FONTOS


 








Peking legszebb arcát mutatja

Eltűntek az utcáról a koldusok, a prostituáltak és a környezetszennyező autóbuszok Pekingben, ahol szerdán megkezdte helyszíni ellenőrzését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 17 tagú szemlebizottsága. A kínai hatóságoknak az ellenzéki vezetőkre is van gondjuk.


Pekingi látványtervek - középen a bizottság
holland elnöke, jobbján Szergej Bubka
A kínai főváros az első állomása annak a körútnak, amelynek keretében a szakemberek meglátogatják a 2008-as olimpia megrendezésére pályázókat: Peking után Oszaka, Toronto, Isztambul, majd utoljára, március végén Párizs következik.

"Meggyőződésünk szerint mindenki azt szeretné, hogy Kína rendezze meg a 2008-as ötkarikás játékokat. Az emberek átérzik, hogy ennek milyen történelmi jelentősége lenne" - nyilatkozott Liu Csi
polgármester. "Egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy ne mi nyerjünk. Egy éve egész Kína azon fáradozik, hogy július közepén Peking mellett döntsön a NOB" - mondta Jüan Vej-min sportminiszter.

A kínai hatóságok mindent elkövetnek azért, hogy az ellenzéki mozgalmak képviselői véletlenül se találkozhassanak a NOB szemlebizottságának tagjaival. A New York-i székhelyű kínai emberjogi szervezet (Human Rights of China) tájékoztatása szerint Peking külvárosában ezen a héten egy szállodában tartják fogva "az állam biztonságát leginkább veszélyeztető közellenségeket". Akit nem gyűjtöttek be, arra más módszerekkel igyekeznek hatni.

A '70-es évek egyik demokrata vezetőjének, Jang Csingnek a feleségét megfenyegették, hogy elveszti az állását, és Pekingben sehol sem kap munkát, ha "nem viselkedik rendesen". Jang Csing jogerős ítélet nélkül nyolc évet töltött előzetes letartóztatásban, majd szabadlábra helyezték. A 13 éves börtönbüntetését töltő polgárjogi harcos, Hszü Ven Li felesége a héten nem hagyhatja el a lakását, a telefonját is kikapcsolták. A Csengtuban fogva tartott An Csünt a családja ezen a héten nem látogathatja meg a börtönben. Azért ítélték el, mert a kínai pártvezetésen belül elkövetett visszaélésekre derített fényt.

Az "állam érdekeit veszélyeztető tevékenység" miatt négyéves büntetését töltő Fang Csüe perújrafelvételi kérelmét a héten tárgyalták volna. A politikai vezetés nyomására azonban a bíró úgy döntött, hogy az üggyel csak akkor foglalkozik, ha a NOB szemlebizottsága elhagyta a kínai fővárost, és "nem érkezik panasz" a hozzátartozók viselkedésére.

[origo], 2001.02.21.

Problémás Athén, alapos Peking

A görögök ígéretük ellenére nem építik ki a metróvonalat Athén elővárosáig, Marusziig, ahol az Olimpiai stadion is található. A kormány a túl magas költségekkel indokolta határozatát. A 2008-as játékokra kandidáló Peking több mint húszmilliárd dollárt fordít infrastruktúrája fejlesztésére.

A görög politikusok szerint metró nélkül is kényelmesen el lehet majd jutni a legtöbb eseménynek helyet adó arénáig, ugyanis több felszíni közlekedési eszköz módosított útvonala érinti majd az elővárost. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) nem tetszik a görögök hozzáállása, mivel a szervezőbizottság (ATHOC) néhány nappal ezelőtt ígéretet tett az Athénban járt NOB-tagnak, Jacques Rogge-nak a metró építésére. A NOB ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy nem lesz elegendő a tervezett gyorsvasút modernizálása, mert egyedül azzal képtelenség a több mint 70 ezer szurkoló szállítása. Athén központjából ráadásul legkevesebb 30 percig tart az út, és legalább egyszer át kell szállni.

