FONTOS


 








1500 méteren is versenyeznek
Megtörik-e a távol-keleti fölény?

A gyorskorcsolya fiatalabb ága, a rövid pályás szakág Salt Lake Cityben kibővül, hiszen a korábbi 500 és 1000 méteres egyéni számok mellett helyet kap a programban a férfi és női 1500 méter is. Így aztán a váltókkal együtt már négy-négy számban avatnak majd bajnokot.

A korábbi éveknek megfelelően ezúttal is mindkét nemnél távol-keleti fölény várható, vagyis a dél-koreaiak, a kínaiak és a japánok között oszlik majd meg az érmek zöme. Azért egy-egy kivétel akadhat, mint például az amerikai Apolo Anton Ohno, vagy a bolgár Jevgenyija Radanova dobogóra állása.

A magyar csapat -- amely hat tagjával a bobosok után a második legnépesebb az olimpiai küldöttségünkben -- három férfi és három női versenyzőből áll. Knoch Balázs, Szántó Kornél és Szabó Krisztián már jelentős nemzetközi rutinnal rendelkezik, míg Nagy Mariann, Lajtos Szandra és Farkas Éva még juniorkorú, vagyis számukra a tapasztalatszerzés az elsődleges cél. Nem mintha a fiúkat az élbolyban kellene keresni, viszont ha megfutják az eddigi legjobbjaikat -- vagy azokhoz közeli időeredményeket -- akkor egy-egy "kanyart" mindenképpen venni tudnak, ami, lévén a világ 32 legjobbja áll rajthoz, már önmagában is bravúrnak számítana.

***

A Világkupa-sorozat állása

Férfiak

500 m: 1. Li Csia-csün (kínai) 95 pont, 2. Kim Dong Szung (dél-koreai) 95, 3. Nisitani (japán) 89, 4. Min Rjung (dél-koreai) 72, 5. Turcotte (kanadai) 69, 6. Terao (japán) 68, ...24. Szántó Kornél (magyar) 22, ...36. Knoch Balázs (magyar) 13, ...41. Szabó Krisztián (magyar) 11

1000 m: 1. Kim Dong Szung 98, 2. Min Rjung 92, 3. Li Szung Dzse (dél-koreai) 92, 4. li Csia-csün 91, 5. An Jü-lung (kínai) 68, 6. Feng Kaj (kínai) 68, ...39. Szántó Kornél 8

1500 m: 1. Kim Dong Szung 100, 2. Li Szung Dzse 91, 3. Li Csia-csün 87, 4. Carta (olasz) 82, 5. Feng Kaj 76, 6. Min Rjung 76, ...36. Knoch Balázs 12, ...43. Szántó Kornél 6

Váltó (5000 m): 1. Dél-Korea 98, 2. Japán 93, 3. Kína 92, 4. Olaszország 91, 5. Nagy-Britannia 79, 6. Belgium 79

Nők

500 m: 1. Jang Jang S (kínai) 96, 2. Jang Jang A (kínai) 95, 3. Radanova (bolgár) 90, 4. Dzso Min Dzsin (dél-koreai) 90, 5. Vang Csun-lu (kínai) 90, 6. Tanaka (japán) 83

1000 m: 1. Jang Jang A 96, 2. Jang Jang S 86, 3. Szun Tan-tan (kínai) 85, 4. Radanova 83, 5. Dzso Min Dzsin 81, 6. Tanaka 76

1500 m: 1. Jang Jang A 98, 2. Radanova 90, 3. Dzso Min Dzsin 89, 4. Tanaka 83, 5. Szun Tan-tan 83, 6. Ko Gi Hjun (dél-koreai) 70

Váltó (3000 m): 1. Dél-Korea 98, 2. Kína 97, 3. Japán 90, 4. Bulgária 87, 5. Olaszország 86, 6. Hollandia 82

***

Az olimpia programja

Február 13.:

férfi 1000 m (selejtező), férfi váltó (selejtező), női 1500 m (döntő)

Február 16.:

férfi 1000 m (döntő), női 500 m (döntő), női váltó (selejtező)

Február 20.:

férfi 1500 m (döntő), női 1000 m (selejtező), női váltó (döntő)

