szép lassan előttünk is körvonalazódnak a hipermodern jégkorongcsarnokok - a férfiakénak az alsó szintjén található edzőpályával -, a "szélfüggönnyel” védett, kivilágított síugrósáncok vagy az alpesisí-pályák, amelyeknek egy részét még erdő borítja, ám a tervek szerint a fákat nem kivágják, hanem a környezetvédelem nevében máshová telepítik. Persze álmodhatnak merészet, hiszen az állam 3.2 milliárd dolláros költségvetéssel számol. Igaz, ebben nemcsak a létesítmények megépítése, hanem jóformán minden benne foglaltatik. Az Álomprogram viszont külön büdzsével rendelkezik. Eszerint amennyiben Pjongcsang a "befutó”, 2004-től 2010-ig évente 3 millió dollárt áldoznak arra, hogy azoknak az országoknak a fiataljait is megismertessék a téli sportokkal, akiknek erre nincs lehetősége. Most már legalább értjük, miért van velünk szaud-arábiai, dél-afrikai vagy éppen thaiföldi újságíró… Persze ha nincs olimpia, akkor a terveknek is csak egy része valósul meg, ám a szervezőbizottság tagjai biztosítanak bennünket, és a mosolyuk őszintének hat, ebben az esetben - tanulva az esetleges hibákból - újra pályáznak.

Sammy Lee és a közös gyökerek

Sammy Lee azt jelenti Dél-Koreának, mint amit Puskás Öcsi nekünk. Nemzeti hős. Ô volt ugyanis az első koreai-amerikai olimpiai bajnok. 1948-ban és 1952-ben toronyugrásban nyert aranyérmet, s most, 84 évesen egykori hazáját támogatja a téli olimpia rendezésében. Érthető, hogy akárhová megy, taps köszönti, ő pedig nevet, és ontja a történeteket. A memóriája irigylésre méltó. Mikor megtudja, hogy magyar vagyok, máris emlegetni kezdi az Aranycsapatot, a sportlövő Takács Károlyt, akit miután elvesztette az egyik kezét, a másikkal is olimpiai bajnok lett - rá egyenesen példaképként emlékszik -, na és az olimpiai negyedik toronyugrónkat, a később az Egyesült Államokban letelepedő "Joe” Gerlach-ot, akinek egy szerencsétlen ugrás után orvosként ő "rakta össze” az arcát. Na persze nem Sammy Lee az egyetlen, aki ismer bennünket, mindenkinek van egy kedves története Magyarországról. Egyesek a közös nyelvcsaládot emlegetik - az ural-altájiba sorolják még a törököt, a finnt, a mongolt, a tibetit és a japánt -, mások a két nemzet népzenéjében, megint mások az ételízesítéshez használt fűszerekben találnak hasonlóságot. Aki járt már Budapesten, egyenesen rajong érte, aki meg még nem, az mielőbb pótolni szeretné a hiányosságot.
Nos, olimpia kapcsán hozzánk a közeljövőben nem jöhetnek, de talán mi, magyarok 2010-ben a téli játékok apropóján ott lehetünk majd Pjongcsangban.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004