FONTOS


 

Fehér Ház - NOB tanácskozás a doppingellenes ügynökségről

Megegyezett a Fehér Ház és a NOB abban, hogy a jövőben együttesen segítik az új nemzetközi doppingellenes ügynökség munkáját.



Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke és Barry McCaffrey, a Fehér Ház kábítószer-ellenes osztályának vezetője - aki a NOB-hoz való kötődése miatt korábban élesen kritizálta az újítást - Washingtonban több, mint egy órán keresztül tanácskozott arról, hogy a két szervezet hogyan tudja közösen segíteni a doppingellenes ügynökség (WADA) munkáját. Az eredményes tanácskozás után 12 pontból álló, 17 témát felölelő kommunikét adtak ki az együttműködésre vonatkozóan.

- Megállapodtunk abban, hogy a kormányoknak feltétlenül össze kell fogniuk ebben a kérdésben - mondta Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke. - A WADA erre tökéletesen alkalmas szervezet, hiszen nemcsak a világ sportszervezeteinek ötven százaléka, hanem a kormányok jelentős része is csatlakozott már hozzá.

- Nem hiszem, hogy teljesen meg lehet tisztítani a sportéletet a doppingtól, de minden erre vonatkozó kísérlet megnehezíti a tiltott teljesítményfokozókban bízók dolgát - jelentette ki Dick Pound, aki erre az évre elvállalta a feltehetőleg majd Lausanne-ban székelő szervezet elnöki tisztjét.

Az ügynökség első ülését januárban tartják az ausztrál, a kanadai és több európai kormány képviselőinek részvételével, s jelen lesz a tanácskozáson a Fehér Ház képviseletében Barry McCaffrey is.

Samaranch kongresszusi meghallgatása

Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpia Bizottság elnöke washingtoni kongresszusi meghallgatásán a hétvégi lausanne-i közgyűlésen megújult NOB-ot a korábbinál "nyitottabb, felelősebb, rugalmasabb" szervezetként jellemezte a többségében szkeptikus törvényhozóknak.



Fotó: Reuters
Samaranch nem áll fel
- Úgy vélem, kitakarítottunk a házunk táján, és alapvető reformokat léptettünk életbe - fogalmazott az egy évvel ezelőtt kirobbant vesztegetési botrányok utóéletével kapcsolatban Samaranch.

A képviselőház kereskedelmi albizottságában ülő politikusok azonban nyílt hitetlenkedéssel fogadták a 79 éves vendéget: többségükben nem hiszik ugyanis, hogy az 50 elfogadott reform ténylegesen meg is valósul. Egyikük, Joe Barton egyenesen azonnali lemondásra szólította fel az 1980 óta hivatalban lévő NOB-elnököt, akitől - szerinte - az igazi sportvezetőhöz méltó lépés az lenne, ha haladék nélkül átadná helyét valaki olyannak, aki "friss vért" jelentene a szervezet élén.

Samaranch kitért a felszólítás elől, és inkább a NOB legutóbbi egy évében történteket vázolta. Kifejtette: a legtöbb reformot máris életbe léptették, de - ami hangsúlyos: ellenőrizhetően - a többire is sor kerül még a jövő évi sydneyi játékok előtt.

Fred Upton bizottsági elnököt - saját szavaival - "nem győzték meg kellőképpen" a közgyűlést követő nyilatkozatok arról, hogy a változtatásoknak valóban meglesz a hatásuk. Henry Waxman képviselő figyelmeztette Samaranchot: az amerikai kongresszus figyelni fogja a NOB megújulási folyamatát, és ha szükségesnek látja, akár büntetőintézkedéseket is hoz majd. Konkrétan azt említette, hogy az olimpiai mozgalom fő anyagi támaszát biztosító amerikai szponzorokat eltilthatják a további támogatástól.

A NOB-elnök - aki, bár már korábban is többször meghívták Washingtonba, addig késleltette utazását, amíg el nem fogadták a reformjavaslatokat - úgy összegezte véleményét: "amit megígértek, azt el is végezték" a közgyűlésen.

[origo], 1999. december 15.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000