Készül a magyar férfi bobgárda is a február 8-án kezdődő téli olimpiára. Ez abban is megnyilvánul, hogy - amint az a felvételen jól érzékelhető - az együttes három tagja, Gyulai Márton, Pintér Bertalan és Zsombor Zsolt nagy erővel egy személygépkocsit tol a Népstadion aszfaltján. "Amatőrök vagyunk, az autó Zsomboré" - ad rövid helyzetértékelést Gyulai, aki a legbiztosabb csapattaggal, a járművet vezető Nicholas Frankllal jelenleg "utófelkészülési álversenyen" vesz részt Cortina d’Ampezzóban. Frankl, a korábbi gokartpilóta ugyanis egy hónapja ült legutóbb a szerkezetben, ami rosszul veszi ki magát a bob Salt Lake City-beli versenyidőpontja (22. és 23.) előtt.

A fiúk amúgy szeptember végén kezdték az autótolást, és nagyon komolyan veszik magukat. Igazából hatan vannak: Frankl, Gyulai, Pintér és Zsombor mellett Pallai Péter tagja a később négyessé redukálódó ötös keretnek, amolyan vésztartalékként pedig az atlétaként a közelgő Európa-bajnokságra készülő Gyulai Miklós segédkezik - kvázi csapatvezetőként - a többieknek. Kis magyar bobtörténelem: az 1994-es lillehammeri olimpián a Frankl, Gyulai Miklós páros "úttörőként" a 28. helyen végzett, négy évre rá, Naganóban pedig már a Frankl, Pallai, Zsombor, Pintér kvartett csusszant be a 24. helyre. Ennek megfelelően - miként Gyulai Márton fogalmaz - most a huszadik pozíciót szeretnék elcsípni. Nem lesz könnyű. "Már csak azért sem, mert ez nehéz sportág. Az emberek annyit látnak belőle, hogy bukósisakot viselő sportolók tolnak egy szekrényt, amelybe aztán mind beülnek, és a célig csúsznak. A valóság kicsit más" - jegyzi meg Gyulai, aki már az első, nyolc évvel ezelőtti együttes pályáját is végigkövette. Az akkori duó tagjai közül tudniillik Gyulai Miklós a testvére, így gyakran sertepertélt az előkészületek gyanánt hagyományosan autót toló kettős mellett.

"Ha rajtam múlik, be is szállok, csakhogy tizenhárom évesen ezt nem engedték meg nekem - mondja Márton. - Még szép, teszem hozzá, hiszen a bob veszélyes üzem. Hogy messzire ne menjek: a kormányosoknak vezetői licencet kell szerezniük az erre szakosodott iskolában, ugyanis elsőre durva lenne száznegyven kilométer per órás sebességgel végigszáguldani a jégveremben egy korcsolyatalpakra épített szerkezettel." Ám ne feltételezzük, hogy ezzel el is van intézve; a tolóknak szintén hatalmas a szerepük a produkcióban. Mindenekelőtt sprinteri, nem utolsósorban akrobatikus képességekkel kell bírniuk: "A legfontosabb, hogy egyszerre mozogjunk, különben megborulunk. Szinkronban lenni pedig nem könynyű, mert tolás közben sok mindenre kell ügyelni: túl azon, hogy bukósisakkal a fejen, a kezet egy adott pontra támasztva egyre gyorsabban rohanunk a jégen, nem csupán arra kell figyelnünk, hogy el ne csússzunk, illetve jó ütemben ugorjunk föl a mozgólépcsőre, hanem arra is, hogy amikor végre beugrunk, ne rúgjuk gerincen az előttünk lévő sporttársat."

Eddig az elmélet - de hát hol marad a gyakorlat? A Népstadion aszfaltja nem feltétlenül ideális felkészülési hely egy téli olimpiára. "Az kétségtelen, hogy van némi különbség a legjobbak és a mi csapatunk felkészülése között. Amíg náluk komplett kiszolgáló személyzet figyel a bobra és a tréningekre, addig nekünk se edzőnk, se bobunk; versenyeken pedig az ötödik ember tisztogatja a járgányt. Azért gyakoroltunk már élesben is: fedett pályás, fotocellás bobtoló pályán tökéletesítettük a technikát, majd videóról elemeztük a látottakat. Az olimpia előtt Calgaryban folytatjuk a munkát, és akkor dől el, ki marad ki a csapatból."

Ez utóbbi kapcsán Márton hozzáteszi, hogy feltehetőleg az nem ül be a négyesbe, aki a legrosszabb időt produkálja majd az edzésen, és hogy ők nem primitívek: hatan kezdték a munkát, és hatan jóban-rosszban összetartanak. Másként: "Előre tisztáztuk, hogy tévén is lehet nézni az olimpiát. A szobában legalább meleg van."

Még egy kérdést szegezünk a nyilatkozónak, empatikusan. E szerint: autótolás közben szoktak-e rájuk megértően, hogy azt ne mondjuk, belátóan nézni?

- Akadtak vasárnap délelőttjeink, amikor egy régi telepen gyakoroltunk. Akkor eszembe jutott, hogy ha valaki a környező házak ablakából néz minket, akkor nyilván fölteszi magában a nagy kérdést. Jelesül: minek tudható be, hogy fiatalok hangos utasításokkal megtolnak egy kocsit, amely negyven méter múlva beindul, visszatolat, majd leáll, aztán megint jönnek a fiatalok, és kezdődik minden elölről. Mentőt azért még nem hívtak hozzánk.

Murányi András, Népszabadság 2002.01.22.