FONTOS


 








Kiderült a Nespelen igazság
Csodaszeres eredmények

Még mindig Johann Mühlegg (képünkön) és Larissza Lazutyina doppingbotrányától visszhangzik a sportvilág. A téli olimpián mindkét versenyző az utolsó napon bukott le, az új csodaszert, a darbopoetint - másik nevén Nespet - találták a szervezetükben. Dr. Bakanek György, az ISM orvos szaktanácsadója szerint már Magyarországon is ismert az új teljesítményfokozó.

- A Nesp napjaink doppingja - mondta dr. Bakanek. - Azok használják, akik hosszabb ideig nagyobb oxigénkapacitást szeretnének elérni. Jóval kényelmesebb, mint néhány hetet magaslati edzőtáborban tölteni, valószínűleg ezért is olyan közkedvelt. Ráadásul, a világon maximum négy helyen képesek ezt a szert kimutatni, ezért ha valaki kisebb versenyen indul, akkor kicsi a valószínűsége a lebukásnak.

Korábban az EPO-t használták a kerékpárosok, a hosszútávfutók és a sífutók, most a Nesp került a középpontba. Nem testazonos anyag, így könnyebben kimutatható, de még kevés labor alkalmas erre a feladatra.

- Nincsenek illúzióim, azok a magyar élvonalbeli versenyzők, akiknek szükségük van a szerre, azok már beszerezték a Nespet.

(jármi), A színes Sport 2002.02.27.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002