FONTOS


 








Műkorcsolya: Farkas Éva csatlakozhat Calgaryban edzőtáborozó társaihoz
Tóth Zoltán szerencséje

Műkorcsolyázónk, Tóth Zoltán alig pár órával a hivatalos nevezés lezárása előtt - a határidő január 28-a éjfél volt - értesült róla, hogy indulhat a Salt Lake City-i téli olimpián. A jó hírt a korcsolyaszövetség főtitkára közölte telefonon a Vasas sportolójával, aki meglepetésében szóhoz se jutott. Nem csoda, elvégre a várólistán csupán az ötödik helyen szerepelt a neve, ám az előtte következők sorra "elhullottak".

- Nagyon váratlanul ért, hiszen arra álmomban sem gondoltam, hogy ennyien kiesnek majd előlem - kezdte a szerencsés olimpiai újonc.

- Tud az indokokról? Netán ilyen sokan megsérültek?

- Annyit tudok, hogy több ország is az Európa-bajnoki szerepléstől tette függővé a játékokon való indulást, és mivel elégedetlenek voltak a korcsolyázóikkal, inkább nem nevezték őket.

- Szerencsére...

- Igen, ez most kétségtelenül jól jött nekem.

- A programjaival hogy áll? Elvégre az országos bajnokság óta nem volt versenye.

- Jól. Miután a bajnokságon csak második lettem, Zákány Bertalan utazott a kontinensviadalra, ám a szakbizottság úgy döntött, a márciusi, naganói világbajnokságra már nekem szavaz bizalmat. Így aztán nem hagytam abba az edzéseket, hanem folyamatosan készültem. Aztán a hétvégén csak úgy előálltam a kéréssel, hogy hadd mutathassam be a programjaimat a junior ob-n. Megengedték, és a vélemények alapján igen jól sikerült mindkettő.

- Mintha megérezte volna, hogy hamarosan szükség lesz rájuk.

- Így visszagondolva, tényleg érdekesebb a történet, pedig csupán arról volt szó, hogy szerettem volna versenykörülmények között ellenőrizni magam.

- A Salt Lake Citybe utazásig hogyan telik majd a programja? Itthon készül, vagy lesz még lehetősége egy rövidke edzőtáborozásra?

- Már csak itthon készülök. Így is minden percem be van osztva, a keddi napom például a forma- és sportruházat utáni szaladgálással telt. A többség szerencsére jó rám, de egyiken-másikon még alakíttatni kell. Na nem mintha bánnám, hiszen egy sportoló számára az olimpiai részvétel a pályafutása csúcsa, szóval korántsem akarok panaszkodni.

- Izgul?

- Még minden olyan álomszerű ez az egész, de már kezdek barátkozni a gondolattal. Egészséges izgalom természetesen van bennem, de biztos vagyok benne, hogy fel fog dobni a kinti légkör.

Rövid pályás gyorskorcsolyázónk, Farkas Éva Tóth Zoltánhoz hasonlóan meglepődött, amikor a múlt hét végén kiderült, tagja lehet a játékokon részt vevő magyar válogatottnak. A mindössze 15 éves sportolónő időközben már minden hivatalos ügyet elintézett, így szerdán csatlakozhat a Calgaryban edzőtáborozó társaihoz.

- Az olimpia lesz az első felnőtt világversenyem, érthető, hogy izgulok - mondta Farkas Éva. - A Kanadában készülő csapattársakkal elutazásuk óta SMS-kapcsolatban vagyok, és folyamatosan azt írják, nagyon jó kint a hangulat, így alig várom már, hogy én is köztük lehessek. Ha már Calgaryban leszek, végre tényleg elhihetem, hogy sikerült!

CSB, Nemzeti Sport 2002.01.30.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002