Február 23.:

férfi 500 m (döntő), női 1000 m (döntő), férfi váltó (döntő)

***

A címvédők

Férfiak

500 m: Nisitani Takafumi (Japán)

1000 m: Kim Dong Szung (Dél-Korea)

1500 m: --

Váltó (5000 m): Kanada

Nők

500 m: Annie Perreault (Kanada)

1000 m: Csun Li Kjung (Dél-Korea)

1500 m: --

Váltó (3000 m): Dél-Korea

***

A helyszín

Salt Lake Ice Center

Cím: 301 West South Temple

Befogadóképesség: 17 500 fő

***

Szakszótár

Heatbox: a versenyzőknek a jégre lépés előtti felkészülési helye. Itt ellenőrzik a ruházatot és a felszerelést, hiszen csak abban léphetnek a jégre, amit a szabályzat engedélyez.

Protection: védőfelszerelés, úgymint nyak-, fej-, térd- és sípcsontvédő, valamint vágásbiztos kesztyű. Ezek kötelezőek, de vannak ajánlottak is, mint például a vágásbiztos alsónemű.

Impiding: azaz minden jégen történő akadályozás -- ide tartozik a lökés és a szabálytalan feltartás is --, amelyet kizárással büntetnek.

Kicking out: kiszúrás, vagyis ha a versenyző felemeli a korcsolyája pengéjét a jégről, amivel veszélyezteti mások testi épségét. Főleg a befutónál jellemző.

Off track: pályaelhagyás. Például ha a versenyző belül veszi a bóját.

***

Ki -- kicsoda

Kim Dong Szung (dél-koreai)

Számára eddig Nagano volt a szerencseváros. 1999-ben, 17 évesen ott nyerte első vb-címét (1000 m), majd mellé került egy ezüst (500 m) és egy váltóarany is. Sőt, hogy teljes legyen a sor, az összetett elsőséget is a koreai fiú gyűjtötte be. Nem csoda, hogy a '98-as naganói olimpiára nagy reményekkel érkezett, aminek meg is lett a jutalma, hiszen 1000 méteren győzött, míg a dél-koreai stafétával második lett. Kérdés, hogy az idei fantasztikus Vk-szereplést követően Salt Lake Cityben is hozni tudja-e majd a formáját.

Apolo Anton Ohno (amerikai)

Az amerikaiak legnagyobb reménysége a rövid pályás gyorskorcsolyázók mezőnyében, aki valamennyi távon büszkélkedhet már Világkupa-elsőséggel. Pályafutása csúcspontja lehet tehát ez az ötkarikás esemény, ám ahhoz el kell bánnia a dél-koreai, kínai és japán ellenfelekkel. Ami, valljuk be, nem könnyű vállalkozás, hiszen ha a Vk-sorozatot vesszük figyelembe, akkor csak keleti sportolót találunk a távok élén.

Jevgenyija Radanova (bolgár)

Talán az egyetlen európai korcsolyázónő, aki fel tudja venni a versenyt a keleti ellenfelekkel. Az olimpiákkal ugyan eddig nem volt szerencséje, ám reményei szerint Salt Lake Cityben megtörik az "átok". Azt mindenesetre biztató jelnek tartja, hogy a 2000-es Jóakarat Játékokon, amelynek ugyancsak az Egyesült Államok adott otthont -- egész pontosan Lake Placid --, kétszer is sikerült megjavítania az 500 méteres világcsúcsot.

Jang Jang A (kínai)

Rövid pályás gyorskorcsolyázó körökben szent áhítattal ejtik ki a Jang Jang nevet. Annál is inkább, mert az első számú mellett egy Jang Jang S is létezik, aki majdnem olyan eredményes, mint névrokona. De visszatérve a fentebb említett sportolónőre, a szakemberek szerint az sem elképzelhetetlen, hogy négy aranyéremmel távozik majd Salt Lake Cityből. Ami nemcsak azért lenne óriási szó, mert a sportág történetében először fordulna elő -- korábban nem is lehetett volna, hiszen eddig két egyéni és egy váltószám szerepelt a műsoron --, hanem azért is, mert kínai versenyző eddig még sohasem szerzett bajnoki címet téli olimpián.

Nemzeti Sport 2002.02.06.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002