FONTOS


 








Rajt Salt Lake Cityben

A 19., Salt Lake City-i téli olimpia rajtja előtt néhány, nálunk is népszerű sportágban (műkorcsolya, sífutás, biatlon, alpesi sí, síugrás, jégkorong) tartunk esélylatolgatást. Mivel az olimpián elég egyszer nagyot alkotni, meglepetések is akadnak majd bőven, ám ezek értelemszerűen kimaradnak ebből az összeállításból. Ami biztos, és a versenyszámok szaporodásával számítani is lehetett rá, hogy rekordnak számító, 77 ország 2531 sportolója indul az idei ötkarikás játékokon.


Az utolsó simítások az olimpiai logón a bobversenyek helyszínén
Az eddigi csúcsot a négy évvel ezelőtti naganói játékok szolgáltatták, akkor 72 nemzet 2177 versenyzője állt rajthoz. A mezőny növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy, mint ismert, tízzel több számban (78) avatnak majd bajnokot, mint 1998-ban.

A legnépesebb csapat a házigazda Egyesült Államokat képviseli: a téli játékok történetében először haladja meg a 200 főt egy küldöttség létszáma, ugyanis 211 amerikai sportoló vonul majd a megnyitón. A második Oroszországból 162-en, a harmadik Németországból 158-an érkeztek. Először küld versenyzőt a havas-jeges sportágak legnagyobb eseményére öt állam, Hongkong, Tádzsikisztán, Thaiföld, Nepál és Kamerun. Nos, nem ők lesznek a főszereplők...

Katarina Witt, Boitano, Urmanov, Torwill és Dean, Bajul, Griscsuk és Platov - s még sorolhatnánk a neveket, akik a közelmúlt téli olimpiáin milliókat szögeztek a televíziós képernyők elé. Nem nagy kockázat megjósolni, hogy a Salt Lake City-i játékok után is elmondhatjuk, hogy a műkorcsolya és a jégtánc versenyei igazi sportcsemegét jelentettek; addig is, elöljáróban az esélyeket illetően csemegézünk.

Az biztos, hogy mind a négy számban új olimpiai bajnokokat avatnak, hiszen a naganói győztesek (Kulik, Lipinski, Kazakova és Dmitrijev, Griscsuk és Platov) már befejezték az "amatőr" korcsolyázást. A férfiverseny kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az olimpia hivatalos internetes honlapján szavazás zajlik a leendő győztes személyét illetően. Nos, az eddig beérkezett több mint 9300 voksoló 29 százaléka Jagugyinra tippel, s az oroszok háromszoros világbajnoka mögött a következő a sorrend: Eldredge (amerikai, 22), Stojko (kanadai, 19), Pljusenko (orosz, 19), Goebel (amerikai 7), egyéb (4). Mi a szavazatunkat az alulértékelt Pljusenkónak, az elmúlt évi világbajnoknak adjuk, aki véleményünk szerint is Jagugyinnal meccsel majd az aranyéremért. Az anyai ágon magyar származású Stojko 1994-ben és 1998-ban is ezüstérmes volt az olimpián, de most a dobogó harmadik fokára is nehéz lesz odaérnie.

A nőknél orosz-amerikai "csúcstalálkozó" várható, a négyszeres világbajnok, naganói ezüstérmes Kwan ellen az oroszok legnagyobb ásza, Szluckaja lehet, bár az év eleji Eb-n gyengélkedett, s Lausanne-ban Butirszkaja megelőzte. Az oroszoknak párosban is jók az esélyeik, három kiváló kettőssel rendelkeznek, s közülük a Berezsnaja, Sziharulidze duó a naganói ezüstjét most akár aranyra is válthatja. Az persze intő jel lehet, hogy a tavalyi vb-n a kanadai Sale, Pelletier páros mögé szorult. Jégtáncban viszont pontozó legyen a talpán, aki a francia Anissina, Peizerat és az olasz Fusar-Poli, Margaglio kettős között dönteni tud. Más aligha szólhat bele az elsőség kérdésébe.

