FONTOS


 








2004.augusztus
- Olimpia 2012: újra korrupció?
Igen komoly presztízsveszteséget jelentett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára a 2002-es téli olimpia Salt Lake Citynek ítélése körül kialakult vesztegetési botrány. Könnyen lehet, hogy a 2012-es nyári játékok kijelölésekor hasonló nehézségekkel kell szembenézni: a BBC értesülése szerint két meg nem nevezett NOB-tag kilétüket fel nem fedő újságíróknak elárulta, hogy a helyszín odaítélésekor hajlana a korrupcióra. A hírt hivatalosan nem erősítették meg, s csak reménykedni lehet, hogy nem is fogják…
NS 2004.08.04


2003. október
- Éjjel-nappal közlekedhet a metró Londonban az olimpiáért
Londonban éjjel-nappali metrójáratokat üzemeltetnének, hogy ezzel is segítség a brit fővárost a 2012-es olimpiai játékok rendezési jogának elnyerésében.
A nap huszonnégy órájában közlekedhetnek a metrószerelvények Londonban. A kezdeményezés célja, hogy a brit fővárost hozzásegítse a 2012-es Olimpiai Játékok rendezési jogának elnyeréséhez - értesült a The Guardian.
A kezdeményezés London egyik legnagyobb hátrányának lefaragása érdekében tartják fontosnak. A közlekedési helyzet ugyanis egyelőre kaotikus képet mutat a fővárosban.
Magyar Hírlap 2003.10.01

2003. április
- Kuba is pályázik
Havanna is kandidál a 2012-es nyári olimpia rendezési jogára. "A többi pályázóhoz képest fejletlen az infrastruktúránk, kevés a szállodánk, de az ország olyan szociális és emberi értékekkel rendelkezik, amilyennel egyik vetélytársunk sem” – mondta Jose Ramón Fernández, a közép-amerikai szigetország ötkarikás szervezetének elnöke. A kubai főváros hivatalosan még nem nyújtotta be igényét a NOB-nak, ezt legkésőbb július 15-ig kell megtennie.
Nemzeti Sport 2003.04.10
- Lipcse vezet
A német lakosság mintegy harmada szeretné, hogy 2012-ben Lipcse rendezhesse a németországi olimpiát – derül ki annak a reprezentatív közvélemény-kutatásnak az eredményéből, amelyet mindössze néhány nappal a nemzeti ötkarikás szervezet szombati döntése előtt készítettek. A második helyezett Hamburg az elmúlt hetekben nyolc százalékot javított (28). Stuttgart a 3. (13), Düsseldorf a 4. (13, 12), Frankfurt az 5. (17, 11) a rangsorban.
Nemzeti Sport 2003.04.10

2003. március
- Vita, politikai felhangokkal ÚJ!
- Feloldott titkos záradék ÚJ!
- A budapesti olimpiai kandidálás kockázatai ÚJ!

2003. február
- Kormányzói olimpia ÚJ!

2003. január
- Tony Blair – szorítóban ÚJ!
- A tanulmány ÚJ!
- Igen a tanulmányra ÚJ!

2002.november
- Józanító PWC
- 4600 milliárd az olimpiára
- Körkép a pályázó városokról
- New York az amerikai pályázó

2002.október
- Kész a megvalósíthatósági tanulmány

2002.szeptember
- Olimpia 2012: Rogge a német esélyekről
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint Németország ideális házigazdája lenne a 2012-es játékoknak.
„Azt hiszem, a németek esélyei alapvetően jók. Biztos a politikai és a gazdasági helyzetük és Németország sportnagyhatalom, amelyet számos Európa-, és világbajnokság sikeres rendezésével bizonyított" - nyilatkozta a hétfői Kicker című magazinnak a belga sportdiplomata.
A Német Olimpiai Bizottság 2003 áprilisában határoz arról, hogy az országból Düsseldorf, Frankfurt, Hamburg, Lipcse és Stuttgart közül melyik város kandidálhat. A 2012-es ötkarikás játékok rendezési jogára Budapestnek is szándékában áll pályázni. A döntést 2005-ben hozza meg a NOB
Népszabadság 2002.09.30

