Csillagászati összegeket (hozzávetőleg 7,6 milliárd német márkát) költöttek arra, hogy a japán főváros pazar létesítményei és a kialakuló metropolisz képe tökéletesen illeszkedjen egymáshoz, s semmi disszonáns érzést ne váltson ki a sportolókból és a szurkolókból.

1964-ben azt mondták: ez a XX. század. Gyorsforgalmú utak, szállodák, stadionok, csarnokok épültek; a szervezők figyeltek arra, hogy az események ne hajoljanak a késő éjszakába, s hogy az olimpiai falut ne szigeteljék el teljesen a külvilágtól. Csalódást csupán a csalóka időjárás jelentett (majd’ minden nap esett az eső), de ettől eltekintve tökéletesre sikeredtek a játékok. 94 ország öt és fél ezer szurkolója vonult fel a megnyitón, az előzetes várakozásokkal ellentétben csupán a Koreai NDK és Indonézia lépett vissza egy sportdiplomáciai botrány miatt.

A játékokon 30 világcsúcs dőlt meg (a legtöbb úszásban, szám szerint 12); először szerepelt a programban a cselgáncs és röplabda, s összesen 55 ország jutott helyezéshez. A régi sztárok közül megmaradt az amerikai Al Oerter (diszkoszvetés), az etióp Abebe Bikila (futó), az ausztrál Dawn Fraser (úszó), az orosz Larissza Latinyina és Borisz Sahlin (mindketten torna).
Annak ellenére, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó versenyek főleg az atlétaszámok voltak, az olimpia legeredményesebb sportolóját mégis a medencék világában kell keresni. Az amerikai Schollander hihetetlen magabiztossággal vette az akadályokat: győzött 100 és 400 méter gyorson, s tagja volt az Egyesült Államok 4x100-as és 4x200-as váltójának is.

Noha a tokiói olimpiai legeredményesebb versenyzője a négy bajnoki címet szerző, amerikai úszó, Donald Schollander volt, az igazi sztárokat az atléták között kellett keresni. Közéjük tartozott a magasugrás világcsúcstartója, a romániai Balás Jolán (Jolanda Balás), aki megvédte római címét. Balás erdélyi magyarként 1936. december 12-én született Temesváron. Edzője (később férje), Ion Söter egy nagyon furcsa stílust tanultatott meg vele, s Balás ezzel az ollózással évekig verte a világot.

Az 1956-os melbourne-i olimpián ugyan már világrekorderként (175 cm) indult, ám nagy csalódásra csupán az 5. helyen zárt. Ettől kezdve azonban 10 éven keresztül(!) veretlen maradt, közben 140 versenyt nyert meg. Az olimpiák történetében nem akadt még olyan sportoló(nő), aki olyan magabiztosan utasított volna maga mögé mindenkit, mint Balás. 1960-ban 14, 1964-ben 10 cm-rel verte a második helyezettet. Elsőként ugrotta át a hat lábnyi (183 cm) magasságot; 1961-ben 191 centis világcsúcsát 10 éven keresztül nem tudták megdönteni. 1967-ben vonult vissza sérülése miatt, azóta sportvezetőként dolgozik.

A másik sztár, Peter George Snell (képünkön Új-Zélandról érkezett. 1960-ban Rómában ugyan már nyert 800 méteres síkfutásban, de az igazi áttörést a tokiói játékok hozták: 1964-ben Snell megnyerte a 800 és az 1500 méter aranyérmét is. Miután elvégezte a Mount Albert nyelviskolát, Snell teljes erővel a hosszútávfutásra kezdett koncentrálni. Tehetségére és kvalitásaira mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy 800 méteren (1,43.3 perc) 1962-66-ig, 1 mérföldön (3,54.4-gyel, majd 3,54,1-gyel) 1962-65-ig, illetve 880 yardon (1,45.1) 1962-66-ig tartotta a világcsúcsot. Ahogy "No Bugles, No Drums" (Kürtök és dobok nélkül) című önéletrajzi regényében megírta: 1960-ban azt sem tudta, hogy megnyerte a 800-as versenyt. A 2. helyezett belga Moens közölte vele a hírt, ám Snellt annyira megviselte a tudat, hogy címe csak nüánszokon múlott, hogy egyszerűen nem ünnepelt és nem futott tiszteletkört. 1965-ben háromszoros olimpiai bajnokként vonult vissza, majd egy új-zélandi dohánygyár sportalapítványának az igazgatója lett. 1974-ben beiratkozott a davisi California egyetem pszichológia szakára. Az atlétikától örökre elbúcsúzott.

