FONTOS


 








ÉSZAKI ÖSSZETETT. Gottwald a tizenharmadik helyről folytathatja
Az ugrás után Tallus vezet

Ha nem is a legjobbakat, de azért láthattak síugrókat Salt Lake Cityben szombaton. Említett sportemberek egyúttal sífutók is, avagy elkezdődött az északi összetett, méghozzá parádés körítéssel és kifejezetten jó versennyel. A téli olimpia "kétpróbázói" először a K90-es középsáncon tették próbára magukat, és a házigazdák külön örömére honi legényekért, példának okáért a decemberben két Világkupa-győzelmet arató Todd Lodwickért is szoríthattak - már aki.

Többen ugyanis a havon elterülve élvezték a napsütést, így meglehet, csupán az üdvrivalgásból értesültek arról, hogy Lodwick végül az előkelő hetedik helyen végzett. (Kis kitérő: Lodwick fura szerzet, fent említett két győzelmét az után könyvelte el, hogy "vagy két hónapig semmit sem csináltam, hóra egyáltalán nem mentem, csak pihentem".)

Az első próbát végül a finn Jaakko Tallus nyerte meg, megelőzve az osztrák Mario Stechert, illetve a másik finnt, a mezőny legjobbjai közé tartozó Samppa Lajunent. Az igazi sztárok közül a német Ronny Ackermann az ötödik, míg a remek sífutó hírében álló osztrák Felix Gottwald a tizenegyedik helyen végzett, előbbinek 1:08, utóbbinak pedig 2:43 perc a lemaradása a vezető finn mögött. Kettejük között óriási versenyfutás várható.

Az északi összetett következő számát, a tizenöt kilométeres sífutást vasárnap rendezik. A síugrásban szerzett pontokat átszámítják másodpercre, és a szombaton elért eredmények alapján indulnak majd egymás után a versenyzők, először értelemszerűen az ugrásban legjobban szereplő, vagyis Tallus. Aki amúgy - finoman fogalmazva - nem tartozik a legjobb sífutók közé.

ÉSZAKI ÖSSZETETT

Síugrás, K 90: 1. Jaakko Tallus (finn) 267.5 pont (100.5 méter, 99.5), 2. Mario Stecher (osztrák) 258 (97, 96.5), 3. Samppa Lajunen (finn) 257 (97, 95), 4. C. Bieler (osztrák) 255, 5. R. Ackermann (német) 254, 6. Takahasi D. (japán) 243.5

Nemzeti Sport 2002.02.10.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002