2002.augusztus
- „Apolitika" és a politika

2002.július
- Moszkva nagyon akarja a 2012-es olimpiát
„Akár már holnap készen állunk arra, hogy megrendezzük a 2012-es nyári olimpiát" - jelentette ki Leonyid Tyagacsev, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke a moszkvai önkormányzat keddi ülésén. A 2012-es olimpiai vendéglátás jogát több mint tizenöt város szeretné megkaparintani - köztük Budapest is -, erről 2005-ben hoz majd döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Az orosz főváros vezetése kedden jóváhagyta azt az alapvető intézkedéseket tartalmazó tervet, amely ahhoz szükséges, hogy Moszkva pályázzon a 2012-es olimpia megrendezésére. Alekszej Agejev, a testnevelési és sportbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy Moszkvában rendelkezésére állnak olyan értékes sportlétesítmények, amelyek máris alkalmasak hatalmas sportrendezvények lebonyolítására. Ezek közé tartozik a Luzsnyiki, az Olimpijszkij és a Lokomotiv, de több stadiont még fel kell építeni. Az olimpiai beruházásoknál figyelembe kell venni a moszkvaiak érdekeit is: például jelentősen növelni kell a város vendégbefogadó képességét is - a közvéleménykutatások szerint a főváros lakosainak 87 százaléka támogatja az olimpiarendezés gondolatát
Népszabadság 2002.07.23
- New York: drága az olimpia

2002.június
- Rogge szerint Moszkváé lehet a 2012-es olimpia
Jacques Rogge NOB-elnök szerint Moszkvának minden adottsága megvan ahhoz, hogy eséllyel pályázzon a 2012-es nyári olimpia megrendezésére.
"Az orosz főváros már többször bebizonyította, hogy képes remek házigazdája lenni világversenyeknek. Itt nagyon szeretik a sportot" - mondta látogatása során a belga sportdiplomata.
Rogge kitért a japán-orosz világbajnoki labdarúgó-mérkőzés után történt, két halálos áldozatot követelő múlt vasárnapi incidensre. Mint mondta, ez nem rontja a város ötkarikás esélyeit.
Moszkva 1980-ban már otthont adott nyári olimpiának. A NOB 2005-ben dönt a hét évvel később sorra kerülő játékok helyszínéről.
[origo] 2002.06.15

2002.május
- Július végére tanulmány a megvalósíthatóságról
- Alakulnak az olimpiai számok
- Önjáróan halad az olimpiai és az Eb-rendezés

2002.április
- Újdelhi is pályázik a 2012-es olimpiára
Ezt Uma Bharati ifjúsági és sportminiszter jelentette be. Az indiai főváros 1951-ben és 1982-ben sikerrel bonyolította le az Ázsia Játékokat.
Az AP amerikai hírügynökség szerint Újdelhi a 2008-as házigazda, Peking buzdítására jelezte kandidálási szándékát. A tíz év múlva sorra kerülő ötkarikás eseménynek Budapest mellett Sao Paulo vagy Rio de Janeiro, valamint New York, Washington, Houston, San Francisco közül az egyik amerikai város, s mellettük Párizs, Róma és Moszkva, illetve Lipcse, Düsseldorf, Frankfurt, Hamburg és Stuttgart egyike is szívesen adna otthont. Pályázni jövőre kell, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2005-ben jelöli ki a helyszínt.
[origo] 2002.04.24

2002.március
- Schmitt szerint az elnök jól időzített
- A NOB elnöke hiteles jelöltnek tartja Budapestet
- Civil szervezet a rendezésért
- Bajor példa Budapest előtt
- A budapesti olimpia háromból két magyarnak kell

2002.február
- Rogge Dél-Amerikát vagy Afrikát akarja
- Olimpiai kézjegyek
Félmillió aláírás a budapesti játékokért
Rajtunk nem múlik az olimpiai rendezés. Hetek alatt mintegy félmillió támogató írta alá a 2012-es budapesti nyári játékok rendezését támogató ívet. Ebben a kérdésben teljes a nemzeti konszenzus. Ráadásul, kedden a parlament is teljes egyetértésre jutott a kérdésben. A CNN világhíradó is egyik vezető hírként hozta az Országgyűlés határozatát.

