FONTOS


 








A sportolók olimpiája volt
Rogge elégedetten távozott

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke vasárnap, a jégkorongdöntő és az ünnepélyes záróünnepély között tartotta meg az olimpiát lezáró szokásos nemzetközi sajtóértekezletet. A sajtóközpont konferenciatermét zsúfolásig megtöltő tudósítókat mosolygós arccal, vidáman kérdezte: "Remek olimpia végéhez értünk. Remélem, önök valamennyien nagyon élvezték ezt a csodálatos versenyt."

Ezek után az egyes kérdésekről címszavakban beszélt. Kiemelte, hogy Salt Lake Cityben a sportolók olimpiáját rendezték meg, a versenyzők tökéletes elhelyezésben, étkezésben részesültek, ezt maga is kipróbálta. A biztonságot a katonaság és a rendőrség közrem?ködésével kifogástalannak, az információs rendszert a most bemutatkozott új partnercégnek, a Semának köszönhetően tökéletesnek, a közlekedést pedig a legjobbnak ítélte az eddigi olimpiák történetében.

Véleménye szerint az érdeklődés a várakozáson felülinek mondható: 1.3 milliárd belépőt adtak el és az amerikai televízió nézettsége 19.2 százalékos volt, szemben a sydneyi olimpia 16 százalékos érdeklődésével. A doppingellenes küzdelemben a NOB következetes, erősíti a harcot, hogy sikerüljön minden, esetleg rossz útra tévedt sportembert gondolkozásra késztetni, leleplezni. Ezt követően az újságírók kérdéseire válaszolt, amelyek közül néhányat érdemes külön is kiemelni.

-- Miként vélekedik a doppingesetekről?

-- Küzdelmünk elszánt és következetes. Az ellenőrzés módszerei is fejlődnek, a nemzetközi piacon alig három hónapja megjelent Darbepoetin alkalmazását is lelepleztük. A vétkes sportolót csak arról a versenyről lehet kizárni, amelyen a dopping használata bebizonyosodott, ezért a korábbi versenyen nyert érmét nem vehetjük vissza. Ez technikai kérdés. A dolog másik oldala már etikai, morális ügy. A megnyitón is elmondtam, hogy vannak akik elsőként érnek a célba, azok győztesek. S vannak igazi bajnokok, akik betartják a sportszer?ség szabályait, tisztelik ellenfeleiket, tartózkodnak a doppingtól, nem kívánnak meg nem engedett eszközökkel, csalással előnyhöz jutni. Ezeket az igazi bajnokokat joggal tiszteli a sportvilág.

-- Jó döntésnek tartja, hogy a páros m?korcsolyázóknál utólag adtak aranyérmet a kanadaiaknak?

-- Miután beigazolódott, hogy befolyásolás nyomán részrehajlás történt, nem volt tárgyilagos a pontozás, ezért a kanadai kettőst kárpótolnunk kellett. Ezt a jelen helyzetben kénytelenek voltunk megtenni.

-- A megszokottnál ezúttal sokkal több ügy kavarta a kedélyeket. Érzése szerint ezek nem zavarták meg a játékok rendjét és a sportolókat?

-- Az olimpiai faluban a sportolók között laktam, s állítom, hogy a versenyzőket a különböző ügyek egyszer?en nem érdeklik. Versenyeikre készültek, s miután befejezték azt, élvezték az olimpia csodálatos hangulatát.

-- Gazdaságilag sikeres olimpiát zárt Salt Lake City?

-- Különböző számok repkednek a levegőben, a dolgokat azonban ha nehéz is, de külön kell választani. Az utak építése, repülőtér bővítése, város szépítése talán különben is szükséges lett volna. Az új csarnokok, fedett létesítmények, új sípályák a várost gazdagítják, hiszen itt maradnak, Salt Lake City polgárai használhatják majd. Csak a harmadik tétel, a versenyek megrendezése, a sportolók elhelyezése, étkeztetése, közlekedésének megszervezése jelenti az olimpia igazi költségeit. Salt Lake Cityben nem volt drágább az olimpia, mint Lillehammerben vagy Naganóban, de mindenki, aki csak itt volt, vagy a televízión követte a versenyeket, azok láthatták, meggyőződhettek róla, hogy Salt Lake City csodálatos olimpiát rendezett.

-- Mikorra várható az athéni nyári játékok programjának véglegesítése?

-- Novemberben a Mexikóban tartandó rendkívüli ülésen pontosítjuk a 2004-es nyári olimpiai játékok műsorát, benne a vívás programját is, és ha nem is teljes két évvel, de huszonkét hónappal a játékok előtt végleges lesz a menetrend.

Nemzeti Sport 2002.02.26.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002