FONTOS


 








A remek Philippe Bozon befejezi a pályafutását
Isten kezében a fehéroroszok

Hogy mennyit ér egy 1--0-s győzelem? A fehéroroszok esetében például továbbjutást, azt, hogy ők lehetnek ott a legnagyobbak között a magyar idő szerint szombatra virradóra kezdődő csoportkörben. Említett karcsú diadalt még a nyitó körben, az ukránok ellen aratták, akik ugyancsak négy ponttal zártak, ám az egymás elleni eredmény miatt lemaradtak az első helyről, holott ők keltették a jobb csapat benyomását, a gólkülönbségük is jobb, mint a beloruszoké. De ez van.

Meg az, hogy a már két kör után továbbjutó, így aztán a harmadik meccsükön teljes nyugalommal jégre lépő fehéroroszok 2--1-re kikaptak a svájciaktól, "természetesen" feledhető játékkal, elvégre nekik már úgyis minden mindegy volt. "Az első fontos lépést megtettük, ott leszünk a legjobbak között, az Egyesült Államok, Oroszország és Finnország társaságában. Tudom, mire számíthatunk, ezért csak azt tudom mondani, Isten kezében vagyunk..." -- nyilatkozta Vlagyimir Krikunov szövetségi kapitány. Svájci kollégája, Ralph Krueger is büszke lehet fiaira, leszámítva Marcel Jennit és Reto von Arxot, akik azért nem játszhattak, mert éjszakába nyúló mulatozást rendeztek, ezért a kapitány nem nevezte őket a csapatba.

Ukrajna 4--2-es győzelemmel zárta a csoportkört, elsősorban Roman Szalnikovnak hála, aki három gólpasszal segítette társait. "Kellőképpen feltüzeltük magunkat a franciák elleni meccsre, mert az a célunk, hogy semmiképpen se végezzünk a tizediknél rosszabb helyen" -- fogalmazott Szalnikov. Ukrajna magyar idő szerint péntekre virradóra Lettországgal csapott össze a kilencedik helyért. A győzelem nélkül záró franciákat -- akik ugyancsak lapzártánk után léptek jégre, méghozzá a csalódást okozó szlovákok ellen, az utolsó helyet elkerülendő -- nagy veszteség érte, legjobbjuk, az NHL-t is megjárt, nagyszerű Philippe Bozon ugyanis bejelentette: az olimpiát követően többé nem húzza magára a válogatott mezét.

"Már korábban megfogant bennem a döntés -- jelentette ki Bozon --, ezért azon leszek, hogy búcsúzóul a legjobbamat adjam, mint tettem azt egész pályafutásom során." Az ukránok ellen kitett magáért, mind a két francia gólt ő ütötte.

Összegzésképpen említsük meg, hogy az A-csoportból Németország jutott tovább, méghozzá százszázalékos teljesítménnyel, és a csoportkörben Kanadával, Svédországgal, valamint a címvédő Csehországgal találkozik. A fehéroroszokról már esett szó. A kilencedik helyért Ukrajna és Lettország, a tizenegyedikért Svájc és Ausztria, míg a tizenharmadikért Szlovákia és Franciaország küzdött meg, lapzártánk után.

JÉGKORONG. Selejtező

B-csoport: Svájc-Fehéroroszország 2-1 (1-0, 1-1, 0-0). Gólszerző: Fischer (16:52, Crameri), Aeschlimann (29:11, Jeannin, Rötheli), ill. Bekbulatov (23:42, Dudik, Kovaljov). Kapusok: Gerber 23 védés/24 lövés, ill. Mezin 35/37. Ukrajna-Franciaország 4-2 (2-0, 2-2, 0-0). G: Csibirev (12:00 - emberelőny, Szalnikov, Siriajev), Hrisztics (18:36 - ee., Szalnikov), Sahrajcsuk (23:39, Srjubko, Szavenko), Ponikarovszkij (24:38 - ee., Szalnikov, Siriajev), ill. Bozon (22:42; 25:59, V. Bachet). K: Szimcsuk 29/31, ill. Huet 28/32

A csoport végeredménye
1. Fehéroroszország 2 - 1 5-3 4
2. Ukrajna 2 - 1 9-5 4
3. Svájc 1 1 1 7-9 3
4. Franciaország - 1 2 6-10 1

Nők. Csoportkör

A-csoport: Svédország-Kazahsztán 7-0 (3-0, 2-0, 2-0). Az állás: 1. Kanada 4 pont (14-0), 2. Svédország 4 (10-2), 3. Oroszország 0 (2-10), 4. Kazahsztán 0 (0-14)

B-csoport: Finnország-Németország 3-1 (1-0, 2-0, 0-1). Az állás: 1. Finnország 4 (7-1) 2. Egyesült Államok 2 (10-0), 3. Kína 0 (0-4), 4. Németország 0 (1-13)

Nemzeti Sport 2002.02.15.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002