A téli olimpiák történetének legeredményesebb versenyzője, a norvég sífutókirály, Björn Dählie (8 aranya és 4 ezüstje van!) már visszavonult, s hogy Salt Lake Cityben ki léphet a nyomába, azt már jóval nehezebb megtippelni. A Világkupa-sorozat állása alapján mindenesetre a svéd Per Elofsson lehet a legnagyobb éremhalmozó, aki a szakértők szerint öt medált is szerezhet. De illik számolni a spanyol színekben szereplő Mühlegg-gel, az észt Mae-vel, s természetesen a norvégokkal is, az élen Alsgaarddal és Auklanddal. Naganóban a nőknél az oroszok mind az öt számban győztek, amit most aligha ismételnek meg. Bár a 26 éves Csepalova vitathatatlanul napjaink egyik legjobbja, s Danyilova is a legszűkebb elitbe tartozik, ne feledjük, hogy a norvég Skari és a cseh Neumannova is ott lesz a mezőnyben. S az ötszörös olimpiai bajnok Lazutyina is, igaz, ő már a 37. életévét tapossa a havon.

A sífutást és a biatlont frappánsan Ole Einar Björndalen személye révén köthetjük össze, hiszen a norvég mindkét sportágban otthonosan mozog. Sífutásban is vannak érmei Világkupa-versenyekről, de ha puskát is cipel a hátán, még "veszélyesebb". Naganóban a sílövészet 10 km-es távján ő győzött, s nem lenne meglepetés, ha most is nyerne. A Világkupában a francia Poirée vezet az orosz Rosztovcev előtt, s mellettük reálisan még a németek pályázhatnak a dobogóra. A nőknél pedig leginkább a Vk-rangsor első két helyezettje, a svéd Forsberg és az ukrán Zubrilova, illetve Poirée norvég felesége, Liv Grete Poirée-Skjelbreid. Ám a biatlonban néha teljesen felbillen a papírforma, a legnagyobb favoritok is elpuskázhatják az esélyeiket, s jön valaki az ismeretlenségből, aki arra a napra mesterlövész lesz, és már viszi is az aranyat.

Alpesi síben nem kell lőni, sőt tölteni se, hanem csak száguldani lefelé a lejtőn. Négy éve Naganóban egy elképesztően nagy bukás után Hermann Maier tette ezt a leggyorsabban, két arany lett a jutalma. Az osztrák "Herminátor" ezúttal déltengeri üdülést tart címvédés helyett, mivel hosszú tépelődés, próbálkozás után kiderült, hogy augusztusban eltört lába a gyors gyógyulás ellenére nem bírja még a csúcsterhelést. A sportág királyának távollétében a sokoldalúság két norvég megtestesítője, Kjetil-Andre Aamodt és Lasse Kjus tehet újabb medálokat a vitrinjébe. Aamodt tavaly a St. Anton-i vb-n eljutott élete 15. világversenyes érméhez, ez csúcs a maga nemében.

Az osztrákok Maier távollétében az idei összetett Világkupa élén álló, a lesikló Vk-t már megnyerő (!) Stefan Eberharterben bízhatnak a leginkább. A 32 éves veterán olyan, mint a bor, a korral érik: bár eddig csupán egy 1991-es vb-arannyal büszkélkedhet, idén a gyors számokban (lesiklás, szuper-G) rendre brillírozik. Maieren kívül hiányzik majd az osztrákoktól szintén sérülés miatt a szlalomvilágbajnok Mario Matt, valamint az egyik Strobl, Josef, de marad annyi spiritusz a piros-fehér-piros mezesekben (Fritz Strobl, Walchhoffer, Schönfelder stb.), hogy ott legyenek a végelszámolásnál. A horvát remények megtestesítője a szlalom-Vk-t vezető Ivica Kostelic (akinek húga, Janica volt a tavalyi idény hölgysztárja), a svájciaké Didier Cuche, a franciáké az óriásmű-lesiklásban élen álló Frederic Covili. A hazai sípálya előnyét kihasználhatja az amerikaiak közül a tavalyi vb-n szuper-G-ben nyertes Daron Rahlves vagy a technikai számokban kitűnő, idén feltűnt Bode Miller.