Rómához képest mindössze kettővel több, szám szerint 182 magyar sportoló (150 férfi és 32 nő) vett részt az 1964-es, tokiói játékokon -mégis néggyel több aranyérem született. Elsőként Török Ferencszerzett aranyérmet, miután megnyerte az öttusa egyéni viadalát. Ezt követték a vívók, aki minden egyes fegyvernemben nyertek minimum egy aranyat. Rejtő Ildikó női tőrben, Pézsa Tibor férfi kardban verte meg a világot, míg a csapatversenyek során a Juhász Katalin, Dr. Mendelényiné Ágoston Judit, Sákovitsné Dömölky Lídia, Rejtő Ildikó, Marosi Paula összetételű tőr-, valamint a Gábor Tamás, Kausz István dr., Kulcsár Győző, Nemere Zoltán, Bárány Árpád összetételű párbajtőr-válogatott diadalmaskodott.

Lövészbajnokaink méltó utódaként ezúttal Hammerl László villogott, s a puska fekvő számában világcsúccsal győzött. Birkózásban Polyák Imre három ezüstérme után élete 4. olimpiáján már nem talált legyőzőre a kötöttfogásúak pehelysúlyú kategóriájában, míg Kozma István nehézsúlyban bizonyította, ő a legjobb.

Maradék két aranyérmünk két siker-, ráadásul csapatsportághoz kötődött. Vízilabda-válogatottunk magabiztosan lett első, csakúgy, mint a futballcsapat, amely megvédve négy esztendővel korábbi címét a döntőben Csehszlovákiát verte 2-1-re. A két válogatott kerete, vízilabda: Ambrus Miklós, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Mayer Mihály, Bodnár András, Konrád János, Kanizsa Tivadar, Dömötör Zoltán, Rusorán Péter, Kárpáti György, Felkai László, Pócsik Dénes; labdarúgás: Szentmihályi Antal, Novák Dezső, Ihász Kálmán, Szepesi Gusztáv, Orbán Árpád, Nógrádi Ferenc, Farkas János, Csernai Tibor, Bene Ferenc Komora Imre, Katona Sándor, Gelei József, Palotai Károly, Varga Zoltán.

Az éremtáblázaton az Egyesült Államok végzett 36 arany, 26 ezüst-, és 28 bronzéremmel, megelőzve Szovjetuniót és Japánt. Magyarország remek teljesítménnyel (10 arany, 7 ezüst, 5 bronz) a 6. helyen végzett.

A 14 napos küzdelemsorozat befejezését az október 24-i záróünnepség jelentette, ahol az éjszakai sötétségbe burkolózó Nemzeti Stadionban szép lassan kialudt az olimpiai láng, majd a fényszórók az ötkarikás zászlóra irányították fényüket, amely komótosan ereszkedett alá az olimpiai árbocról.

"Várjuk a világ ifjúságát a négy év múlva Mexikóvárosban sorra kerülő XIX. olimpiára. Hisszük, hogy addig az olimpia még jobban egybefonja a világ sportolóit, és találkozójuk a legnagyobb egységben zajlik le csakúgy, mint Tokióban."
Az elektromos eredményjelző táblán megjelent: "Sayonara!" - Viszontlátásra!

Fábik Tibor - Pincési László, Sporthírek 2000. május 30.