FONTOS


 








Róma is olimpiát rendezne

Az Olasz Atlétikai Szövetség elnöke, Gianni Gola bejelentette, Róma nagyon szívesen megrendezné a 2005-ös atlétikai világbajnokságot, amely egyben reprezentációként szolgálna a 2012-es olimpia pályázatához.

London gyakorlatilag visszalépett a 2005-ös atlétikai világbajnokság megrendezésétől, miután a brit kormány elutasította az új atlétikai stadion megépítését, illetve annak pénzügyi finanszírozását. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség úgy döntött, más angol város jelentkezését már nem fogadja el, nyitva hagyva a lehetőséget más országok előtt. A viadal megrendezeésére azóta jelentkezett Budapest, Berlin, Stuttgart, Tokió, Sydney és Róma is.

"Nem titok, a szövetség megpályázta a 2005-ös vb-t" - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Gianni Gola, az Olasz Atlétikai Szövetség elnöke. "Ezzel szeretnénk kikövezni a 2012-es olimpia felé vezető utat."

Közben Hamburg is jelezte, kandidál a 2012-es játékokra. Az észak-német város főpolgármestere, Ortwin Runde szerint év végéig eljuttatják pályamunkájukat a Német Olimpiai Bizottsághoz. "Úgy véljük, jó esélyünk van a végső győzelemre" - mondta Runde. Hamburgon kívül négy másik német város is jelezte pályázati szándékát. Düsseldorf, Frankfurt, Lipcse és Stuttgart mellett azonban Berlin is fontolgatja "nevezését".

Pincési László, SZTÁRSport 2001.10.24.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004