FONTOS


 








A svájciak elrontották a végét
Bronz a kanadai hölgyeknek

Hogy a négy évvel ezelőtti naganói elsőségek 2002-ben mit sem érnek, az az elődöntők során kiderült. Tudniillik mindkét címvédő kiesett. Előbb a kanadai hölgyek kaptak ki Nagy-Britanniától 6--5-re, aztán jöttek a svájci urak, akik egy majd háromórás, heves-jeges ütközet után gratulálhattak a norvégoknak.

Nyolc inning (nevezzük inkább felvonásnak vagy szakasznak) elteltével az ogdeni csarnokot megtöltő kétezer drukker már-már elkönyvelte Svájc diadalát, hiszen a helvétek 6--3-ra megléptek. Másképpen fogalmazva: a riválisnak két sansza maradt arra, hogy ledolgozza hátrányát. Mint azt a végeredmény is mutatja, Paal Trulsenék kihasználták az utolsó utáni lehetőségüket, és a tizedik, azaz a záró felvonás végére feljöttek 6--6-ra. Mivel a kiírás értelmében csak egy csapat kvalifikálhatta magát a fináléba, következett a hosszabbítás. A ráadás nem tartott sokáig, a tizenegyedik szakaszban csak a norvégok szereztek pontot, imigyen néhány perccel később máris megkezdhették a felkészülést a péntek esti aranycsatára.

Aki valamit is konyít ehhez a játékhoz, az a címvédő frontemberét, a hosszabbításban nagyot hibázó Andreas Schwallert okolta a svájci kudarcért. Kivételt talán csak a hűséges társak képeztek: "Nem Andreas, hanem a csapat bukta el a meccset. De figyeljék meg, ugyanez a csapat nyeri majd meg a bronzot" -- jelentette ki kissé szomorkásan, ámde magabiztosan Markus Eggler.

Jegyezzük meg, a svédek nagyon bánnák, ha valóra válna Eggler jóslata, hiszen azok után, hogy a másik elődöntőben Kanada 6--4-re verte őket, számukra is csak a harmadik hellyel járó bronzérem nyújtana némi vigaszt. A "juharlevelesek" döntőbe jutása mellesleg korántsem jelent meglepetést, a Kevin Martin vezette gárda a nyitány óta elismerésre méltón teljesít, ennek megfelelően csupán néhány jó gurítás választja el a dobogó legfelső fokától.

A kanadai hölgyek már csütörtök este felléphettek a díszes emelvényre, miután a bronzmeccsen 9--5-re legyőzték az Egyesült Államok együttesét.

CURLING. Férfiak, elődöntő: Kanada--Svédország 6--4, Norvágia--Svájc 7--6

CURLING. Nők, a 3. helyért: Egyesült Államok--Kanada 5--9

Nemzeti Sport 2002.02.22.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002