FONTOS


 








Salt Lake City-i helyszín-kalauz

A legek havas-jeges ötkarikás eseménye lehet a XIX. téli olimpia Salt Lake Cityben, ehhez a szervezők megfelelő infrastruktúrát is biztosítottak. Összeállításunkban megismerkedhetnek a tengerszint felett 1300 és 3000 méter között található versenyhelyszínekkel is.

Salt Lake City a 2450-2700 négyzetkilométeres, azaz a Balatonnál négy és félszer nagyobb felületű Nagy-Sóstó keleti partján fekszik, gyakorlatilag a Wasatch-hegységben, 1320 méterrel a tengerszint felett. A tó legnagyobb mélysége is csak 9 méter, sótartalma a vízmélységtől függően 15-28 százalék. A tó part közeli része sok helyen kiszáradt (a tó felülete ezért sem egyértelmű, hanem "évszakfüggő"), kemény sóból áll, s teljesen sima felületű. Ez a magyarázata annak, hogy a száraz, gyakran teljesen szélmentes szakaszokat régóta használják gyorsasági motoros és autós rekordkísérletekre, sok világcsúcs született a Bonneville pályán.

Utah állam 270 ezer fős fővárosa, a mormon egyház központja a XIX. téli olimpiát tíz versenyszínhelyen rendezi meg, de először mégis a tizenegyedikről, azaz inkább az első számúról kell szólni. A 56 ezer néző befogadására alkalmas Rice-Eccles Olimpiai-stadionban csupán a megnyitó és a záró ünnepséget rendezik. Tizenhat napon át itt lobog majd az olimpiai láng. A stadiont 1927-ben a városi egyetem építtette, 1947-ben, 1966-ban, majd 1982-ben kibővítették. 1997-ben kezdtek hozzá az olimpiai rekonstrukciókhoz, amely 43,5 millió dollárba került. Az olimpiai falu közvetlenül mellette épült fel, több mint 3500 versenyzőt és szakvezetőt fogad. Meg kell említeni a város központjában található Medal Plazát, ahol a dobogósok esténként átveszik az érmeiket.

A versenyszínhelyek két fő központja Salt Lake City és szűkebb környéke (sportágak: jégkorong, korcsolyázás), valamint a tőle 45 kilométerre keletre fekvő Park City körzete (alpesi sí, síakrobtika, északi sí, biatlon, bob, szánkó, szkeleton); de az olimpiai falutól 70 kilométerre levő Ogden és Snowbasin (curling, alpesi sí), valamint a 80 km-re délkeletre fekvő Provo (curling) is rendező.

A helyszínek:

Salt Lake Ice Center
Helyszín: Salt Lake City
Sportágak: műkorcsolya és rövid pályás gyorskorcsolya
Elkészült: 1991
Költség: 4 millió dollár (felújítás)
Nézőszám: 17 300
Tengerszint feletti magasság: 1305 m
Távolság az olimpiai falutól: 6 km

E-Center
Helyszín: West Valley City
Sportág: jégkorong
Elkészült: 1997. szeptember
Költség: 12 millió dollár
Nézőszám: 10 500
Tengerszint feletti magasság: 1388 m
Távolság az olimpiai falutól: 20 km

Utah Olympic Oval
Helyszín: Kearns
Sportág: gyorskorcsolya
Elkészült: 2001. március
Költség: 39 millió dollár
Nézőszám: 6500
Tengerszint feletti magasság: 1425 m
Távolság az olimpiai falutól: 27 km

Utah Olympic Park
Helyszín: Park City
Sportágak: síugrás, északi összetett/síugrás, bob, szánkó, szkeleton
Elkészült: 2000 ősze
Költség: 139 millió dollár
Nézőszám: síugrás: 20 500,
bob/szánkó/szkeleton: 12 800
Tengerszint feletti magasság: 2142-2233 m
Távolság az olimpiai falutól: 41 km

Park City Mountain Resort
Helyszín: Park City
Sportágak: alpesi sí/óriásműlesiklás, hódeszka/óriásműlesiklás és félcső
Elkészült: 2000. október
Költség: 11,55 millió dollár
Nézőszám: 17 000
Tengerszint feletti magasság: 2117-3048 m
Távolság az olimpiai falutól: 47 km

Soldier Hollow
Helyszín: Heber City
Sportágak: sífutás, északi
összetett/sífutás, sílövészet
Elkészült: 1999. október
Költség: 40 millió dollár
Nézőszám: 20 000
Tengerszint feletti magasság: 1670-1793 m
Távolság az olimpiai falutól: 74 km

Deer Valley Resort
Helyszín: Park City
Sportágak: alpesi sí/műlesiklás, síakrobatika
Elkészült: 1999. október
Költség: 11,5 millió dollár
Nézőszám: 20 000
Tengerszint feletti magasság: 2002-2917 m
Távolság az olimpiai falutól: 50 km

The Ice Sheet
Helyszín: Ogden
Sportág: curling
Elkészült: 1999. július (felújítás)
Költség: 10 millió dollár
Nézőszám: 2000
Tengerszint feletti magasság: 1460 m
Távolság az olimpiai falutól: 66 km

The Peaks Ice Arena
Helyszín: Provo
Sportág: jégkorong
Elkészült: 1999. június
Költség: 20 millió dollár
Nézőszám: 8500
Tengerszint feletti magasság: 1388 m
Távolság az olimpiai falutól: 82 km

Snowbasin Ski Area
Helyszín: Snowbasin
Sportágak: alpesi sí/lesiklás, kombináció, szuperóriás-műlesiklás
Elkészült: 2000 ősze
Költség: 14,8 millió dollár
Nézőszám: lesiklás: 23 500,
kombináció, szuperóriás-műlesiklás: 20 000
Tengerszint feletti magasság: 1957-2917 m
Távolság az olimpiai falutól: 87 km

SZTÁRSport 2002.02.07

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002