FONTOS


 








Mühlegg visszavonul

Visszavonulását fontolgatja Johann Mühlegg sífutó, akit a Salt Lake City-i téli olimpián doppingoláson értek, s ezért megfosztották az 50 km-en szerzett aranyérmétől. Benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a hasonló vádakkal illetett két orosz "kolléganő", Larissza Lazutyina és Olga Danyilova.

Kijelentette: minden valószínűség szerint abbahagyja az aktív sportolást, és ezt már a játékokon elhatározta. " Az 50 km utolsó 50 méterén tudtam, hogy ez életem utolsó versenye" - nyilatkozott a spanyol ABC című lapnak, bár később hozzátette, hogy még átgondolja a döntést.

Mühlegg továbbra is kitart amellett, hogy semmiféle tiltott szert nem használt, és ezt be is fogja bizonyítani. "Vannak, akik nem akarják, hogy a spanyolok ennyi érmet nyerjenek" - mondta a német származású versenyző, aki 30 km-en és az üldözéses számban is győzött. "Bár nem vagyok sírós típus, de az eset miatt sok könnyet ejtettem. Megértem, hogy a történtek után sem I. János Károly király, sem José María Aznar kormányfő nem volt hajlandó fogadni."

Az El Mundo csütörtöki száma arról számolt be, hogy Juan Antonio Gómez-Angulo sportügyi államtitkár bejelentette: Mühlegg eltiltása alatt megvonják a sífutó anyagi támogatását.

Lazutyina és Danyilova benyújtotta fellebbezését

Benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a Salt Lake City-i téli olimpián doppingoláson ért két orosz sífutó, Larissza Lazutyina és Olga Danyilova. A CAS illetékese azt mondta: a két sportolónak és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak írásban kell közölnie álláspontját, de természetesen meghallgatásra is sor kerül majd. Az eljárás várhatóan négy hónapot vesz igénybe.

A sífutókat február 21-én ellenőrizték, a szervezetükben darbepoetin nyomaira bukkantak. Mivel az eredményre csak három nap múlva derült fény, a záró napon mindketten elindultak 30 km-en. A pozitív teszt ismeretében azután Lazutyinát megfosztották az első, Danyilovát a nyolcadik helyétől.

Ügyvédeik szerint nonszensz, hogy olyan készítmény használata miatt kell védekezniük, amely nincs rajta a tiltott szerek listáján. A NOB orvosi bizottsága erre a felvetésre korábban úgy reagált, hogy a darbepoetin még csak néhány hónapja jött "divatba", ezért nem szerepel a felsorolásban. Ugyanakkor az illetékesek az olimpia előtt mindenkit figyelmeztettek arra, hogy ez is doppingszernek minősül.

[origo] 2002.03.14.

Továbbra is fókuszban az olimpia doppingügyei
Törölhetik az osztrák eredményeket

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke pénteken, oslói látogatása során kijelentette: elképzelhető, hogy törlik az osztrák északi síválogatott néhány versenyzőjének Salt Lake Cityben elért eredményeit.

A téli játékok után az osztrák sportolók szálláshelyén infúziós eszközöket és üres vértasakokat találtak, és megfogalmazódott a gyanú, hogy a versenyzők vérdoppingot alkalmaztak. Az osztrákok azt a magyarázatot adták, hogy a gyorsabb regeneráció érdekében vért vettek a versenyzőktől, majd ibolyántúli (UV) kezelés után visszajuttatták azt a szervezetükbe. Ezt az eljárást nem tiltja a NOB. "A vizsgálat lezárásáig nem szeretnék sokat beszélni az esetről, de természetesen előfordulhat, hogy utólag meg kell semmisíteni néhány eredményt" - mondta Rogge nem sokkal Budapestre indulása előtt. Az osztrák sífutók 30 kilométeren ezüst- és bronzérmet nyertek Christian Hoffmann, illetve Michail Botvinov révén.

Eközben benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a Salt Lake City-i téli olimpián doppingoláson ért két orosz sífutó, Larisza Lazutyina és Olga Danyilova. A CAS illetékese azt mondta: a két sportolónak és a NOB-nak írásban kell közölnie álláspontját, de természetesen meghallgatásra is sor kerül majd. Az eljárás várhatóan négy hónapot vesz igénybe. A sífutók szervezetében darbepoetin nyomaira bukkantak, és ügyvédeik szerint képtelenség olyan készítmény használata miatt védekezni, amely nincs rajta a tiltott szerek listáján. A NOB orvosi bizottsága erre a felvetésre korábban úgy reagált, hogy a darbepoetin még csak néhány hónapja jött "divatba", ezért nem szerepel a felsorolásban. Ugyanakkor az illetékesek az olimpia előtt mindenkit figyelmeztettek arra, hogy ez is doppingszernek minősül.

Visszavonulását fontolgatja Johann Mühlegg sífutó, aki szintén ezzel a szerrel bukott meg a téli játékokon. A spanyol versenyző továbbra is kitart amellett, hogy semmiféle tiltott szert nem használt, és ezt be is fogja bizonyítani.

Nemzeti Sport 2002.03.16.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002