FONTOS


 








Zajlik az élet...
Putyin szerint Rogge elfuserálta első színrelépését

A Salt Lake City-i téli olimpia történéseinek összefoglalásával foglalkozó könyvkiadók lassan már egy teljes kötetet szentelhetnek majd a mormon fővárosban zajló játékok botrányainak, hiszen a műkorcsolya párosaranya (Jamie Sale, David Pelletier kontra Jelena Berezsnaja, Anton Sziharulidze) körül kirobbant, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és a Nemzetközi Korcsolyázószövetséget is alapjaiban megrengető ügy után, ezúttal a sífutó Larisza Lazutyina doppingesete kavart olyan hatalmas porfelhőt, amely nem csak az Orosz Olimpiai Bizottság képviselőit, de már Vlagyimir Putyin orosz elnököt, valamint az orosz törvényhozás alsóházát is "köhögésre" késztette.

Csütörtökön a magyar idő szerint este zajló 4x5 kilométeres női sífutó váltóversenyen nem álltak rajthoz az abszolút favoritnak számító, olimpiai címvédő oroszok, mivel a verseny kezdete előtt a Larisza Lazutyinánál elvégzett vér-doppingvizsgálat során a megengedettnél magasabb haematokritszintet állapítottak meg. A szabályok értelmében Lazutyina nem állhatott rajthoz, ám mivel az orosz csapatot a lejárt nevezési határidő után értesítették a vizsgálat eredményéről, ezért senki sem tudta helyettesíteni az olimpiai bajnok síelőt, így gyakorlatilag a szbornaja elesett egy újabb aranyérem megszerzésének lehetőségétől.

Az oroszok azonnal benyújtották az óvásukat, és Vitalij Szmirnov, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orosz alelnöke is gyorsan és határozottan reagált az üggyel kapcsolatban.

"A vizsgálati eredménnyel nem vitatkozunk, de úgy érezzük, hogy lehetőséget kellett volna kapnunk Lazutyina helyettesítésére. Ennek a számnak mi voltunk a toronymagas esélyesei, megfosztottak bennünket egy aranyéremtől" -- mondta az alelnök, akinek nyilatkozata utólag meglehetősen visszafogott volt ahhoz képest, amelyet egy rögtönzött sajtótájékoztató keretében az orosz küldöttség vezetője, Leonyid Cagacsev adott.

A sportvezető ugyanis nyilvánosan ultimátumot intézett Jacques Rogge-hoz, a Nemzetközi Olimpia Bizottság elnökéhez.

"Ha nincs ránk szükség a világ egyik legnagyobb sporteseményén, akkor elhagyjuk az olimpiai falut, bojkottáljuk a hátralévő versenyszámokat, nem játszunk a hoki elődöntőben, nem veszünk részt a 30 kilométeres sífutásban és nem vonulunk fel a záróünnepségen sem. Nem vagyunk marionett-bábuk, akiket a bírók mások érdekei szerint össze-vissza rángathatnak" -- mondta Cagacsev, aki egy korábban adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a Salt Lake City-i minden idők legmocskosabb olimpiája, amelyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői és a szervezők csak az észak-amerikai üzleti érdekeket tartják szem előtt, számukra csak a showbiznisz a fontos, s az olimpia szelleme egyáltalán nem érdekli őket.

Cagacsev szerint sportolóikat hátrányos megkülönböztetés éri a játékokon, hiszen a síakrobata Olga Koroljovát és az Irina Lobacseva, Ilja Averbuh jégtáncpárost lepontozták, míg a sílövő Pavel Rosztovcevtől közvetlenül a rajt előtt vettek doppingellenőrzésre nagy mennyiségű vért, amely döntően befolyásolta teljesítményét. A sérelmek közé sorolták még, hogy a csehek ellen amúgy megnyert jégkorong mérkőzésen a bírók erősen a rivális csapatot támogatták, valamint újabb adalékként véleményük szerint a műkorcsolyázó Irina Szluckaját is megfosztották a pontozók az aranyéremtől.

És mi ez ha nem politika! -- gondolhatták sokan Oroszországban, így nem véletlen, hogy Putyin elnök, valamint az állami duma is megszólalt az ügyben.

Putyin -- miután Rogge levélben kérte arra az államfőt, hogy beszélje le csapatát a visszalépésről és a záróünnepség bojkottálásáról -- úgy döntött, az oroszok maradnak a vasárnap estig tartó eseményen, ám nem ment el szó nélkül a honfitársait ért sérelmek mellett. Bírálta a pontozók tevékenységét, szerinte egyesek nem tisztelik eléggé a játékok szellemiségét, és Rogge-nak is tartogatott egy kis szurkát egyik mondatával, miszerint:

"Jacques Rogge elnök és új csapata jól elfuserálta első színrelépését."

A Vlagyimir Zsirinovszkij nevével fémjelzett liberális demokrata párt képviselői is úgy érezték meg kell szólalniuk és olyannyira elragadtatták magukat, hogy egyenesen kijelentették: olyan amerikai diszkrimináció sújtja az orosz sportolókat Salt Lake City-ben, amelyet az "Egyesült Államok a Szovjetunióval szemben sohasem mert volna megtenni."

