FONTOS


 

ÖTTUSA

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) 1948-ban alakult, jelenleg 82 tagszövetsége van.

A szövetség elnöke: Klaus Schormann

Az olimpiai játékok műsorán 1912 óta szerepel. A NOB az 1911-ben, Budapesten tartott 14. ülésén - Coubertin báró személyes javaslatára - iktatták műsorba.

A csapatversenyt 1952-ben rendezték meg első alkalommal.

Barcelonában került sor utoljára egyéni és csapatversenyre, amikor az egyéni versenyen még 64 tusázó indulhatott.

Atlanta előtt a nők részvételét is tervezték, így a Nemzetközi Szövetség az egyenjogúsítás érdekében beleegyezett a létszám csökkentésébe. Végül a női versenyt nem írták ki, de csak 32 férfi indulhatott és a küzdelem egy napos volt.

Sydney-ben ezek után 16 férfi és 16 női versenyző indulását tervezték, de a Budapesten lebonyolított tavalyi világbajnokság nagy sikere után az indulók létszámát a férfiaknál és a nőknél egyaránt 24-re emelték.

A résztvevők

(nemzetenként 2-2 versenyző nevezhető)

Az 1999. évi világbajnokok

Az 1999. évi Világ Kupa győztese

Az öt kontinentális bajnokság első helyezettjei

A 2000. évben rendezendő három Világ Kupa verseny győztesei

A 2000. évi világbajnokságról 13 versenyző

A házigazdák egy-egy öttusázója

Az eddigiek során a következők szerezték meg az indulás jogát

Férfiak:

Sárfalvi Péter, Balogh Gábor, Velizar Iliev (USA), Sebastien Deleigne (FRA), Robert McGregor (AUS) és Chad Senior (USA).

Nők:

Janna Dolgacheva-Shubenok (BLR), Vörös Zsuzsa, Mary Beth Jagorasvili (USA), Dorota Idzi (POL), Kitty Chiller (AUS) és Stephanie Cook (GBR).

A hátralévő kvalifikációs versenyek

2000.03.29.-04.02. Afrikai Bajnokság - Cairo

2000.04.08.-04.11. Világ Kupa viadal - Szöul

2000.04.20.-04.23. Ázsiai Bajnokság - Osaka

2000.05.11.-05.14. Világ Kupa viadal - Darmstadt

2000.06.12.-06.18. 2000. évi Világbajnokság - Pesaro - Olaszország

A magyarok tehát Szöulban, Darmstadtban és a világbajnokságon szerezhetnék még kvótát.

A versenyzők a kvalifikációs viadalok során saját maguk indulási lehetőségét biztosítják. Ha egy nemzetből két versenyzőnél több szerez jogot az indulásra, akkor a nemzeti szövetsége döntheti el, hogy melyik kettőt nevezi be.

A Magyar Szövetség múlt évi döntése szerint a kvóták megszerzésének időrendjét veszi figyelembe a nevezéseknél. Ettől azonban kivételes, indokolt esetekben, hiányos felkészültség, formahanyatlás, esetleges sérülés esetén a szövetségi kapitányok javaslatára változtathatnak.

A magyar öttusázók számára a hátralévő időszakban a két kvaLIFIKÁCIÓS Világ Kupa viadal, a világbajnokság, valamint a Westel 900 versenye (04.27.-04.30.) és a székesfehérvári Európa-bajnokság (08.03-08.09.) szerepel kiemelt eseményként.

Az olimpiai versenyek menedzsmentje

Technikai delegátusok: Császári Attila és

Mauro Tirinnanzi (ITA)

Versenyigazgató: Alex Watson

Sportigazgató: Cael Simes

Adminisztrációs igazgató: Tim Scott

Színhelyek

Minden számot az Olimpiai Park létesítményeiben rendeznek meg egymástól alig 500 méter távolságban.

2. számú Binnie Pavilion (6000 néző) lövészet (18 lőállás) és vívás (6 pást).

Aquatic Centre (17500 néző) úszás

Baseball stadion (15000 néző) lovaglás (12 akadály, benne hármas akadály és vizesárok) és futás ( 750 m-es körpálya).

A férfiak versenyét szeptember 30-án (szombaton)

A nők viadalát pedig október 1-én (vasárnap) az olimpia utolsó versenynapján rendezik meg.

Az egyes számok tervezett kezdési időpontjai:

07:00 lövészet

08:00 vívás

11:00 úszás

13:50 lovaglás

15:10 futás

17:00 ünnepélyes eredményhirdetés.