Tegnap, a kispesti Europarkban a magyar vízilabdaélet jelenlegi és múltbéli kiválóságai írták alá Pokorni Zoltán Fidesz-elnök jelenlétében az aláírásgyűjtő ívet. Az ötszázezredik kézjegy Kemény Dénesé, az olimpiai bajnok pólócsapat szövetségi kapitányáé volt.
- Amikor 1996 végén aláírtam a négy évre szóló kapitányi szerződésemet, később aranyat termett az aláírásom - mondta tollal a kezében Kemény Dénes. - Remélem, most is hasonló sikert hoz az országnak a szignó.
(jk) A színes sport 2002.02.28
- Kedden nem dönt a parlament

2002.január
- Az MSZP visszaadná a sport önállóságát
- Marad a triatlon az olimpia műsorán
- Károlyi Béla élete álma a budapesti olimpia
- Népszerű az olimpiai aláírásgyűjtő akció
- Pályázatra pályázók
Négy jelentkező az ötkarikás tanulmány elkészítésére
A világ öt legnagyobb tanácsadó vállalata közül négy, az Arthur Andersen, az Ernst and Young, a Price Waterhouse Coopers és a KPMG adott be pályázatot a 2012-ben esedékes nyári olimpia budapesti megrendezésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. Valamennyi cég magyar városrendezőkkel és tervezőkkel együtt képzeli el tevékenységét.
A nyílt eljárásra az ajánlati felhívást november 21-én tették közzé; a győztest február 5-én hirdetik ki. A tanulmány elkészítőjét az ISM munkatársaiból álló testület jelöli ki, de a döntésben az Olimpiai Pályázat Előkészítő Bizottság négy társelnöke, Schmitt Pál MOB-elnök, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, Nébald Rudolf, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének elnöke és T. Mészáros András, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is részt vehet.
Népszabadság 2002.01.22

2001.december
- Hasznos lenne a 2012-es ötkarikás rendezés
Továbbra is hasznosnak és kívánatosnak tartaná a nyári olimpiai játékok 2012-es budapesti megrendezését Demszky Gábor. Az SZDSZ-es főpolgármester azt követően nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy pártja előző nap - a parlamenti pártok közül egyedüliként - az Országgy?lés rendkívüli ülésén nem támogatta az ötkarikás játékok magyarországi lebonyolítását. Demszky úgy vélte: a mindenképpen szükséges fővárosi, köztük közlekedésfejlesztési beruházásokat az olimpiai előkészületekkel kapcsolatosan előre lehetne hozni. Főpolgármesterként nem kívánta kommentálni az SZDSZ álláspontját az olimpiarendezés ügyében. Kijelentette, hogy neki megvan a saját véleménye, és ezen nem akar változtatni.
Nemzeti Sport 2001.12.20
- Németország: eddig öt jelentkező
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Düsseldorf, Hamburg és Frankfurt után Lipcse, valamint Stuttgart is hivatalosan jelezte a Német Olimpiai Bizottságnál (DOK), hogy szeretne otthont adni a 2012-es nyári ötkarikás játékoknak. Az öt város mellett Kiel és Lübeck is pályázott, de a két település kizárólag a vitorlásversenyek megrendezésére kandidál. A DOK december 31-ig fogadja el a jelentkezéséket, de nem valószín?, hogy bővül a kör. Walther Tröger elnök szerdán nyilvánosságra hozta, a szervezet január 25-én jelöli ki a végső döntés időpontját. A NOB 2005-ben határoz a helyszínről.
Nemzeti Sport 2001.12.20
- Olimpia: üzlet és üzenet
- A munka már elkezdődött

