FONTOS


 








Nem csak a győztesek kerülnek az évkönyvekbe
Búcsú kesernyés szájízzel


Johann Mühlegg is lebukott
"Nagyon lesújtott, hogy nem indulhattunk csapatban, de ugyanakkor növelte az elszántságomat -- nyilatkozta a 30 kilométeres klasszikus táv megtétele után a 36 éves orosz sífutónő, Larisza Lazutyina. -- Életemben először akadtam fenn a doppingvizsgálaton. El sem tudom képzelni, hogyan történhetett..."

Néhány óra múlva aztán ismét hatalmas képzelőerőre volt szüksége a kétszeres olimpiai bajnoknak, ugyanis a NOB utólag -- honfitársával, a nyolcadik helyen végzett Olga Danyilovával egyetemben -- diszkvalifikálta a versenyzőnőt. Az indok szerint a két orosz szervezetében, hasonlóan a spanyol Johann Mühleggéhez, az EPO nev? vérkészítménynél tízszer hatékonyabb szer, a darbopoetin nyomaira bukkantak, mely hasonlóan az EPO-hoz, de annál lényegesen hatékonyabban növeli a vérben az oxigénszállításért felelős vörösvértestek számát.

Mint ismeretes a németből spanyollá lett Mühlegg az 50 kilométeres viadal után akadt fenn a doppingvizsgálaton -- a NOB illetékesei természetesen azonnal megfosztották harmadik Salt Lake City-i aranyától (előtte a 10 kilométeres üldöző és a 30 kilométeres szabadstílusú számban diadalmaskodott), s kizárták a játékokról.

"Soha életemben nem produkáltam pozitív tesztet, és a Világkupa során is minden vizsgálaton megjelentem. Nem orvos vagyok, hanem sportoló" -- nyilatkozott értetlenül az eset után a spanyol rádiónak Mühlegg, akire egyébként már VK-győztes vetélytársa, Per Elofsson is gyanakodott: "A harminc kilométeres viadalon olyan gyorsan haladt, amilyet még sosem láttam -- mondta a svéd sífutó. -- Örülök, hogy a NOB szigorúan veszi az ellenőrzéseket, mert a csalók egyre kevésbé érezhetik biztonságban magukat."

A spanyol sajtó egyébként lesújtva számolt be a hírről, ám néhány lap cikkében a méltatlankodás mellett a szánakozás is megjelenik. "Mühlegg csalása a spanyol sport világszégyene. Egy szempillantás alatt kémiai trükké vált minden" -- írta az El Mundo. A madridi lap, amely korábban -- amikor a spanyol állampolgárságot fölvette -- kiállt mellette, most arra szólította fel a német származású sportolót, hogy vállalja a felelősséget, s egyben figyelmeztette, hogy ne számítson kellemes fogadtatásra. Az El Mundo szakírója szerint az eset megkívánja, hogy a sportminiszter a parlament előtt számoljon be a történtekről.

Még ennél is szigorúbban fogalmaz az As, amely egyszer?en szélhámosnak nevezi a sífutót, és ugyanakkor támadja a spanyol sportvezetést is.

"Tulajdonképpen megérdemeltük. Minden túlságosan egyszer?nek t?nt. Megszerzünk és pénzelünk egy sportolót, arra kérjük, hogy a mi zászlónk alatt versenyezzen és nyerjen érmeket, továbbá biztatjuk, hogy népszer?sítse a sportágát és vigye hírét országunknak a világban. Cserébe hagyjuk, hogy úgy készüljön fel, ahogy akar. Azt sem tudjuk, hogy húst eszik-e vagy halat. Nem ellenőrizzük, hogy mi van a gyógyszeres dobozában" -- szól a nem túl hízelgő kritika.

Engedékenyebb viszont az ABC, amely szerint "...Juanito valószín?leg a rendszer egyik áldozata". A konzervatív lap úgy véli, nem ez a megfelelő pillanat Mühlegg földbe döngölésére.

A sífutó egyébként nemcsak a sajtóban lett kegyvesztett, hatalmas presztízsveszteséget jelent számára, hogy a doppingbotrány miatt I. János Károly király is későbbi időpontra halasztotta azt a szerdára tervezett találkozót, amelyen az ötkarikás játékok spanyol hősét fogadta volna.

A spanyol állami és sportvezetők ugyanakkor változatlanul állítják, hogy az 50 km-es számban szerzett aranyérmétől megfosztott sífutó korábbi teljesítménye továbbra is tiszteletet érdemlő.

"A történtek ellenére kivételes képesség? sportolónak tartjuk -- mondta egy rádióinterjúban Pilar del Castillo sportminiszter. -- Hangsúlyozom, a kormány elítéli a tiltott szerek fogyasztását, de mégis örülünk, hogy az első két aranyat sikerült megmenteni."