A magyar szövetség technikai igazgatója: Pécsi Gábor

Női szövetségi kapitány: Kulcsár Antal

Szövetségi edzők: Hegedüs Ferenc (vívás) és Balaska Zsolt (lovaglás)

A férfiak vegyes felkészülését Pécsi Gábor felügyeli és koordinálja. A lovas és vívó edzéseket közösen végzik, míg az úszó és futó edzéseket a szakosztályaikban teljesítik.

A női versenyzők klubjaikban készülnek.

A válogatott orvosa: Dr. Hertzka Péter, az OSEI belgyógyász főorvosa, felkérésére Dr. Gótzy Gyula és Dr. Béres György is a válogatottak rendelkezésére áll.

A válogatott keretek

A MOB által kiadott sportolói szerződéssel rendelkeznek

Nők:

Vörös Zsuzsanna 1977 Alba Volán SC

Férfiak

Balogh Gábor 1976 BHSE

Hanzély Ákos 1969 Csepel SC

Madaras Ádám 1966 UTE

Sárfalvi Péter 1970 Csepel SC

További kerettagok

Nők:

Partics Katalin 1976 BHSE

Simóka Nóra 1980 BHSE

Simóka Beáta 1975 BHSE

Kulcsár Ágnes 1975 Alba Volán SC

Vojtkó Edit 1978 Alba Volán SC

Máthé Vivien 1982 Alba Volán SC

Férfiak:

Fülep Sándor 1975 UTE

Fülep Attila 1978 UTE

Horváth Viktor 1978 Alba Volán SC

Kállai Ákos 1974 BHSE

Komlósy Tibor 1977 UTE

Kovács Gergely 1975 BHSE

Szeretnénk megemlíteni, hogy

Partics Katalin görög színekben szeretné folytatni pályafutását, az ezzel kapcsolatos tárgyalások folynak.

Füri Csilla pedig néhány éves kihagyás után tért vissza, helyzete jelen pillanatban rendezetlen.

Ausztrália és az öttusa

A sportág nagy öregje Forbes Carlile, aki 1952-ben Helsinkiben indult olimpiai öttusa versenyen, később az egyik leghíresebb úszó edző lett.

A tavaly őszi Világ Kupa döntő előtt három nagy öttusa esemény színhelye volt Ausztrália, pontosabban Melbourne:

1956-ban olimpiát rendeztek (midőn a svéd Lars Hall és a szovjet csapat győzött, Benedek Gábor hatodik lett, a magyar együttes - Benedek, Bődy, Moldrich - pedig a negyedik helyen végzett),

1966-ban Balczó András és a Balczó, Móna, Török csapat nyerte a világbajnokságot.

1985-ben Mizsér Attila lett a világbajnok, a magyar csapat (Mizsér, Fábián, Demeter) a szovjet együttes mögött a második helyet szerezte meg.

Az olimpiai versenyek igazgatói tisztét ellátó Alex Watson minden idők legjobb ausztrál öttusázója. Nyolc alkalommal nyert ausztrál bajnokságot, tíz világbajnokságon vett részt és négy olimpián (1980, 1984, 1988, 1992) képviselte az ausztrál színeket, a nemzetközi élmezőnybe tartozott.

Az olimpiai múlt

A svédek olimpiai hegemóniáját először 1936-ban a német Gotthardt Hendricknek sikerült megtörni és az első csapatverseny pedig 1952-ben a magyarok győzelmét hozta.

A legtöbb aranyat (3) Balczó András nyerte, két aranyat további hét versenyző szerzett, köztük három magyar: Németh Ferenc, Martinek János és Török Ferenc.

A legtöbb érmet (7) Pavel Lednyev nyerte, Balczó András és az olasz Carlo Massulo nevéhez 5-5 érem fűződik.

A legfiatalabb olimpiai bajnok Kovácsi Aladár volt, aki 1952-ben, 19 évesen győzött és a legidősebb Pavel Lednyev, aki 1980-ban, 37 éves korában lett első.

Az éremtáblázat élcsoportja

 

arany

ezüst

bronz

összesen

Svédország

9

7

5

21

Magyarország

8

7

4

19

Szovjetunió

5

5

5

15

További hat ország versenyzői nyertek aranyat.

MOB, ISM



SYDNEY.2000

CIKKEK
CIKKEK

  1999-es cikkek
  2000.01-02, 2000.03-04,
  2000.05-06, 2000.07-08,
  2000.09.01-15.

  Sydney
  kajak-kenu, műúszás,
  öttusa, úszás, vízilabda

  Modern millenium
  Aranyos reménységeink
  A három hatos ...
  Online olimpiai aukció

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000