A nőknél ugyanezt teheti Picabo Street, a szuper-G ötkarikás címvédője, aki a Salt Lake City-i játékok után vélhetően visszavonul. Azért felesleges fogadni túl nagy pénzben a sikerére, hiszen nem tartozik az esélyesek közé, nem úgy, mint a tavalyi Vk-idényben rosszul, idén viszont jól szereplő osztrák hölgyek. Manuela Dorfmeister és Renate Götschl vezeti az összetett Vk-t, ha bármelyikük bármit megnyer a három Salt Lake City-i alpesisí-helyszín egyikén, az korántsem lenne meglepetés. A címvédők közül két csillag (Katja Seizinger és Deborah Compagnoni) visszavonult, a német Hilde Gerg viszont még ott van a spiccen.

A tavalyi Vk-idény sztárja, a bátyja révén már említett Janica Kostelic idén műtétje után lábadozott, de legalább itt van, s viszi a horvát lobogót a megnyitó ünnepségen. Sajnos nem teheti meg ezt Regine Cavagnoud, aki egy edzésen elszenvedett baleset következtében nemrég hunyt el, helyette Laure Pequegnot a francia éremvárományos, mégpedig szlalomban. Az olaszok a gyors számokban jó Isolde Kostnerben bízhatnak, a svájciak favoritja Sonja Nef. Mindkét nemre vonatkozik, hogy a sportágban, annak is főként a szlalomszakágában a piskótaalakú, jobban forduló, erőteljesebb stílust követelő carvingléc térhódítása átrendezte az erőviszonyokat.


A síugróversenyek nagy esélyese, Sven Hannawald már a helyszínen gyakorolt
Síugrásban is hatalmas szerepe van a lécnek, amely hosszú és széles, de a versenyzők alkatának is. Állítólag minél magasabb és vékonyabb az illető, annál messzebbre száll. Sven Hannawald, aki a sporttörténet során először nyerte meg úgy a hagyományos négysáncversenyt, hogy minden állomáson sikert aratott, speciel 184 centi és csak 64 kiló. A német klasszis akár közép- (90 méter), akár nagysáncon (120 méter) esélyes a végső sikerre, mint ahogy csapatban is, Martin Schmitt-tel, Stefan Hockéval és a többiekkel. Adam Malysz, a tavalyi négysánc és az összetett Vk győztese, az idei vezetője Lengyelország egyetlen Salt Lake City-i éremvárományosa. Ugyanerre akad sansza az 1999-es négysáncnyertes, a legutóbbi Vk-viadalokon nagyszerűen szereplő osztrák Andreas Widhölzlnek. A négy éve Naganóban, hazai sáncon brillírozó japánok ezúttal szóra sem érdemesek...

Az egyéni sportágak után nézzük a legnépszerűbb téli csapatsportot, a jégkorongot! Miracle on Ice, azaz csoda a jégen - ekként vonult be az amerikai sporthistóriába az 1980-as amatőr válogatott valószínűtlen olimpiai bajnoki diadala. Ha Salt Lake Cityben is a jenkik győznének, az most legkevésbé sem tartozna a csoda kategóriájába, egyrészt azért nem, mert a történelem mellettük szól - az eddigi három hazai olimpián (1932 és 1980, Lake Placid, 1960, Squaw Valley) két arany és egy ezüst a mérlegük -, másrészt soha nem volt ilyen erős csapatuk, mint most.

A történelmi párhuzamot erősítendő, idén is Herb Brooks, az 1980-as sikeredző dirigálja a Team USA-t, két apró különbséggel. Az egyikkel nincs mit kezdeni, mert adottság: Brooks ma már 64 éves, hivatalosan nyugdíjas. A másik: 22 éve egy álló esztendőn át formálhatta, gyúrhatta a saját képére az egyetemistákból álló társulatot, most viszont írd és mondd, egy (!) napja lesz arra, hogy csapatot formáljon a milliomos NHL-sztárokból. A ligát február 14-én zárják be 12 napra, s az amerikaiak 15-én mutatkoznak be Finnország ellen.

