FONTOS


 








NOB-ÜLÉS. A kormányok nem támogatják eléggé a doppingellenes harcot
Hadüzenet a gigantizmusnak

----------------------------------------------------------------------
forrás: Vad Dezső, Nemzeti Sport 2003.07.05
----------------------------------------------------------------------

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 115. prágai ülésének harmadik, befejező napja választásokkal kezdődött. Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke a NOB tagja lett. A végrehajtó bizottságban Gosper alelnök és He megbízatása lejárt, az igazgatónak kinevezett Sithole lemondásra kényszerült. Alelnök lett a koreai Kim, a tagok sorába a hatodik szavazási menetben Gerhard Heiberg sikeres lillehammeri főrendező, valamint a guineai Alpha Ibriham Diallo került.

A bizottsági beszámolók során többek között elhangzott, hogy a tízéves jubileumához érkezett olimpiai múzeumba a kétmilliomodik látogatót várják, és aligha sikerül elérni a 2005 végére kitűzött célt, hogy a nők aránya a nemzetközi sportélet vezetői között elérje a húsz százalékot. E tekintetben a NOB-ban is jelentős az elmaradás, hiszen a tizenöt tagú végrehajtó bizottságban egyetlen hölgy található.
Schmitt Pál, a sport- és környezetvédelmi bizottság elnöke eredményes munkáról adott számot. Hasznosnak ítélte az olimpiai házigazdákkal kialakított együttműködést, Athén, Torino és Peking, sőt Vancouver is figyelembe vette a bizottság ajánlásait. Külön figyelmet érdemel a kínai elhatározás, hiszen Peking zöld olimpiát rendez, s rendkívüli erőfeszítéseket tesz a levegő megtisztítására.
Dick Pound NOB-tag az olimpiai játékokat tanulmányozó bizottság jelentését ismertette. A testület nem kevesebb mint 119 javaslatot dolgozott ki. A javaslatok azonban, amint ezt Jacques Rogge elnök hozzászólásában hangsúlyozta, nem indítványoznak programcsökkentést, semmiféle olyan intézkedést nem terveznek, amellyel a sportolókat bármilyen téren hátrány érné. De ésszerű takarékoskodásra, a gigantizmus további növekedésének megakadályozására szükség van. Az 1984-ben, Los Angelesben rendezett olimpia óta megduplázódott, Sydneyben már kétszázezerre emelkedett az akkreditált hivatalos személyek száma. Számításaik szerint az olimpián egy-egy akkreditált személy költsége legkevesebb ötezer, sőt egyes esetekben harmincezer dollár, az olimpiai falu üzemeltetése naponta tízmillió dollárba kerül. A javaslatok többségét a NOB végrehajtó bizottsága megvalósíthatónak ítélte. Így például az NBC televíziós társasággal már meg is állapodtak, hogy a technikai személyzet létszámát 25 százalékkal csökkentik Athénban. Olcsóbb, egyszerűbb, több sportág versenyeinek otthont adó létesítményeket, összehangoltabb vezetést, takarékoskodást, olcsóbb olimpiát indítványoznak. Azzal a kimondatlan szándékkal, hogy a jövőben kisebb országok városai is gondolhassanak az olimpia megrendezésére.
A NOB-ülés teljes támogatásáról biztosította a WADA működését, elfogadta a doppingellenes kódexet. Mindez új fejezetet jelenthet a doppingellenes küzdelemben. A március elején Koppenhágában rendezett világkonferencián 51 ország írta alá a kódexet, amelyhez azóta 19 ország csatlakozott. A doppingellenes küzdelem sikeres jövője érdekében a kormányoknak feltétlenül teljesíteniük kell kötelezettségeiket, s hozzá kell járulniuk a költségekhez. Elmaradásukra jellemző, hogy az év első hat hónapjában a vállalt összegeknek csupán 30 százaléka érkezett meg a WADA folyószámlájára.
Az igazgatók délutáni, tartalmas beszámolói közül Gilbert Felli sportigazgató tájékoztatója érdemel említést: kijelentette, hogy a baseball, a softball és az öttusa jövőjével a NOB csak az athéni tapasztalatok alapján foglalkozik.
"Cseh barátaink kitettek magukért, nagyszerű körülmények között tarthatta meg ülését a NOB - kezdte értékelését Schmitt Pál, a MOB elnöke. - A döntések közül a 2010-es téli olimpia házigazdájának kiválasztása állt az érdeklődés középpontjában. Meglepetés volt, hogy Salzburg ilyen kevés szavazatot kapott, még az európai NOB-tagok sem támogatták valamenynyien. Vancouver Kanada fejlett infrastruktúráját és sportkultúráját ismerve kiváló házigazda lesz. A tisztújítás nem hozott meglepetést. Az alelnökként visszakerült Kim Un Jong Ázsia támogatását élvezte, Gerhard Heiberg a marketingbizottság vezetőjeként hasznosan dolgozik, a guineai Alpha Ibrahim Diallo pedig az Afrikai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete elnökeként is tevékenykedik. A prágai ülésen bebizonyosodott, hogy a NOB változatlan következetességgel harcol a dopping ellen, de a kormányok többsége egyelőre nem támogatja megfelelően ezt a küzdelmet, a vállalt anyagi hozzájárulásról elfeledkeznek. A bizottsági beszámolók során a sport- és környezetvédelmi bizottság tevékenységéről is tájékoztatom az ülés résztvevőit. Az elmúlt időszakban sikerült az olimpiai mozgalom érdeklődését a jövőnk szempontjából fontos környezetvédelemre irányítani, ebben az évben már a negyedik világkonferenciát rendezzük, ezúttal Torinóban.”
Aján Tamás, a MOB főtitkára a következőket tartotta fontosnak elmondani:
"Nagyon jó ülés volt, a háromnapos tanácskozás során mint általában, megoszlott a figyelem a napirenden szereplő kérdések között. Soha nem tapasztalt, óriási érdeklődés előzte meg és kísérte a 2010-es téli olimpia színhelyének kiválasztását. Biztosra veszem, hogy Vancouver nagyszerű olimpiát rendez. A tisztújítás során bizonyos politikai meggondolások is szerepet játszhattak. Kim Un Jong személyében tapasztalt, a jelek szerint változatlan tekintélynek örvendő sportvezető került vissza a NOB vezérkarába. Rendkívül értékesnek ítélem a Pound-bizottság jelentését. Ésszerű, megvalósítható javaslatokat dolgoztak ki a játékok szükséges karcsúsítására. A WADA tájékoztatója pedig bebizonyította, hogy a dopping kérdésében csak nemzetközi összefogással, elsősorban a kormányok hathatós erkölcsi és anyagi támogatásával juthatunk előre.”
Az 1999-ben kizárt Afganisztán Olimpiai Bizottságát visszavették a tagországok sorába, továbbá Kiribati, valamint Kelet-Timor olimpiai bizottságait elismerték. Az utóbbi ország négy versenyzője Sydneyben már részt vehetett az olimpiai lobogó alatt. Ezzel a NOB tagországok száma 202-re emelkedett. Irak Olimpiai Bizottsága jogait viszont egyelőre felfüggesztették. Ezzel egy időben elhatározták, hogy Afganisztán és Irak sportolóit az olimpiai szolidaritás jelentős támogatásban részesíti, hogy versenyzőik felkészülhessenek az athéni játékokra. Az ülésen váratlanul hozzájárultak a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség kérésének teljesítéséhez, és ezek szerint 2008-ban Pekingben a kerékpárosműsorból két számot törölnek és helyette a BMX-kerékpárosok számára egy férfi- és egy női számot iktatnak be.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004