2001.november
- Az öt karika biztonsága
- Olimpia és idegenforgalom
- Német pályázat a 2012-es olimpiára
A Német Olimpiai Bizottság (DOK) szombati közgyűlésén a küldöttek egyhangúlag a 2012-es nyári olimpiai pályázat mellett döntöttek. A rendezési jogért versenyző várost 2003. áprilisáig jelölik ki.
Németországból eddig Düsseldorf, Frankfurt, Hamburg, Lipcse és Stuttgart jelezte hivatalosan, hogy vállalná a játékok lebonyolítását. Berlin még gondolkozik: a DOK december 31-ig fogadja el a jelentkezéseket.
A 11 év múlva sorra kerülő nyári játékok rendezésére Budapestnek is szándékában áll benyújtani kandidálását. A helyszínről 2005-ben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
[origo] 2001.11.03

2001.október
- Budapesti olimpia: fény az alagút végén?
- Szertefoszlottak a brit álmok
- Az országgyűlés elé kerül a rendezés terve
Interneten a budapesti olimpia
Péntek délután a 2012-es budapesti olimpia ügyében tartott sajtótájékoztatót Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. Az ISM első embere elsőként bemutatta a tervezett budapesti olimpia internetes honlapját (www.budapest2012.hu), majd bejelentette, hogy az Olimpiai Pályázat Előkészítő Bizottság péntek délelőtt elfogadta azt a határozatijavaslat-tervezetet -- amely alapján kijelentik, az olimpia megrendezésének előkészítése egyúttal a hazai sport fejlesztése is --, amelyet a kormány nyújt be a parlamentnek, így az országgyűlés is jelezheti, egyetért a 2012-ben esedékes nyári játékok megrendezésének gondolatával. Az OPEB ezen kívül még az idén -- de legkésőbb a jövő év elején -- nyílt közbeszerzési eljárásra kéri fel a minisztériumot, amely alapján kiválasztják az átfogó megvalósíthatósági tanulmány elkészítőt.
Nemzeti Sport 2001.10.21.
- Négy amerikai város versenyben a 2012-es olimpiáért
- Róma is olimpiát rendezne
- Népszavazás is elképzelhető az olimpiáról
- Fürjes az olimpia-projekt élén
Fürjes Balázst a 2012-es olimpia budapesti megrendezésére irányuló pályázat miniszteri biztosának nevezte ki Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter.
Feladata az olimpiai pályázat előkészítéséhez kapcsolódó elemzések, szakértői tanulmányok és vizsgálatok irányítása, s kiértékelése az Olimpiai Pályázat Előkészítő Bizottság (OPEB) és a kormány számára.
Egyúttal az új miniszteri biztost - aki továbbra is elsőszámú felelőse a Budapest Sportcsarnok újjáépítésének - a tárca irányítója az OPEB titkári teendőinek ellátásával is megbízta.
[origo] 2001.10.15
- (Méreg)drága olimpia
2001.szeptember
- Nincs mitől visszalépni
Schmitt Pál, a MOB elnöke nem javasolja, hogy Budapest viszszalépjen a 2012-es olimpia rendezésére irányuló szándékától. Schmitt Walter Verltroni, római polgármester felvetésére reagált így. Verltroni szerint ugyanis minden lehetséges pályázónak le kellene mondania New York javára. "Egyelőre nincs mitől visszalépni, hiszen még nem is jelentkeztünk - mondta Schmitt az MTI-nek. - A helyszínről 2005-ben dönt a NOB. Úgy tudom, tíz amerikai város szeretne 2012-ben házigazda lenni, köztük New York is. Bízzuk az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságára, hogy melyik kandidálási szándékot támogatja."
A színes sport 2001.09.18
- New York - és olimpiáról álmodó más városok
- Fővárosi igen az olimpiára
A Fővárosi Közgyűlés négy és fél órás vita, harminc hozzászólás meghallgatása után a nyári olimpiai rendezés mellett tette le a voksot.
- A legfontosabb kérdésben kedvező, megnyugtató döntés született - mondta lapunknak Szabó István, a fővárosi önkormányzat sportosztályának vezetője. - A szavazásnál konszenzus alakult ki, elfogadták a módosító indítványokat is.
A képviselők szerint Budapest képes a 2012-es olimpia megrendezésére, ugyanakkor viszont egyértelmű: a fővárosnak történelmi léptékű lemaradást kell behoznia. A fővárosi önkormányzat előterjesztése jelezte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a sikeres pályázat érdekében a nagyvárosi tömegközlekedés rendszerszerű, normatív alapú állami szerepvállalása kívánatos.
A fideszes, MDF-es, MKDSZ-es és a MI...P-es képviselők bírálták a főpolgármestert, mert előterjesztésében feltételekhez köti az olimpia budapesti megrendezését. Végül a közgyűlés Demszky Gábor eredeti és a Fidesz módosító javaslatát egyaránt elfogadta. Az Olimpiai Pályázatot Előkészítő Bizottság tagjának a társelnökséget magáénak mondható Demszky Gábor mellett Ajkay Zoltán MSZP-s képviselőt választották meg.
G. B., A színes sport 2001.09.01

