Ausztráliában ugyanis törvény mondja ki, hogy egy ló csak azután léphet a kontinensre, ha előtte hat hónapot töltött vesztegzár alatt Nagy-Britanniában, Írországban vagy Új-Zélandon. Az ausztrálok az olimpia miatt sem tettek kivételt, így a lovasversenyeknek más helyszínt kellett keresni...
A kormányt arra is csak nehezen lehetett rávenni, hogy nyújtson pénzügyi támogatását a játékokra. Végül 4,5 millió dollárt megszavazott, s 1954-ben hozzá lehetett kezdeni az olimpiai falu felépítéséhez és a stadion korszerűsítéséhez. Ekkor a NOB már igencsak nyűgös volt, és átkozta a percet, amikor Melbourne-nek adta a rendezést.

1956-ban kitört a szuezi válság, s azt, hogy olykor a politika is beleszól a sportba, mi is megtapasztaltuk...

A szuezi és magyarországi krízis következtében feszült nemzetközi helyzet miatt Hollandia, Svájc, Spanyolország, Egyiptom, Irak és Libanon lemondta az olimpiai részvételt, Kína pedig Tajvan indulása miatt maradt távol. A magyar versenyzők a forradalom idején utaztak el Melbourne-be, s már az útjuk sem volt egyszerű: Budapestről katonai kísérettel buszoztak Komáromba, majd ideiglenesen beköltöztek a Prága melletti nymburki edzőtáborba.

Itt volt idő edzeni is, mert az Air France bejelentette, hogy a "magyarországi anarchia" miatt mégsem szállítja el csapatunkat, nem látván biztosítva, hogy tudunk fizetni... Végül a csehszlovákok jótállásával Isztambul-Karachi-Szingapúr-Darwin-Melbourne útvonalon november 11-én mégis megérkezett delegációnk Melbourne-be, két héttel az indulás után! Természetesen senki sem tudta függetleníteni magát az otthoni történésektől, s az elviselhetetlen bizonytalanság nemcsak a hangulaton, az eredményeken is éreztette a hatását. A 16 aranyérmet hozó 1952-es helsinki olimpia, valamint a következő évek világversenyein mutatott remek magyar szereplés alapján akár 20 aranyéremre is számíthattunk.

Így utólag a melbourne-i 9 első, 10 második, 7 harmadik hely, s az éremtabella 4. helye is maga volt a csoda. Az összesítésben csak a most először első Szovjetunió (37-29-31), az Egyesült Államok (32-25-18) és a házigazda Ausztrália (13-8-14) előzött meg bennünket.

Az olimpia legeredményesebb versenyzője pedig egy magyar, a tornász Keleti Ágnes lett! Műszabadgyakorlatban megvédte helsinki elsőségét, győzött felemáskorláton, gerendán, kéziszer csapatban (Bodó Andrea, Keleti, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga), egyéni összetettben és az összetett csapatversenyben pedig ezüstérmes lett! A kardvívók szállították a "szokásos" két aranyérmet: egyéniben most Kárpáti Rudolf nyert, a csapat pedig Gerevich Aladár, Kárpáti, Kovács Pál, Hámori Jenő, Keresztes Attila, Magay Dániel összetételben kaszabolta le a világot. Ökölvívásban a nagyváltósúlyú Papp László sorrendben harmadik olimpiáján diadalmaskodott, pedig az előjelek nem voltak számára kedvezőek. "Nem szégyellem bevallani, hogy Pietrzykowskitól bizony nagyon tartottam" - ismerte el később. S volt is rá oka, mert szeptemberben, Varsóban a lengyel Európa-bajnok döntő fölénnyel megverte. Papp pályafutása alatt kevés vereséget szenvedett, de ezek között ez volt a legnagyobb.

Melbourne-ben aztán helyre állt a világ rendje, Papp simán verte a lengyelt, majd a döntőben az amerikai Torrest is. (Ezt követően belépett a profik közé, 29 találkozójából 27-et megnyert, 2 döntetlenre végződött. Félelmetes karrier!)
Vízilabda-válogatottunk ugyancsak megvédte olimpiai bajnoki címét, Anglia (6-1), az Egyesült Államok (6-2), Olaszország (4-0), Németország (4-0) és a Szovjetunió (4-0) nem volt ellenfél, s Jugoszlávia (2-1) ellen a döntetlen is elegendő lett volna az aranyéremhez.

Utolsóként, de nem utolsó sorban ejtsünk szót az időrendben első melbourne-i első helyünkről is: a kajak kettesek 10 ezer méteres versenyszámát egy páratlan páros nyerte, Urányi János 32, Fábián László 20 évesen jutott fel a csúcsra.
Mint már említettük, az olimpia legeredményesebb versenyzője Keleti Ágnes lett, ám nagy vetélytársa, a szovjet Latinyina is négy aranyérmet szerzett. Az atlétapályán két vágtázó, a férfiaknál az amerikai Morrow (képünkön), a nőknél az ausztrál Cuthbert egyaránt három számban győzött (100-on, 200-on és a 4x100-as váltóban); úszásban pedig az ausztrál Rose (férfi 100 és 400 m gyors, 4x200 m váltó) vihetett haza három aranyérmet. A Helsinkiben elért négy aranyérmünk tükrében úszásban nekünk is komoly terveink voltak, de ezekből sajnos semmi nem vált valóra. 1952-es bajnokaink közül Székely Éva a 200 méteres mellúszásban 2. lett (ugyanitt Novák Éva már belga állampolgárként, Eva Gerard néven nem jutott döntőbe), Gyenge Vali és Szőke Kató 100 m gyorson lemaradt a fináléról, 400-on Gyenge 8., a címvédő 4x100-as váltónk 7. lett.

S aki megszerezte, de a vízben hagyta az aranyérmét, igaz nem úszásban, hanem evezésben: az orosz Ivanov, az egypárevezős győztese nagy örömében és izgalmában az eredményhirdetés után a vízbe pottyantotta az aranyérmét. Persze azonnal utána ugrott, de nem találta meg... (Így aztán, hogy legyen aranya, kénytelen volt megnyerni az 1960-as és az 1964-es olimpiát is.)
S hogy hogyan kell bebiztosítani az aranyérmet, némi pszichológiai ismerettel felvértezve?

A választ a kalapácsvetés győztese, az amerikai Harold Connolly tudta igazán. A furfangos bostoni éjszakai edzései (!) után az edzőpályán a kalapácsát 70 méter körül bedöngölte a talajba, s mivel senki sem látta meg, egy csapásra ő lett a toronymagas favorit. Hogy aztán az elsőséghez 63,19 méteres dobás is elegendő volt? A mezőny elkenődve dobálgatott, mert mindenki egyetértett abban, hogy a "bombaformában" levő Conolly ellen nincs semmi esély.

Ha -- leszámítva az öttusaversenyt -- lovak nem is voltak az olimpián, lóvá tett kalapácsvető akadt néhány.

Fábik Tibor - Pincési László, Sporthírek 2000. május 30.