FONTOS


 








Tüntetés Lausanne-ban

Svájcban működő tibeti szervezetek néhány képviselője és több kínai disszidens vonult kedden délelőtt a NOB lausanne-i székháza elé, hangoztatva: nem ért egyet azzal, hogy Peking olimpiát rendezzen 2008-ban. A "tüntetők" három zászlót hoztak magukkal, melyeken angolul, franciául és németül ez állt: Kínában addig ne legyen olimpia, amíg Tibet nem szabad.

- A NOB-bal szemben, nyereségvágyból, Kína udvarias, tisztelettudó magatartást tanúsít, ugyanakkor Tibettel kapcsolatban ez egyáltalán nem jellemző. Egyszerűen nem tartja tiszteletben az emberi jogokat. Nem szabad, hogy Peking úgy érezze; politikájában nincs semmi kivetnivaló, így akár nyári játékokat is rendezhet - mondta az AFP-nek Yangzom Brauen, a Tibeti Fiatalság Egyesület nevű szervezet európai részlegének elnöke.

A NOB kedden délután teszi közzé a 2008-as olimpia rendezési jogára kandidáló öt városról készült szemlebizottsági jelentést.
A 17 tagú csoport az év elején személyesen látogatott el Pekingbe, Oszakába, Torontóba, Isztambulba és Párizsba, s elsősorban a pályázatok azon részleteit tanulmányozta, amelyek a létesítményekre, a közlekedésre, a szállásra és a környezetvédelemre vonatkoznak.

A tapasztalatok összegzését eljuttatják a NOB összes tagjához, akik az információk figyelembevételével a július 13-án, Moszkvában sorra kerülő ülésen szavaznak arról, hogy melyik város adhat otthont az ötkarikás játékoknak.

Sporthírek 2001.05.15.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004