FONTOS


 








HÓDESZKA
Vidal győzelme

Vasárnap bemutatkoztak a sokak által az olimpia "renitens" (talán még emlékeznek a kanadai Ross Rebagliati marihuánamizériájára Naganóban) sportágának tartott hódeszka képviselői, egész pontosan a női félcső viadalt rendezték meg a Park City-i pályán, ahol már a selejtező során megszületett az első szenzáció.

A félcső egyik legjobbjának tartott norvég Stine Brun Kjeldaas, aki a naganói játékokon még ezüstérmes volt, nem került be a legjobb tizenkét deszkást felvonultató fináléba, és a címvédő német Nicola Thost is csak a negyedik helyen kvalifikálta magát.

Az első körben a legjobb teljesítményt a hazaiak nagy örömére az amerikai Kelly Clark nyújtotta, aki toronymagasan a legtöbb pontot (42.1) kapta "kűrjére" a bíróktól, és a fura nevű norvég Buaas Oe, valamint a francia Doriane Vidal társaságában rögtön a fináléba jutott. A második felvonásban nekik már nem kellett új gyakorlatot bemutatniuk, ebben a részben a legjobban a svájci Fabienne Reuteler szerepelt, aki 40.4 pontot érő gyakorlatot adott elő.

A fináléban is két körre volt lehetőségük a legjobbaknak, amelyből a jobbik pontszám alapján állították fel a végső sorrendet. Vidal már az első gyakorlata során feladta a leckét a többieknek, hiszen hihetetlenül látványos és magas ugrásaival, valamint a tökéletes talajfogásokkal 43 pontot ért el, amit szinte biztos volt, hogy senki sem tud felülmúlni. Nem hiába tombolt a huszonhat esztendős francia lány, akinek a második futamos teljesítményeket látva már csak amerikai riválisától kellett tartania.

Ám

Névjegy

DORIANE VIDAL

Született: 1976. április 16., Limoges

Nemzetisége: francia

Sportága: hódeszka

Magassága/testsúlya: 168 cm/58 kg

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (félcső, Salt Lake City, 2002); világbajnok (félcső, Madonna di Campiglio, 2001); vb-2. (félcső, Berchtesgaden, 1999), 5x Vk-futamgyőztes

HÓDESZKA. Nők, félcső selejtező, 1. futam: 1. Kelly Clark (amerikai) 42.1 pont, 2. Buaas Oe (norvég) 38.7, 3. Vidal (francia) 38.3. 2. futam: 1. Fabienne Reuteler (svájci) 40.4, 2. Dunn-Downing (amerikai) 39.0, 3. Hashimoto (japán) 38.0.

Nemzeti Sport 2002.02.11.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002