FONTOS


 

Bangkok a nyolcadik pályázó a 2008-as olimpiára

A thai kormány keddi hozzájárulásának birtokában Bangkok nyolcadikként csatlakozott a 2008-as olimpia rendezésére jelentkező városokhoz.

Somchai Sahahairungraung helyettes kormányszóvivő bejelentése szerint a thaiföldi minisztertanács megszavazta azt a 2,157 millió dolláros (mitegy 540 millió forint) költségvetésű "nyitókampányt", amelytől azt várják, hogy a pályázat megfelelő népszerűségre tegyen szert a sportvilágban.

- Infrastrukturális szempontból sok minden hiányzik még, de felkészülünk az olimpia lebonyolítására - fejtette ki a politikus. - 2008-ra befejeződik a második nemzetközi repülőtér, valamint a már most is kiterjedt gyorsforgalmi úthálózat kialakítása. Azt reméljük, hogy a szűkítés után bekerülünk a négy "döntős" pályázó közé.

A kormányfelhatalmazás alapján az illetékes szervek - az ország legfelsőbb sporthatósága, illetve Bangkok vezetése - hamarosan hivatalosan is elküldik a jelentkezést a NOB-nak.

Dél-Ázsia még sohasem adott otthont olimpiának. A legutóbbi nagy sporteseményként az 1998-as Ázsiai Játékoknak otthont adó thai főváros riválisa Peking, Oszaka, Havanna, Toronto, Isztambul, Párizs és Sevilla lesz. Korábban jelezte rendezési szándékát Buenos Aires, Kairó, Fokváros, Kuala Lumpur és Rio de Janeiro is, ők a február 1-jei határidőig még jelentkezhetnek. A NOB jövőre, a moszkvai ülésén dönt a helyszínről.

Közben Oszaka polgármestere, Iszomura Takafumi a japán város pályázatának benyújtása alkalmából összehívott sajtókonferencián a tiszta verseny fontosságára hívta fel a figyelmet. A politikus szerint a 2008-as rendezésért folytatott küzdelemnek és elbírálásának jelentőségét növeli, hogy az első lesz a tavaly decemberben bevezetett reformok után, így modell lehet a későbbiekre nézve.

[origo], 2000. január 25.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000