FONTOS


 








Egy kameruni a célban
Mühlegg ismét leiskolázta a mezőnyt

"Happy Valentine!" -- köszöntötték a szervezők csütörtök reggel, a férfi sífutók 10 kilométer klasszikus+10 kilométer szabadstílusú versenyszámára, a Soldier Hollowba érkezőket, és kis kosárkájukból csokit és rágógumit osztottak. Az időjárás is "készült" egy apró figyelmességgel, ugyanis a verseny félidejére a korábbi havazást követően lassan kisütött a nap, ami tovább emelte a közönség amúgy is remek hangulatát.

A nagy kérdés: vagyis hogy a svédek első számú versenyzője, Per Elofsson végre képes lesz-e javítani, ekkor még a levegőben lógott. A Világkupa-győztes favorit ugyanis nem titkoltan úgy jött Salt Lake Citybe, hogy többször is tiszteletét teszi majd a Medal Plaza esti díjátadóin, ám -- a 30 kilométer szabadstílust föladta, míg a 15 kilométeres klasszikuson csupán ötödik lett -- sehogy sem akart neki összejönni a dobogó. Így aztán várható volt, hogy ezúttal mindent belead. Az első penzumot jól is kezdte (két kilométernél a második legjobb részidővel rendelkezett), utána azonban egyre hátrább csúszott, mígnem -- az olasz Di Centa, az orosz Gyenyiszov és az ukrán Lejbjuk mögött -- az addigi negyedik legjobb idővel ért célba. Pedig az igazi nagy vetélytársakat -- a spanyol Mühlegget, a norvég Estilt és Auklandot, az észt Maet és az osztrák Botvinovot -- csak ezután várták a finisbe.


Mühlegg

A svéd szurkolók nagy-nagy szomorúságára aztán bekövetkezett a legrosszabb, hiszen az előbb említettek mindegyike jobb teljesítményt nyújtott kedvencüknél, aki így csak kilencedikként -- harminckét másodperc hátránnyal az élen álló Mühlegg mögött -- várhatta az üldözéses viadalt.

Nagyon úgy tűnt tehát, hogy -- akárcsak a 30 km után -- megint a hispánok ünnepelhetnek majd, hiszen a németből spanyollá lett Johann Mühleggnek kifejezetten kedvez a "korcsolyázó" stílus, ráadásul a viadalt megelőző nyilatkozataiból kitűnt, korántsem lakott jól a korábbi sikerrel. A nagy akarás aztán majdnem a vesztét okozta, miután nem sokkal a rajt után hasra esett. Most jött csak jól a fór, hiszen a gyors felpattanást követően az élről folytathatta a távot. Sőt ez a bukás csak erőt adott neki, hét kilométernél ugyanis már negyven másodpercre húzott el az időközben hetedikről a második helyre feljövő Botvinovtól, akit egy komoly boly követett.

Míg a spanyol magányos küzdelmét vívta a stopperral, a tízfős csoportosulásban egyre változott a sorrend. Az osztrák után a tizenhatos rajtszámot viselő norvég Alsgaardnak, majd hamarosan Elofssonnak jutott a "falkavezér" szerep, ám megszöknie egyiküknek sem sikerült. Így míg az elsőség miatt nem kellett izgulni -- Mühlegg olyan biztosan vezetett, hogy még az is belefért az idejébe, hogy az utolsó, a közönség előtt megtett egyenest már zászlóval a kézben, integetve teljesítse --, a másik két éremért az utolsó pillanatig ádáz csata zajlott. Olyannyira, hogy Alsgaard és a végére új erőre kapó honfitársa, Estil között még a célfotó sem tudott dönteni, mindkét norvég ezüstérmet vehetett át.

S hogy mi lett Elofssonnal? Nos a svéd megint csak pórul járt, ezúttal kevesebb mint három másodperccel maradt el a harmadik helytől.

Magyar indulója -- méghozzá kettő -- is volt a versenynek, igaz, Holló Mátyásnak és Tagscherer Imrének sem sikerült a klasszikus alapján a legjobb hatvanba jutnia, így a folytatást már csak a nézőtérről követhették nyomon versenyzőink. A teljesítményükről pedig csak annyit, hogy leszámítva az utolsó öt hobbistát, akik a sífutás szempontjából olyan kuriózumnak számító országokból érkeztek, mint Kamerun vagy Nepál, az utolsó két helyet (77. és 78.) foglalhatták el, és még a hetvenhatodiktól is elmaradtak majdnem egy perccel.

S hogy az előbb hobbistáknak titulált indulókról is essen szó, ők öten -- élükön a kameruni Isaac Menyolival, akinél boldogabb ember nem volt széles e világon a célba érkezéskor -- csak a táv legyőzését tűzték célul maguk elé, és a közönség harsány biztatása közepette ezt meg is tették. Igaz, a sífutóstílusuk még hagy némi kívánnivalót maga után.

***

JOHANN MÜHLEGG

Született: 1970. november 8., Marktoberdorf
Nemzetisége: spanyol
Sportága: sífutás
Magassága/testsúlya: 185 cm/ 80 kg
Legjobb eredményei: 2x olimpiai bajnok (30 km klasszikus és 10+10 km üldözéses, Salt Lake City, 2002); világbajnok (50 km szabadstílus, Lahti, 2001), vb-2. (10+10 km üldözéses, Lahti, 2001), összetett Vk-1. (1999--2000), 7x Vk-futamgyőztes

SÍFUTÁS. 10 km klasszikus+10 km szabadstílusú üldözéses. Az állás 10 km klasszikus után: 1. Johann Mühlegg (spanyol) 26:07.2, 2. Frode Estil (norvég) 26:20.4, 3. Anders Aukland (norvég) 26:27.6, 4. G. di Centa (olasz) 26:30.9, 5. J. Mae (észt) 26:31.1, 6. V. Gyenyiszov (orosz) 26:32.4, ...77. Tagscherer Imre (magyar) 33:10.6 - kiesett, 78. Holló Mátyás (Magyarország) 33:15.1 - kiesett. OB: JOHANN MÜHLEGG (SPANYOLORSZÁG) 49:20.4, 2. Thomas Alsgaard (Norvégia) és Frode Estil (Norvégia) 49:48.9-49:48.9, 4. P. Elofsson (Svédország) 49:52.9, 5. G. di Centa (Olaszország) 49:53.8, 6. V. Gyenyiszov (Oroszország) 49:58.8

Nemzeti Sport 2002.02.15.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002