FONTOS


 








JÉGKORONG
Németország három győzelemmel jutott tovább az A-csoportból!
Csoda, hogy ez lett a vége

Amikor elkészítették a selejtezőcsoportok sorsolását, szinte az egész világ amondó volt, hogy az A-csoportban szlovák-lett versenyfutás várható a továbbjutást jelentő első hely megszerzéséért, és nagyjából abban is egyetértett mindenki, hogy innen bizony a szlovákoknak kell továbblépniük. Aztán mi lett belőle? Északi szomszédaink szégyenszemre az utolsó helyen zártak - méghozzá egy árva győzelem nélkül -, a lettek lemaradtak az első helyről, amelyet végül a háromból három összecsapást megnyerő Németország szerzett meg, lássuk be, nem érdemtelenül. A négy nemzet közül (Németország, Lettország, Szlovákia, Ausztria) a germánok voltak azok, akik végig nagy szívvel, elszántan hokiztak, ráadásul eredményesen, már-már a védjegyükké vált, hogy a meccs elején azonnal beveszik az ellenfél kapuját.

Miként ez a lettek elleni sorsdöntő partin is történt. Habár a fekete-sárga dresszben pompázó együttesnek egy döntetlen is elegendő lett volna a továbbjutáshoz, óriási elánnal kezdték a találkozót, előbb Martin Reichel - az olimpiai bajnok cseh Robert testvére -, majd a rosszarcú, de jó kezű Leonard Soccio mattolta a Carolina Hurricanestől érkező Arturs Irbét. Szemlátomást megfogta a letteket a két gyors gól, a védelmük teljesen szétesett (rettentően hiányzott a Florida Panthers által visszaparancsolt, a szlovákok ellen négy gólpasszt adó Sandis Ozolins), támadásban pedig már az nagy nehézséget jelentett, hogy a német harmadba juttassák a korongot - igaz, a nagy kedvvel játszó Aleksandrs Nizivijs bámulatos alakítását követően Aigars Cipruss visszahozta a reményeket. Hanem a torna nagy felfedezettje, Marc Seliger ezután lehúzta a rolót, miközben a társai további két gólt rámoltak be Irbének a második harmadban, végképp eldöntve a meccs, egyben a továbbjutás sorsát.

"Pályafutásom eddigi legszebb pillanata volt, amikor lefújták a mérkőzést - mondta a boldog Seliger, akit talán az sem keserít el, hogy, ha minden igaz, a csoportkörben át kell adnia majd a helyét a Washington Capitalsban védő Olaf Kölzignek. - Köszönettel tartozom a fiúknak, remek munkát végeztek előttem. Most jöhetnek a nagyágyúk!" Így van. A kanadaiak, a csehek és a svédek.

"Számomra egy álom teljesült, amikor megtudtam, hogy szerepelhetek az olimpián, annyira boldog voltam. Most meg azt érzem, hogy... nem is tudom kifejezni, mit" - ez már Richard Lintnernek, a szlovák gárda hátvédjének a nyilatkozata. Az óriási csalódást okozó, az utolsó csoportmérkőzésre mindössze tizenhárom játékossal kiálló szlovákok 3-2-re kikaptak az osztrákoktól, és hamarosan azért kell majd megfeszülniük, hogy legalább az utolsó hely elkerüléséért rendezendő meccset megnyerjék.

"Nem akarok ujjal mutogatni, kik miatt nem sikerült továbbjutnunk, maradjuk egyszer?en annyiban, hogy pár kiválóságunk inkább az NHL-t választotta... Részemről köszönet mindazoknak, akik velem együtt mindent megtettek a győzelemért" - fogalmazta meg a véleményét Robert Petrovicky, a szlovák csapat centere.

JÉGKORONG. Férfiak. Selejtező

A-csoport: Ausztria-Szlovákia 3-2 (1-1, 1-1, 1-0). Gólszerző: Wheeldon (2:27, Lavoie), Kalt (25:03, Wheeldon, Brandner), Unterluggauer (49:09, Lanzinger), ill. Pavlikovsky (8:02 - emberelőny, Pardavy), Lintner (32:07, Kapus). Kapusok: Divis 27 védés/29 lövés, ill. Lasak 27/30. Németország-Lettország 4-1 (2-1, 2-0, 0-0). G: M. Reichel (2:21, Abstreiter), Soccio (4:07, Kathan, Morczinietz), Ustorf (22:56), Kathan (33:57, Soccio), ill. Cipruss (6:34, Nizivijs, Macijevskis). K: Seliger 25/26, ill. Irbe 25/29

A csoport végeredménye
1. Németország 3 - - 10-3 6
2. Lettország 1 1 1 11-12 3
3. Ausztria 1 - 2 7-9 2
4. Szlovákia - 1 2 8-12 1

Németország továbbjutott, Kanadával, Csehországgal és Svédországgal került egy csoportba.

Nők. Csoportkör

A-csoport: Kanada-Oroszország 7-0 (2-0, 2-0, 3-0). Az állás: 1. Kanada 4 pont (14-0), 2. Svédország 2 (3-2), 3. Kazahsztán 0 (0-7), 4. Oroszország 0 (2-10).

B-csoport: Finnország-Kína 4-0 (0-0, 2-0, 2-0). Az állás: 1. Egyesült Államok 2 pont (10-0), 2. Finnország 2 (4-0), 3. Kína 0 (0-4), 4. Németország 0 (0-10)

Nemzeti Sport 2002.02.14.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002