FONTOS


 








Láthatatlan hadsereg Salt Lake Cityben

Még két világverseny hátravan, de azt máris megállapíthatták a MOB vezetői, hogy a magyar sport jó évet fog zárni. Emellett a Magyar Olimpiai Bizottság vezérkara tájékoztatást adott doppingügyekről, az athéni tervekről, az idei marketingbevételekről és a téli olimpiát érintő biztonsági kérdésekről. Olümpiából tegnap indult el a 2002-es téli játékok lángja.

Aján Tamás, a MOB főtitkára, a NOB egyik magyar tagja elsősorban a közelgő téli olimpia biztonságáról beszélt. Elmondta, hogy a szeptember 11-ei terrortámadás következtében az amerikaiak a tervezett összeg többszörösét költik a biztonságra. Utah állam 35 millió dollárt szánt rá, most már a kormány is beszállt, és 270 millió dollárnál tartanak. Aján Tamás szerint Salt Lake Cityben láthatatlan hadsereg vigyáz majd a sportolókra. Három magyar rendőrtiszt is tagja lesz az olimpia biztonsági csapatának.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezető testülete, a board december 2-án ülésezik. Ennek egyik tagjaként Aján Tamás arról számolt be, hogy biztosan foglalkoznak a táplálékkiegészítőkkel. Aján adatai szerint ezek a készítmények egy év alatt egymilliárd dollárt hoznak a gyártóknak, így mindent elkövetnek, hogy a szerek hatékonyak legyenek - magyarul: sok esetben doppingot is tartalmaznak. A sportkórházban vizsgálják a táplálékkiegészítőket, és nyomatékosan felhívják a sportolók figyelmét, hogy csak az engedélyezett szereket fogyasszák. Aján is hisz abban, hogy számos sportoló önhibáján kívül, táplálékkiegészítőkkel bukik meg a vizsgálaton, de, mint mondta, kivételt nem tehetnek, nem vizsgálják, hogyan kerül a tiltott szer a szervezetükbe.

Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy küldöttségük Athénban, a 2004-es nyári olimpia helyszínén járt. Ismerkedtek a körülményekkel, és máris kérték a házigazdákat, hogy a faluban olyan szállást kapjanak, amely megfelel a magyar sport tradícióinak és eredményeinek. A korábbi lesújtó véleményekkel szemben Molnár Zoltán kedvező képet festett az előkészületekről, a repülőtérről, a bevezető utakról, körgyűrűkről, de hozzátette, hogy a szállodai helyzet korántsem tökéletes.

Köpf Károly sportigazgató kiemelte, hogy 2001 a magyar sport sikeres éve: a birkózók és a női kézilabdázók világbajnoksága még hátravan, de versenyzőink már eddig 157 olimpiai pontot szereztek - szemben a sydneyi 135-tel.

A MOB kidolgozta a 2004-es felkészülés irányelveit, és folyamatosan egyeztet a szövetségekkel. A különböző sportágak vezetői visszatérően létesítményhiányra panaszkodnak, az asztaliteniszezőknek nincs edzőtermük, a sportlövők lassan nem tudnak az országban gyakorolni, és a műugrók sem állnak jobban. A sportszerek beszerzésének nincs gazdája, a MOB-nak nincs rá pénze, a minisztérium pedig nem tervezte. Több szövetség részéről kritika érte a TF-en folyó edzőképzést is. Pozitívum viszont, hogy működik az utánpótlás Heraklész-programja, és a benne dolgozó edzőket meg tudják fizetni.

A napokban mintegy nyolcszáz sportolóval, vagyis a bő olimpiai kerettel köt szerződést a MOB. A versenyzőknek már így is számos megállapodásuk van, így a szövetségükkel, a klubjukkal, a szponzorukkal, nem egy esetben menedzser közbeiktatásával. Köpf Károly szerint rendezni kellene a ligák és a szövetségek viszonyát, mert sok esetben a pénz diktál, a versenyzőnek fontosabb a klubja, mint a válogatott.

A téli olimpiára utazó csapatról december 8-án dönt a MOB közgyűlése, legalábbis azokban a számokban, amelyekben a magyar versenyzők már kvótát szereztek.

Babati Lajos igazgató a szervezet marketingtevékenységéről elmondta, hogy a MOB-nak az idén 412 millió forint a szponzori bevétele, ebből 254 milliót továbbadott az élsportnak, a többit termékben, illetve szolgáltatásban kapta.

Lépesfalvi Zoltán, Magyar Hírlap 2001.11.20.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002