FONTOS


 








Valóra vált álom
Elsöprő német fölény a nőknél

A 32 éves Sylke Otto álma végre valóra vált, az egykori kelet-német katonatiszt megnyerte első olimpiai aranyérmét. Tegyük hozzá gyorsan, esélyeshez méltó módon. Ám a hatalmas fölény, és a négy futam során elért két új pályacsúcs ellenére nem volt ez a diadal olyan könnyű, mint amilyennek látszott. Kezdjük mindjárt azzal, hogy Ottónak az olimpiákkal sohasem volt szerencséje. 1992-ben, az albertville-i játékokon már esélyesként -- legalábbis éremesélyesként -- indult, és a csalódást jelentő 13. helyen végzett. És bármilyen hihetetlen, Salt Lake City-ig ez is maradt a legjobb helyezése. Lillehammerről és Naganóról ugyanis lemaradt, mert a német válogatókon mindig akadt nála három jobb formában lévő szánkós. Pedig 1990-től mostanáig nem kevesebb, mint 15 alkalommal állhatott dobogóra a különböző vb-ken, és Eb-ken. Ráadásul az elmúlt két világbajnokságon ő győzött, a legrangosabb viadal címvédőjét tisztelhették benne a vetélytársak. Csakhogy a balszerencse ebben a szezonban sem kerülte el. Kezdődött az idei első Vk-futammal. Calgaryban csúnyán megsérült a bokája az egyik edzés során, így veszélybe került az idei szereplése. Ebből még felépült, mi több kiváló formába lendült, hiszen az altenbergi Eb-n legyőzte legnagyobb vetélytársát, az olimpiai címvédő Silke Kraushaart. A keddi első futam előtt azonban egy rossz mozdulatot követően megrándult a nyaka, injekciózni kellett. Ám ez sem tudta meggátolni abban, hogy messze a legjobb eredményeket érje el. Az első három sorozatban ellenfelei a közelébe sem tudtak férkőzni, utoljára már egy viszonylagos biztonsági csúszás is elég volt számára. A németeknek Barbara Niedernhuber, és Silke Kraushaar tette felülmúlhatatlanná a szerdai napot. Kettejük külön csatáját a négy évvel ezelőtti olimpia visszavágójának is tekinthettük, hiszen Naganóban minden idők legkisebb különbsége döntött Kraushaar javára. Most Niedernhuber elégtételt vett az akkori vereségért, az már az ő külön peche, hogy még nála is akadt egy elhivatottabb. A németek fölényére mi sem jellemzőbb, mint hogy az utánuk következők több, mint másfél másodperccel voltak lassabbak náluk!

***

Névjegy

SYLKE OTTO

Született: 1969. július 7., Chemnitz (Karl-Marx-Stadt)

Nemzetisége: német

Sportága: szánkózás

Testmagassága/testsúlya: 170 cm/ 64 kg

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (Salt Lake City, 2002); 2x világbajnok (egyéniben, St. Moritz, 2000, Calgary, 2001), 3x vb-2. (csapatban, Igls, 1997, St. Moritz, 2000, Calgary, 2001), 2x vb-3. (egyéni és csapat, Königssee, 1999); 4x Európa-bajnok (csapat, Igls, 1990, csapat, Winterberg, 2000, egyéni és csapat, Altenberg, 2002), 3x Eb-2. (egyéni és csapat, Winterberg, 2000, csapat, Altenberg, 2002), 2x összetett Vk-győztes (1994--95, 1999--2000)

SZÁNKÓ. Nők, egyéni, négy futam után. OB: SYLKE OTTO (NÉMETORSZÁG) 2:52.464, 2. Barbara Niedernhuber (Németország) 2:52.785, 3. Silke Kraushaar (Németország) 2:52.865, 4. A. Neuner (Ausztria) 2:54.162, 5. B. Wilczak (Egyesült Államok) 2:54.254, 6. L. Ludan (Ukrajna) 2:54.499

Nemzeti Sport 2002.02.15.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002