FONTOS


 

Kovács Ágnes és Balog Gábor az év sportolói

Csütörtökön este a Budapest Kongresszusi Központban 42. alkalommal osztották ki az Év sportolói díjakat. A nőknél Kovács Ágnes megismételte tavalyi győzelmét, a férfiaknál Balog Gábor alig előzte meg Vereckei Ákost, míg a legjobb csapatnak egyhangúlag a férfivízilabda válogatottat választották.

Szakács Imre - az ISM politikai államtitkára - ünnepi nyitóbeszédében kifejezte reményét, hogy a mostani díjazottak jövőre is megállják a helyüket majd az olimpián, és újra a hazai legjobbak közé lesznek jelölve. Hangsúlyozta: a magyar sport újabb fényes korszak előtt áll.

A betegsége miatt az eseménytől távol maradt Deutsch Tamás levélben köszöntötte a megjelenteket, sorait a műsorvezető olvasta fel. Az ifjúsági és sportminiszter ígéretet tett arra, hogy a jövőben is minden lehetőséget megkapnak a sport legjobbjai tudásuk bizonyítására. Deutsch a levelében említést tett a Budapest Sportcsarnok katasztrófájáról, s meggyőződését fejezte ki, hogy mihamarabb újra a magyar sport rendelkezésére áll egy hasonló létesítmény.

Ezek után díjátadások következtek. Érdekesség, hogy az Oscar-díj rendszerben zajló eseményen a tavalyi év sportolója, Gécsek Tibor volt a borítékbontó.

A csapatok díjátadása után Hanzély Ákos, a másodikként végzett öttusa-válogatott tagja - társai és Vörös Zsuzsanna nevében - bejelentést tett: 50-50 ezer forintot ajánlottak föl a BS újjáépítésére.

Nem sokkal később az öttusázók legjobbjának, Balogh Gábornak újabb elismerésben volt része: Orbán Viktor miniszterelnöktől vette át az Év Felfedezettjét megillető különdíjat.

A díjátadások sorát az edzőkkel folytatták, majd következtek az egyéni legjobbak.

A nők versenyében elsőként szólították a harmadik helyezett Kovács Katalin világbajnok kajakozót. Őt követte Vörös Zsuzsa, a budapesti öttusa vb egyéni győztese, majd Kovács Ágnes háromszoros úszó Európa-bajnok. A győztes különdíjként a Szent István korona és a koronázási ékszerek kicsinyített másait vehette át.

A kategóriák legkiélezettebb versenye a férfiaké volt. A győztes Balogh Gábor háromszoros világbajnok öttusázó mindössze kilenc ponttal előzte meg a kétszeres vb-győztes Vereckei Ákost. A harmadik helyen Lázár Vilmos kétszeres világbajnok fogathajtó végzett.

- Remélem, ugyanolyan örömöt okoztunk a margitszigeti világbajnokság nézőinek, mint amilyen örömet okoztak nekem most a szavazók - mondta az átadást követően Balogh Gábor.

A folytatásban Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke vett át díjat. Ezzel elismerték a kajakosok és kenusok kimagasló idei szereplését, de a jutalmazásuk némileg mégis meglepő, hiszen egyetlen kategóriában sem végeztek az élen. Ezt követően Pakucs János, a budapesti öttusa világbajnokság főszervezője vehette át az Év világbajnoksága díjat.

A szervezők eredeti ötletként díjazták a sport kiemelkedő támogatóit, a Westel-900-at és a Mol Rt.-t, az est vacsorával fejeződött be.


Az év női sportolója:
1. Kovács Ágnes 754 pont (84 első, 22 második, 14 harmadik hely)
2. Vörös Zsuzsanna 632 (29-69-21)
3. Kovács Katalin 214 (5-15-26)

Az év férfi sportolója:
1. Balogh Gábor 641 (59-44-2)
2. Vereckei Ákos 632 (45-49-18)
3. Lázár Vilmos 208 (8-8-28)

Az év legjobb csapata:
1. Vízilabda-válogatott 767 (92-15-12)
2. Öttusa-válogatott 462 (19-53-16)
3. Női párbajtőr-válogatott 254 (4-14-39)

Az év edzője:
1. Kiss László (úszás) 469 (35-28-21)
2. Zsiga Gyula (kézilabda)429 (23-32-27)
3. Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu) 296 (32-12-3)

Az év szövetségi kapitánya:
1. Kemény Dénes (vízilabda) 765 (86-23-12)
2. Pécsi Gábor (öttusa) 602 (29-63-21)
3. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 441 (8-29-60)

[origo], 1999. december 16.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000