FONTOS


 








Jégtánc
Anissina és Peizerat vezet

Quickstep és Blues - ezekkel a kötelező táncokkal kezdték meg a jégtáncosok az olimpiai szereplésüket, amelyekre kapott pontszámaik az összeredmény tíz százalékát adják. Ám, aki azt hinné, hogy emiatt kisebb a jelentőségük, mint akár az original, akár a szabadprogramnak, az nagyot téved, hiszen a pontozók benyomása igen fontos, márpedig Salt Lake Cityben első alkalommal a kötelezők alapján ítélhették meg a bírák a párokat versenykörülmények között. (Az ugyanis más kérdés, hogy ki-kilátogatnak az edzésekre is, elvégre teljesebb képet akarnak kapni az indulókról.)

Az első körben még nem sok gondot okozott a bíráknak, hogy döntsenek a sorrendről - legalábbis ami a legjobbakat illeti -, hiszen a francia Európa- és világbajnok kettős, azaz Marina Anissina és Gwendal Peizerat kétséget sem hagyott afelől, hogy az élen van a helye. S hasonlóképpen egyértelmű volt, hogy a térdsérüléséből szerencsésen felépülő orosz Irina Lobacseva és párja, Ilja Averbuh kövesse a francia duót a sorban.

"Igazán jól sikerültek a programok, jól felkészültünk erre a versenyre. Igyekeztünk a közönségnek korcsolyázni, és jólesett, hogy értékelték az erőfeszítésünket. Hogy mit szólunk a kanadai párossal kapcsolatos mizériához, és végül a happy endhez? Szeretném leszögezni, hogy nem akarunk ezzel foglalkozni. Azért vagyunk itt, hogy korcsolyázzunk, így aztán százszázalékig a saját versenyünkkel foglalkozunk" - mondta Peizerat.

Ilja Averbuht ellenben a kötelezők nehézségéről faggatták az újságírók a nap végén: "Nekem úgy tűnt, hogy szinte mindenki ugyanazt korcsolyázta. Szerintem, ha nehezebb táncokat kellett volna előadnunk, most mindenki meg tudná mondani, mi is volt a különbség a párosok között. így viszont..."

A tavalyi évben remeklő olaszok, azaz Barbara Fusar-Poli és Maurizio Margaglio számára nem kezdődött jól ez az idény, hiszen előbb a Grand Prix-döntőben maradtak le a dobogóról - meglepetésre csupán negyedikként zártak -, majd az Európa-bajnokságon mondhattak búcsút a címvédésnek. Salt Lake Cityben is folytatódni látszik a pech-széria, hiszen míg Lausanne-ban legalább a kötelezők során holtversenyt értek el a franciákkal, itt még az oroszokat is eléjük sorolták.

S hogy mi történt az Európán kívüli legnagyobb favorittal, a kanadai Shae-Lynn Bourne, Victor Kraatz kettőssel? A juharlevelesek egyelőre nem tudtak bekerülni az öreg kontinens favoritjai által uralt élbolyba. Ám ezúttal - legalábbis egyelőre - senki sem emleget botrányt.

MűKORCSOLYA. Jégtánc. Az állás a kötelező program után: 1. Marina Anissina, Gwendal Peizerat (francia), 2. Irina Lobacseva, Ilja Averbuh (orosz), 3. Barbara Fusar-Poli, Maurizio Margaglio (olasz), 4. S-L. Bourne, V. Kraatz (kanadai), 5. M. Drobiazko, P. Vanagas (litván), 6. G. Chait, S. Sakhnovski (izraeli)

Nemzeti Sport 2002.02.17.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002