Az olimpiai bizottság elnöke, Alfredo Goyeneche továbbra is furcsának tartja, hogy Mühlegg csak az utolsó alkalommal bukott meg: "Szerintem abszurd, hogy kétszer is mindent rendben találtak nála, s aztán a harmadik teszt hozott pozitív eredményt..."

Az ibériaiaknál jóval keményebben lépnek fel az oroszok, akik úgy döntöttek megfellebbezik az NOB végrehajtó bizottságának döntését, amely doppingolás miatt vasárnap kizárta a női 30 km-en első Lazutyinát.

"Tudjuk, hogy Larisza ártatlan, és néhány napon belül perre visszük az ügyet a nemzetközi Sportdöntőbíróságon" -- jelentette be Viktor Mamatov küldöttségvezető, s hozzátette, ez is annak a hadjáratnak a része, amely az orosz versenyzők ellen folyik Salt Lake Cityben.

Az ügy kapcsán természetesen megszólalt Jacques Rogge, a NOB elnöke is, aki szerint a doppingolás miatt kizárt sportolók elvesztették a becsületüket.

"A lebukott versenyzők nimbusza sérül, a sportszeretők társadalmában többé már nem lehetnek példaképek. Még akkor sem, ha a szabályok szerint nem foszthatjuk meg őket minden megszerzett érmüktől -- fogalmazott a belga sportdiplomata. -- Ez morális kérdés. Az aranyérem, és ezzel az olimpiai bajnoki cím is szimbolikus kitüntetés, és mivel vétettek a fair play szelleme ellen, elt?nt a varázs."

A NOB elnökének szavai azonban némiképp magyarázkodásnak t?nhetnek annak ismeretében, hogy Jean-Claude Killy, az 1968-as grenoble-i téli olimpia háromszoros francia aranyérmese már korábban figyelmeztette a nemzetközi szervezet illetékeseit, hogy az olimpián számítani lehet a darbopoietin felbukkanására. A francia sportvezető, aki maga is NOB-tag, a 2000-es év végéig a Tour de France kerékpáros körversenyt szervező társaság elnöke volt, s ebben a minőségében ismerte meg a szert.

Tavaly novemberben egyébként az olasz sajtó is cikkezett arról, hogy a darbopoietin, amely alapvetően a vérszegénységben, veseelégtelenségben, illetve rákban szenvedők kezelésére szolgál, az EPO-hoz hasonló hatást fejt ki. Egyes információk szerint a készítmény az elmúlt év végén a spanyol feketepiacon is felbukkant, a BBC televízió pedig úgy tudja, hogy mostanra az interneten keresztül is hozzá lehet jutni.

A szer használatát a UCLA egyik professzora, Don Catlin vezette olimpiai laboratórium által kidolgozott módszerrel lehet bizonyítani. A tesztek egyelőre nagyon sokba kerülnek, ezért a játékok során csak akkor alkalmazták, ha előzőleg az egyszer?bb vérvételes vizsgálat valamilyen rendellenességet mutatott ki.

A rengeteg negatív visszhang mellett némileg meglepőnek t?nik az orosz m?korcsolyázó, Anton Sziharulidze reakciója az eset kapcsán, ugyanis a párosban Jelena Berezsnaja oldalán -- a kanadai Jamie Sale, David Pelletier duóval holtversenyben -- aranyérmes sportoló szerint a botrányok jót tesznek a téli játékoknak, mivel növelik a nézettséget.

"Ezek a szomorú esetek a televíziók elé csalták az embereket -- mondta Sziharulidze. -- Ha az olimpia zökkenőmentesen zajlik le, senki sem nézte volna..."

Valami serkentőszert ő is megérdemelne...

***

Tiltott szerek a téli olimpiákon

A doppingellenőrzések 1968-as bevezetése óta a Salt Lake City-i játékokig mindössze öt teszt hozott pozitív eredményt téli olimpiákon. Ezúttal három ilyen eset is akadt. Mühlegg, Lazutyina és Danyilova szervezetében egyformán a darbopoetin nev? szer használatát mutatták ki, akik ezzel csatlakoztak a keletnémet jégkorongozó, Alois Schlöder, az orosz sífutónő, Galina Kulaková, a csehszlovák jégkorongozó, Frantisek Pospisil, a mongol sífutó, Batsuch Purejval és a lengyel jégkorongozó, Jaroslav Morawiecki alkotta "elithez".

Év Helyszín Ellenőrzések száma Pozitív minta
1968 Grenoble 86 --
1972 Szapporo 211 1
1976 Innsbruck 390 2
1980 Lake Placid 440 --
1984 Szarajevó 424 1
1988 Calgary 492 1
1992 Albertville 522 --
1994 Lillehammer 499 --
1998 Nagano 621 --
2002 Salt Lake City még nem ismert 3

Nemzeti Sport 2002.02.26.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002