A Sporting News és a Hockey News olimpiai jóslatában az ezüstöt szavazza meg a házigazdának, a Sports Illustrated a 4. helyet - abban viszont valamennyi szaktekintély megegyezik, hogy Kanada az esélyes. A jenkiknek nincs igazán jó kapusuk (a Rangers 35 éves portása, Richter csak szükségmegoldás), a hátvédsor a 40 éves Cheliosszal, a 37 éves Housleyval és a 34 éves Leetch-csel afféle viaszpanoptikum, ám a csatársorban hemzsegnek a nagyágyúk: Brett Hull, Amonte, Lecrair, Roenick, Modano, Tkachuk mind-mind a szupersztár kategória elején áll.

Kanada - az ősz sörényű torontói tréner, Pat Quinn irányítása alatt - győzelemre ítéltetett. A juharlevelesek ötven éve nem nyertek olimpiát, s 1998-ban Naganóban Wayne Gretzkyvel, a mostani szakmai igazgatóval együtt is csak a 4. helyig jutottak. Most egyetlen körülmény kavarhat be a csapatnak: ha az idén csak közepes formában védő három kapus, Brodeur, Joseph és Belfour mindegyike csődöt mond. Patrick Roy, a világ egyik legjobb hálóőre lemondta a szereplést életkorára (36 éves) hivatkozva. Amúgy mind hátul - Pronger, MacInnis, Jovanovski -, mind elöl - Lemieux, Sakic, Kariya, Fleury, Lindros, Shanahan, Yzerman - túlteng a tehetség. A Karia, Lemieux, Sakic sor pompásan muzsikált szombaton az All Star-meccsen, s a találkozót követően Mario Lemieux (36), napjaink hokilegendája kijelentette: élete első, s nyilván utolsó olimpiáján nem létezik más elfogadható eredmény, csakis az aranyérem.

Sokaknak Oroszország a "titkos" favoritja, még úgy is, hogy Mogilnij és Zubov lemondta a szereplést. Őket Vjacseszlav Fetyiszov, a teljhatalommal felruházott csapatfőnök és vezetőedző lehazaárulózta, majd kijelentette, hogy nélkülük is megnyerik az olimpiát. Minden idők egyik legjobb hátvédjének nincs is más választása, mert nyílt titok: az orosz hokiszövetség posztkommunista vezérei csak arra várnak, hogy az örök forradalmár Fetyiszov megbotoljék, s helyére visszaküldjék a korábbi gyűlölt szövetségi kapitányt, Borisz Mihajlovot. A világklasszisok szinte szétfeszítik a csapat kereteit: Habibulin, a szombati All Star-meccs hőse e pillanatban az NHL legjobb kapusa, Zsitnyik, Goncsar, Kasparaitis sziklaszilárd bekkek, a két Bure, Fjodorov, Jasin, Kovaljov, a 18 éves kölyökzseni, az ifjú csillagok mérkőzésén 7 gólt ütött Kovalcsuk, valamint Larionov, aki nyugodtan a kölyök apja lehetne a maga 41 évével, mind korszakos korongozó.

A csehek címvédése sem kizárható, Hasek, a Dominátor most is biztos pont a kapuban, a csatársorban pedig Jagr, Sykora, Elias, Straka, Hejduk, Lang, Dopita neve félelmet kelt az ellenfelekben. Az 1994-es olimpiai bajnok svédek Forsberg nélkül esélytelenek, miként a finnek sanszait is megcsappantotta Koivu rákbetegsége. A szlovákok viszont, ha túljutnak a selejtezőn, akkor rendelkezésre álló NHL-csillagaikkal - Pálffy, Bondra, Demitra, Nagy, Országh, Satan - bárkit meglephetnek.

Minket pedig az lepne meg, ha nem ez lenne minden idők legszínvonalasabb hokitornája.

Ch. Gáll András, Deák Zsigmond, Fábik Tibor, Népszava 2002.02.08.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002