Peking több mint húszmilliárd dollárt fordít infrastruktúrája fejlesztésére, hogy elnyerje a 2008-as ötkarikás játékok rendezési jogát. Miközben folytatódott a NOB szemlebizottságának látogatása, a kínai sajtóban megjelent, hogy a városi úthálózat hosszát megháromszorozzák, jelentősen javítják a tömegközlekedést, továbbá több tucat sport- és edzőközpontot építenek. Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint - függetlenül a pályázattól - a jelenlegi 53,7 km-es metróvonalat 40,85 km-rel növelik.

Az Olimpiai Park 37 sport- és 59 edzőcentrumot foglal magába. Tizenhárom versenyhelyszín készen áll, 11-nek az építése vagy a kivitelezés előkészülete jelenleg zajlik. További nyolc létrehozására akkor kerül sor, ha Peking elnyeri a rendezést. Liu Csing-min, Peking alpolgármestere nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a beruházások célja nem csak a sikeres kandidálás, hanem 12 millió ember életkörülményeinek javítása is.

Csiang Hsziao-jü, a pályázati bizottság alelnöke visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint megpróbálják félrevezetni a szemlebizottságot és a kínai fővárost szebbnek mutatják be, mint amilyen a valóságban. "Mi nem hazudunk" - mondta az alelnök. "Alapos és gondos előkészületek előzték meg a NOB szakembereinek látogatását, mert az a célunk, hogy pontos és hiteles képet kapjanak Pekingről."

A kínai főváros az első állomása annak a körútnak, amelynek keretében a szemlebizottság meglátogatja a 2008-as olimpia rendezésére pályázókat: Peking után Oszaka, Toronto, Isztambul, majd utoljára március végén Párizs következik. Döntés július 13-án a moszkvai NOB-ülésen.

Átnevelés céljából két év munkatáborra ítélték az ismert kínai polgárjogi harcos, Vu Ji-lung feleségét. San Cseng-feng "vétke", hogy petíciót nyújtott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB), amelyben ellenzi Peking 2008-as ötkarikás rendezési szándékát. A Demokrácia és az Emberi Jogok elnevezésű hongkongi információs központ értesülése szerint a San Cseng-feng elleni büntetést a kandidálásról tartott előadás során hozták nyilvánosságra Hsziaosanban.

[origo], 2001.02.22.

Oszakában az olimpiai szemlebizottság

A NOB illetékes bizottsága megkezdte szemléjét a 2008-as nyári olimpia rendezésére pályázó Oszakában.

A 17 tagú küldöttség hétfőn három órát töltött Maisimán, az Oszakai-öbölben található három mesterséges sziget egyikén. A szervezők elképzelése szerint a játékok nyitó- és záróünnepsége mellett több sportág - például az atlétika, a labdarúgás és az úszás - eseményeire is itt kerülne sor. A japán vendéglátók az olimpiai és a médiafalut a szomszédos szigeteken építenék föl.

A bizottság megtekintette a készülő 80 ezres stadiont, a tervek szerint az asztalitenisznek és a tékvandónak helyet adó csarnokot, valamint a víziközpontot, ahol a vitorlásversenyeket rendeznék. Az olimpiai faluból az összes helyszínt fél órán belül el lehetne érni.

Az oszakai pályázók a létesítmények minőségére, szervezési tapasztalatukra, az emberi jogok tiszteletben tartására és a helyi lakosok vendégszeretetére helyezik a hangsúlyt. "Szeretnénk mindenki számára élvezhetővé tenni az olimpiát" - mondta Takafumi Iszomura polgármester.

A kandidáló városok ellenőrzése múlt héten kezdődött. Peking és Oszaka után Toronto, Isztambul és Párizs következik. A különböző helyszíneken szerzett tapasztalatokat összegző bizottsági jelentés május 13-ig készül el. A NOB-tagok július 13-án, moszkvai ülésükön döntenek arról, hogy melyik város adhat otthont a 2008-as ötkarikás játékoknak.

[origo], 2001.02.26.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004