Rogge eközben nem győzi csitítani a kedélyeket, nyugalomra és mértéktartásra kéri az orosz küldöttség vezetőit. "Úgy érzem, az olimpián senkit sem ér hátrányos megkülönböztetés. Magas színvonalú, szoros versenyeken előfordulhat, hogy nem mindig a jobb, hanem néha a szerencsésebb győz" -- mondta a belga sportvezető, akinek feltehetőleg lesznek még izzasztó napjai a játékokon.

***

Az Egyesült Államok gengszterállam -- szólt a felháborodott e-mail

Dél-korea is tiltakozik

A rövid pályás gyorskorcsolyázás férfi 1500 m-es versenyének döntőjében kizárt Kim Dong Szung esete miatt perrel fenyegetőzik a Koreai Köztársaság Olimpiai Bizottsága. Az ázsiaiak polgári bírósághoz fordulnak, ha a NOB, illetve a Nemzetközi Sportdöntőbíróság nem ad helyt az óvásuknak. Szung az első helyen ért célba, de a bírók utólag kizárták, mert állítólag szabálytalanul akadályozta a második amerikai Apolo Anton Ohnót. A dél-koreai csapat vezetői hivatalosan is bejelentették az óvást és közölték: elképzelhető, hogy nem vesznek részt a záróünnepségen.

Eközben felháborodott dél-koreai sportrajongók több mint 16 ezer elektronikus levelet küldtek az elmúlt két napban a Nemzetközi és az Amerikai Olimpiai Bizottságnak, mert véleményük szerint igazságtalanul fosztották meg honfitársukat az elsőségétől. Az Amerikai Olimpiai Bizottság (USOC) honlapja néhány órára működésképtelenné vált a beérkező e-mailek sokasága miatt. Mike Moran szóvivő szerint a levelek között volt néhány különösen goromba és obszcén is, sőt némelyikben a versenybírák által végül győztesnek nyilvánított amerikai Apolo Anton Ohnót is megfenyegették. Ezeket az üzeneteket átadták az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársainak. Az egyik dél-koreai levélíró azt javasolta elkeseredett honfitársainak, hogy tegyék pokollá az amerikai futballválogatott életét a nyári japán-koreai közös rendezésű világbajnokságon. Egy másik pedig gengszterállamnak titulálta az Egyesült Államokat, és azt írta, hogy minden pontozó az amerikaiak szolgálatában áll.

***

Kamuti szerint hiba történt

Kamuti Jenő, a NOB orvosi bizottságának tagja elmondta: jóval éjfél után ért véget az az ülés, amely Larisza Lazutyina doppingügye kapcsán kirobbant esetet tárgyalta.

"Lazutyinától a verseny előtt vettünk vért és a vizsgálat eredménye a hemoglobint tekintve a megengedett maximális tizenhat százalék helyett 16.8 volt. Tehát egyértelműen valamilyen manipuláció történt. A gond azonban az, hogy sajnos nem minden százszázalékosan az előírások szerint zajlott. A szervezőbizottság, a SLOC képviselői ugyanis nem három órával előbb, hanem valamivel később értesítették Lazutyinát és az orosz csapat vezetését. És mint kiderült, a szabályok kidolgozásánál nem gondoltak a váltók esetére. Igaz ugyan, hogy tartalékot lehet nevezni, de mivel az oroszok az első pozitív eredmény után második ellenőrzést kértek, így azt mondták, már nem maradt idő a tartalék megfelelő bemelegítésére. Mindez lényegében véve azt eredményezte, hogy az oroszok kifogásai bizonyos értelemben megállják helyüket."

***

Schmitt bízik a megegyezésben

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB protokoll-főnöke sem mehetett el szó nélkül az oroszok által kirobbantott botrány mellett. Amíg a műkorcsolya párosügy kapcsán egyetértett az orosz véleménnyel, addig szerinte a sífutásban történt kizárás nem vehető egy kalap alá azzal az esettel.

"Sajnálatos, hogy néhány esemény ismét eltereli a figyelmet az olimpiai játékok igazi lényegéről, a sportról. Az ügyek a páros műkorcsolyázásban kiadott második aranyéremmel kezdődtek. Az amerikai médiumok olyan döntést késztettek a Nemzetközi Korcsolyázószövetség javaslata alapján a NOB-ra, amely szakmailag nem indokolható. Mindezt azonban nem volna helyes a sífutásban történt esettel összefüggésbe hozni. Mint minden más kizárás, természetesen ez is nagyon felkorbácsolta az érzelmeket. Egyes körökben mindezt orosz-amerikai politikai ellentétnek, a sportbeli hidegháború kirobbanásának tekintik. Személy szerint nagyon bízom abban, hogy bár a hírek szerint a kérdéssel már az orosz parlament, a duma is foglalkozott, Jacques Rogge, a NOB elnöke Putyin elnökkel folytatott tárgyalásai alapján megfelelő megoldást talál."

Nemzeti Sport 2002.02.23.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002