FONTOS


 








BOB
Langent valóban csak saját sérülése tudta legyőzni
Amerikai előny a négyeseknél

Bobos körökben tartja magát a mondás, mely szerint Christoph Langent könnyebb megölni, mint legyőzni. Az már a négyesek második futama után kiderült, hogy az élete utolsó olimpiáján induló 40 éves sportolót valóban csak saját sérülése akadályozta meg abban, hogy befejezze a viadalt. A négyesben címvédő németnek meg kell elégednie azzal a bravúrral, hogy Salt Lake Cityben "csak" a kettesek versenyét nyerte meg. A teljes igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Langennek már az első csúszás után jelentős hátránya volt az élen állókkal szemben, amikor a másodikban utolérte a végzet. A nyolcszoros világbajnok részleges Achilles-ín-szakadást szenvedett. "Amikor a második futamban beugrottam a bobba, azonnal éreztem, hogy valami baj van és sejtettem, életem utolsó futamán megyek végig. Sajnálom, hogy így kellett elbúcsúznom az olimpiától." - szomorkodott Langen, aki 17 év alatt egyszer kényszerült verseny feladására: 1996-ban szintén Achilles-ín-sérülés miatt egy Világkupa-futamot kellett idő előtt befejeznie. Walter Hubmann, a német válogatott orvosa szerint akkor sem lehetett volna szó a folytatásról, ha Langen vezet az összesítésben. "Az egészsége a legfontosabb. Ha elszakad az ín, akkor meg kell műteni, ennyit még egy olimpia sem ér." - mondta a doktor. A sportág valaha élt legnagyobb egyénisége lépett le a színről.

Nagy egyéniségekben azért így sem lesz hiány a folytatásban, hiszen a félidőben az az amerikai Todd Hays vezet, aki a téli sportok földjének igazán nem nevezhető Texasból származik, és Ázsiában, pankrációval kereste meg a bobozásra valót. A derék amerikai - bár remekül szerepelt az idei Világkupa-futamokon - elveszítette legjobb tolóját, a doppingoláson ért Pavle Jovanovicot. Kettesben ennek megfelelően lemaradt a dobogóról, most azonban remekel. Igaz, az előnye nem behozhatatlan a holtversenyben a második helyen álló Martin Annen és André Lange előtt. A svájci és a német mindössze kilenc századdal van mögötte.


Rumsfeld védelmi miniszter Frankl Miklóssal, a magyar négyesbobcsapat tagjával beszélget

A magyarok - Frankl Nicholas, Gyulai Márton, Pintér Bertalan és Zsombor Zsolt - eredetileg a 20. helyet célozták meg, egyelőre kétszer is 27-ként értek célba, ám Langenék visszalépése miatt egy hellyel előrébb rukkoltak. Nagy riválisuk, a monacói Albert Grimaldi, közismertebb nevén Albert herceg, akinek a mieink korábban már sok borsot törtek az orra alá, most jobban áll náluk, két hellyel megelőzi a magyar egységet.

"Az első két futam után a huszonhatodik helyen állnak a fiúk - mondta Gyulai Miklós, a csapatvezető. - A tolással nincs baj, azzal elégedett vagyok, hiszen csak hajszállal maradnak el az öt másodperces időtől, ami mindenképpen jónak számít. Az összeredménynek azonban jobbnak kellene lenni. Sajnos nem elég gyors a bobunk, nem volt elég pénzünk arra, hogy átfestessük és tele van ragasztva matricával, ez is lassítja, no meg apróbb technikai hibák is akadnak. Bevallom, kicsivel jobb szereplésre számítottam."

Aki legyintene ennek az eredménynek a hallatán, az gondoljon bele, hogy a fiúk - csakúgy, mint a korábban a 13. helyen végzett Stréhli Ildikó és Kürti Éva - minden támogatás nélkül, saját pénzükből finanszírozva a felkészülésüket, utazásukat, versenyzésüket, és bobbérlésüket (merthogy annyi pénzük azért nincs, hogy egy 50 millió forintos új járgányt vegyenek) érték, érik el ezeket az eredményeket. Tőlük az is valóságos csoda, hogy sikerült az olimpiai kvalifikációjuk, és a 33 induló közül a kétségkívül meglévő technikai hátrányuk ellenére képesek megelőzni - jelen állás szerint - hetet.

BOB. Négyesbob. Az állás két futam után: 1. Egyesült Államok 1. csapata (Todd Hays, Randy Jones, Bill Schuffenhauer, Garrett Hines) 1:33.26, 2. Svájc 1. (Martin Annen, Silvio Schaufelberger, Beat Hefti, Cedric Grand) 1:33.35 és Németország 2. (Andre Lange, Enrico Kühn, Kevin Kuske, Carsten Embach) 1:33.35, 4. Svájc 2. (C. Reich, S. Anderhub, G. Acklin, U. Aeberhard) 1:33.64, 5. Egyesült Államok 2. (B. Shimer, M. Kohn, D. Sharp, D. Steele) 1:33.65, 6. Németország 1. (C. Langen, M. Zimmermann, F. Sagmeister, S. Barucha) 1:33.68, ...27. Magyarország (Frankl Nicolas, Gyulai Márton, Pintér Bertalan, Zsombor Zsolt) 1:36.44

Nemzeti Sport 2002.02.24.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002