FONTOS


 








Műkorcsolya: Sebestyén Júlia Michelle Kwan győzelmére tippel
Dicsérik érett előadásmódjáért


A lausanne-i Európa-bajnokságról betegen - mint utólag kiderült, homloküreg-gyulladással bajlódott a kontinensviadal alatt - érkezett haza műkorcsolyázónőnk, Sebestyén Júlia, ám hála az orvos által előírt pár napos pihenőnek, immár újra egészséges. Olyannyira, hogy vasárnap - kihasználva, hogy neki csupán 12-én kell elutaznia az olimpia helyszínére, Salt Lake City-be - még gyorsan kilátogat Svédországba, ahol egy hétig edz a nagy megmérettetés előtt.

- Miért pont Svédországra esett a választása?

- Többször jártam már ebben a dél-svéd kisvárosban, és mindig ideálisan tudtam készülni a világversenyekre - mondja Sebestyén Júlia.

- Salt Lake City-ben is régi kedves ismerősként érkezik majd?

- Nem, először fogok ott szerepelni. Ha jól tudom, a jelentősebb műkorcsolya- és jégtáncesemények közül egyedül a tavalyi Négy Kontinens Bajnokságának adott eddig otthont a város.

- Hátrányt jelent majd, hogy nem korcsolyázott még a Utah Jazz kosárlabdacsarnokában kialakított jégfelületen?

-Nincs túl nagy jelentősége, egy a lényeg, hogy jól sikerüljenek a programjaim.

- A kötelező vagy a kűr áll közelebb a szívéhez?

- Nem tudok választani, mindkettőt nagyon szeretem. A rövidemet például ebben a szezonban egymás után háromszor sikerült már hibátlanul bemutatnom, ami nagyon feldobott. Korábban ugyanis ez volt a legsebezhetőbb pontom. Igaz, hogy az Európa-bajnokságon csináltam apróbb hibákat, de úgy gondolom, az volt a kivétel, miért ne sikerülhetne az olimpián megint tökéletesen.

- Ebben az esetben nyert ügye lenne a Petrenkóék koreografálta Vasálarcossal. Elvégre az kontinensviadalon a szakemberek egy emberként dicsérték az érett korcsolyázásáért.

- Igen, úgy tűnik, mind a zene, mind a koreográfia jó választás volt.

- Hogy az előbbiről is essen szó, a háromszoros világbajnok Alekszej Jagugyin is ezt a filmzenét pécézte ki magának. Márpedig ő aztán tudja, mire jön be a közönség tapsa.

- Egy picit meglepődtem, amikor Lausanne-ban megláttam Jagugyin új kűrjét, de szerintem nem zavaró, hogy ketten is futunk ezekre a dallamokra. Egyébként nem ez az első eset, hogy valakivel ugyanazt bökjük ki, tavaly például Szluckajával volt azonos a rövid zeném.

- A ruhái viszont mindig egyediek, hiszen az édesanyja keze munkáját dicsérik.

- Idén már nem anyukám varrta a fellépőruhákat, hanem Amerikában készültek. Azért is van rajta annyi strasszkő. Az amerikaiak imádják a csillogást-villogást.

- Tudom, hogy az esélyeiről nem szívesen beszél, ezért inkább azt árulja el, ön szerint ki lesz az olimpiai bajnoknő?

- Az amerikai Michelle Kwan nagyon megérdemelné már.

Csanálosi Beáta, Nemzeti Sport 2002.02.01.

SEBESTYÉN JÚLIA

Sportága: műkorcsolya
Született: 1981. május 14., Miskolc
Magassága: 164 cm
Testsúlya: 50 kg
Egyesülete: Tiszaújvárosi SC
Edzői: Száraz András, Jurek Eszter
Legjobb eredményei: 3x Eb-6. (1999, 2000, 2001), vb-7. (2000), olimpiai 15. (1998), ob-1. (2001)

Cikkek
- Lázasan is teljesítette az elvárást, és utazhat Salt Lake Citybe
SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002