2001.augusztus
- Leendő riválisaink (?) már javában készülnek

2001.július
- Megkezdődött a pályázat előkészítése

2001.június
- Visszaadná a magyarok önbizalmát

2001.május
- Halásztelek lehet az olimpiai falu
- Olimpia Budapesten, avagy álmodni csak nagyot érdemes
- Már van pénz az olimpiai pályázatra
- Budapest, olimpia
- Magyarország hivatalosan is pályázni fog a 2012-es olimpiára
- Orbán olimpiát rendezne 2012-ben
- Orbán-kampány - Schmitt jelöltségéért
- Deutsch - Pataki találkozó

2001.február
- Sevilla újra nekifut

2000
- Los Angeles megint olimpiát akar
- Nyolc amerikai rendezne olimpiát

- Észak-Rajna-Vesztfália olimpiát rendezne
- Bécs pályázik 2012-re?
- Rio de Janeiro olimpiai projektben gondolkodik
- Madrid mindenképpen rendezne olimpiát


OLIMPIA.2016
- Varsó nyári olimpiát rendezne
PÁLYÁZATI MENETREND
2003. július 15: a nemzeti olimpiai bizottságoknak meg kell nevezniük a pályázó várost.
2004. január 15: a NOB-kérdőív visszaküldése.
2004. január 15.--június: a NOB szakértői vizsgálják a jelentkező városok válaszait.
2004. május--június: a NOB végrehajtó bizottsága a jelentkezők közül kijelöli a rendezésre legalkalmasabb városokat.
2004. júniustól november 15-ig: a kijelölt városok pályázatának beadási időpontja.
2004. november 15: a NOB hivatalosan bejelenti, hogy mely városok nyújtották be pályázatukat.
2004. november 15.--2005. január vége: a NOB értékeli a pályázatokat.
2005. február--március: a NOB-szemlebizottság látogatást tesz a pályázó városokban.
2005. május eleje: a szemlebizottság összeállítja jelentését.
2005. július: a NOB végrehajtó bizottsága bejelenti, hogy mely városok pályázata alapján döntenek a helyszínről.
2005. július: a NOB teljes ülése titkos szavazással kijelöli a 2012-es, 30. nyári olimpiai játékok színhelyét
PÁLYÁZÓ VÁROSOK
London, Róma, Párizs, Madrid, Sevilla, Düsseldorf, Frankfurt, Hamburg, Lipcse, Stuttgart (a spanyol és a német olimpiai bizottság késôbb jelöli meg választottját), New York, Toronto, Rio de Janeiro, Újdelhi, Havanna, Bagdad, a nigériai fôváros, Abuja.
ATHÉN.2004

LINKEK

  BUDAPEST.2012