FONTOS


 








Át kell gondolni a téli sportok hazai jövőjét

A következő téli olimpiára átgondoltabban kell felkészíteni a magyar csapatot - mondta a Magyar Hírlapnak Aján Tamás, a NOB tagja, a MOB főtitkára, bár a Salt Lake City-i küldöttség eredményeit jónak tartja. Úgy véli, az amerikaiak kifogástalan versenyeket rendeztek, ami pedig a viharokat illeti, az aranyérmek megduplázásából nem lesz gyakorlat.

Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a különböző funkciói révén - a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke, a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezetének alelnöke - az elmúlt évtizedekben számos világversenyen vett részt, NOB-tagként viszont a Salt Lake City-i volt az első téli olimpiája. A NOB ülését történeti jelentőségűnek minősítette, mert a két évtizedes Samaranch-korszak után Jacques Rogge először vezette a testületet. "Döntésképes, határozott vezető, jól válogatja meg a csapatát, és képes összehangolni az egymással ütköző véleményeket" - foglalta össze benyomásait a MOB főtitkára. Hozzátette, hogy az olimpiai mozgalmat nem lehet kompromisszumok nélkül vezetni, de csupa kompromisszummal sem, Rogge pedig jól eltalálta az arányokat.

Az új elnök személyéhez kötődik a NOB-tagok átvilágítása - a tisztulási folyamatot az idei olimpia odaítélésével kapcsolatos korrupciós ügyek kényszerítették ki -, most az összeférhetetlenséget vizsgálják. Az etikai bizottság is fontosabb szerephez jut a jövőben - tette hozzá Aján Tamás. Nem szerencsés, ha valaki számos igazgatótanács tagjaként egy sportszergyártó cég érdekeit is képviseli, miközben a NOB-ban szavaznia kell a vállalatot is érintő kérdésben. Két város is figyelmeztetést kapott, mert még a pályázat kiírása előtt kampányolt a 2010-es téli olimpia rendezési jogának megszerzése érdekében.

A játékok botrányairól is szólt a NOB egyik magyar tagja. Nem ért egyet azzal, hogy a páros műkorcsolyázásban a sajtó és a közvélemény hatalmas nyomásának - és a Dick Pound kanadai NOB-tag erőteljes lobbizásának - hatására utólag egy másik páros is aranyérmet kapott, de ebben a kérdésben Rogge kénytelen volt engedni. Sérült az azonos elbírálás elve, "ha nem a műkorcsolyázásban, hanem egy kisebb sportágban történt volna az eset, a szám olimpiai programban maradása is kétséges lenne". Mások talán belebuktak volna abba a kínos ügybe, amelyből a Nemzetközi Korcsolyázószövetség vezetői a pontozásra vonatkozó szabályok megváltoztatásának ígéretével jöttek ki. Az, hogy a második helyezett párost is győztesnek nyilvánították utólag, egyedi eset volt, nem lesz belőle rendszer - jelentette ki a MOB-főtitkár.

Azt is érthetetlennek tartja, hogy Lazutyinát, az orosz sífutónőt nem engedték versenyezni a váltóban, aztán később rajthoz állhatott egy újabb egyéni számban (annak az aranyérmét végül elvették tőle). Ebben viszont - mondta a sportdiplomata - az orvosi bizottságé volt a döntő szó. Akadtak más anomáliák is, volt, akit indokolatlanul sokszor ellenőriztek, az egyik magyar rövid pályás gyorskorcsolyázót, Nagy Mariannt például ötször vitték el doppingvizsgálatra, és négyszer vettek vért tőle. Aján Tamás elmondta, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség vezetőségének következő ülésén felhívja a figyelmet ezekre a szélsőségekre.

A magyarok teljesítményét dicsérte a főtitkár, mint mondta, meg kell becsülni Sebestyén Júlia nyolcadik vagy a női bobcsapat tizenharmadik helyét, a gyorskorcsolyázók országos csúcsait. Összességében viszont az a véleménye, hogy át kellene gondolni a téli sportok hazai jövőjét, összefogottabbá tenni a felkészülési rendszert. "Egy kicsit sarkítva: ha nem adunk, nem is követelhetünk" - mondta, hozzátéve: nagyobb szerepet kell vállalnia az államnak és a MOB-nak is.

Az eddigi gyakorlat szerint csak egy-két évvel a versenyek előtt került előtérbe a téli olimpia, ehelyett tervszerűségre, négyéves programra lenne szükség. A magyar sport a maga hagyományaival, eredményeivel, presztízsével nem engedheti meg, hogy jamaicai módon vegyen részt egy ilyen rangos versenyen, és sportolói szinte beessenek egy olimpiára. A bob például - nem lévén magyarországi szövetsége - az előkészületek során nem is létezett, a sízők saját erőből szereztek edzéslehetőséget Ausztriában, és emellett a szakvezetők képzettségén is lehetne javítani.

Azzal egyetért a főtitkár, hogy aki a kvalifikációs versenyeken túljut, vehessen részt a játékokon - mint ahogy ott lehetett Salt Lake Cityben is. A téli sportokban Magyarország nem fog vezető szerepet betölteni, bár a jégpályák épülésével a korcsolyázók talán közelebb kerülnek az élvonalhoz. Visszamenőleg is érdemes hát értékelni a Regőczy Krisztina, Sallay András pár huszonkét évvel ezelőtti ezüstérmét.

Végül az amerikai szervezőkről szólt Aján Tamás, mégpedig a legnagyobb elismeréssel: "Csillogott a technika, az infrastruktúra, a formaruha, kifogástalan volt a szállás, a szállítás, az összes helyszín, az orvosi ellátás, és ehhez társult a tökéletes biztonság." Az amerikaiak senkivel sem tettek kivételt, szlogenjük szerint még Bush elnököt is ellenőrizték az olimpiai színhelyeken, és a szeptember 11-ei események után a részvevők megértették az óvintézkedések szükségességét. Amikor a MOB-főtitkár görög kollégájával hazafelé tartott, három különböző ellenőrzési ponton kellett levenniük a cipőjüket, hogy átvilágítsák, sőt útitársának a szokottnál kissé vastagabb övcsatját külön is szemügyre vették. A görög sportdiplomata egy kicsit nyűgösen viselte a megpróbáltatásokat, pedig nagyon valószínű, hogy két év múlva Athénban ugyanez lesz a rend.

LZ, Magyar Hírlap 2002.03.01.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002